Magyar Országos Tudósító, 1932. november/1
1932-11-10 [066]
'V K szekció MAGYAR •RSZiGOS TUDOSITC 3. törvényszéki kiadás, Budapest ,1932 . novmber lo. FERENCZY T ÁEOLY ELVESZTETTE PER T A SZINUSZ SZÖVETSÉGGEL SZEMBEM . . A budapesti szinészek szövetsége Sándor Zoltán dr . ügyvéd utján pert inditott'még annakidején Ferenczy Károly a Városi Szinház egykori bérlőigazgatója ellen, akitől 27oo pengőt követel azon a cimen, hogy a szini gazgató 1931 március hónapjától az év májusáig a Városi Szinház tagjpin^ák fizet séből tagdij , köles öntörlemzt ési részletek és más ^elmeken kisebb-nagyobb összegekot levont azzal, hogy befizeti a Színész Szövetséghez, ez azonban nem történt meg. Ezt az összeget per utján ki- . vánta érv nyes iteni, Az elsőfokú biróság előtt Ferenczy Károly semmiféle védekezést nem terjesztett elő a keresettel szemben, mire^arasztalták a 27oo pengőben. Ferenczy az itélet után fellebbezéssel élt és a tÖP vény székhez benyújtott iratában azt adta elő, hogy majd a másodfokú tárgyaláson terjeszti elő védekezését. Mára tűzte ki az ügy fellebbezési tárgyalását^ FSylnSzy^KaröSf 3 azonban erre a tárgyalásra sem terjesztett elő védekezést irat formájában s nem is képviseltette magát. A fellebbezési biróság Ítéletében helybenhagyta az elsőfokú biróság döntését és k^r* telezte Ferenczy Károlyt a 27oo pengő megfizetés ére. Az indokolás szerit az a tény, hogy Ferenczy Károly nem védekezett a keresettel szemben másodfokon sem, azt igazolja, hogy a színigazgató a fellebbezéssel esak el akarta húzni a pert. Hetvenhat pengő fellebbezési költs.éget is tartozik Ferenczy fizetni a Színész Szövetségnek. /MOT/SY, TISZTED nSTELEN-VERSENY PER A TARZAN CIMÜ FILM KÖRÜL. Zsentkó Gyula dr, törvényszéki biró ma tárgyalta azt a tisztességtelen verseny cimén inditott pert, amelyet a Metró Goldwyn Mayer filmcég inditott a Turul Filmköl csönzó és annak tulajdonosai, valamint Kiss Sándor és egy másik filmköles öiző ellen. A kereseti panasz szerint az alperesek tisztességtelen versenyt követtek el azzal, hogy egy régebben kósz' ; lt néma Tarzan filmet - mint a panasz irat mondja - a Johnny ""eiszmüller főszereplesével készített és a nagy mozgóképszínházakban előadás r-a került"Tarzan az őserdők ura't. filmmel egy időben és az üzleti tisztes* ségbe ütköző módon kínáltak a kisabb mozgóképszínházaknak előadásra. A f Alperes filmvállalat . ü'gyvédy^ftj án azt kérte, hogy a törvényszék tiltsa el a sérelmes hirdeti megismétlését, ezenkívül a közönséget megtévesztő "néma"Tarzan filmem addig., amig a nagy Tarzan film pereg, vétesse ki a forgalomból. A játszási tilalmi időt a felperes hat hónapban jelölte meg. Az alperesek a mai tárgyaláson ügyvédjeik utján a kereset elutasitasat kertek azzal az indokolással, hogy nem történt megtéveszt es, mert a hirdetés a mozisek szaklapjában jelent meg, a szakemberek pedig nagyon jól tudják, hogy két különböző Tarzan filmről van szó, ameÍVyeknek bérleti dija között is nagy különbség mutatkozik, Zsantkó biró ismertette a szakértői véleményt, amely szerint a mozgókeps zinház -1 ula jdonosokat ebben a kérdésben nem lehetett megtéveszteni,, mert mint szakemberek feltótlenül tudták már a bemutató előadáson, hogy a két film nem azonos. - A törvényszék elnapolta a tárgyalást azzal, hogy több tanút hallgatnak ki és csak ezután kerül sor Ítéletre. /MOT/SY. ORSZÁGOS ÜGWEDI ÉRTEKEZLET. Az Országos Ügyvédszövetség november 26-án tartja meg a második országos ügyvédi értekezletet, Pél#lőtt fél tiz órakor az ügyvédi Kamarában Fitt-, ler Dezső dr, nyitja meg az ülést, majd a munkabizottságok tárgyalnak; Kölcsey Sándor dr. elnökletével "A földteherrendezés és a gazdamoratórium kérdése és annak ügyvédi kari vonatkozásai"c.kérdésről tanácskozásnak, • melynek előadója Noubauor Ferenc dr. ny. államtitkár,- Egy másik bizottság Tasnády Nagy András dr. elhöklotévcl az ügyvédi önsegély kérdé seről tanácskozik, előadók Gerlóczy Endre dr. és Ribáry Géza dr. Szilágyi Artúr Károly dr. elnökletével és Varannai István dr. előadásában az ügy vádi rendtartás reformjával foglalkoznak. Az érteketlet résztvevői délben tisztelegnek az iga zságügyminisztérnél, akit Niamessny Mihály dr. üdvözöl. A társasébéden Nagy Emil dr. ny. igazságügyminiszter mond beszédet, a záróülés szónoka pedig Nyúlászy János'dr.. Este a Gellértben Zsífeyay Tibor dr. ny. igazsgügymlniszter mond serlegbeszédet'. /MOT/ P.