Magyar Országos Tudósító, 1930. december/2
1930-12-19 [052]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ* Kézirat. Tizenharmadik kiadás, Budapest, 1930. december 19. - XII. évfolyam, 288. szám. HÍREK . 'C/ WALDER GYÖRGY DR. ELŐADÁSA A MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁGBAN, A Magyar Közgazdasági Társaság december 19.-én, pénteken délután-rBuflapeatl Kereskedelmi Akadémia Alkotmány-utcai épületének dísztermében ülést tartott, melyen Éber Antal elnökölt, kinek megnyitóbeszéde után dr. W a 1 d e r György tartott előadást, "Az Anglia és Franciaország közötti aranymozgalom 11-ról. Anglia és Franciaország közötti aranymozgalmat 193* év nyaráig legnjí gyobb részt a francia követeléseknek Angliabó^ való elvonáséval lehet magyarázni. 1929^ őszétől kezdve az arnymozgalomnál szer/pet játszik Franciaország árnivójának az angliai árnivóval szemben aránylag erős süllyedése, 1930 év tavaszán az afcanymozgalomöa nagy behatásaaí volt a "Nemzetközi Fizetések Bankja" részvényeinek ós a Young kölcsön, nek Franciaországban való jegyzése Is, Az előadó ezután részletesen ismertette és fejtegette az aranymozgalom kihatását az európai államokra, A nagy érdeklődéssel hallgatott előadás Éber Antal zárószavaival éjrt véget, /MOT/Vr. A MAGYAR ROVARTANI T&iSASÁG pénteken este a Nemzeti Múzeum állattárának üléstermében előadó ülést tartott,amelyen 0 s 1 tr 1 ErnŐ a Nemzeti Múzeum állattárának igazgatóba e w lnttköli>tfc»I>r.S a a b Ó-P a t a y József bemutatott egy darab egyszemű ház iméhet, amelyből a z irodalom csak 4 példányt ismer az egész világon.io. >9+jamsJUUL+*i *A rovarvilágban "kiklops"-szerűség más rovarrendeknél még sohasem fordult elő.Az érdekes előadáshoz dr,K a d o c s a Gyula titkár szólt hozcá, aki a legnagyobb meglepetésre valami biharmegyei helységből származó és a rovartani állomásra beküldött 2 darab ugyancsak? kiklopa méhet mutatott be,ebb8l a szakirodalom szerint nagy ritkaságból. Az anyagot a felszólaló átadta az előadónak, mint a méhkutató intézet vezetőjének, aki az anyagot további tanulmányozás céljából átvette és az eredő helyen erről további kutatást fog végezni. Utána 0 s i k i Ernő, a futrinka-félék egyik fajtáját ismertette a Nemzeti Múzeum példányainak bemutatásaival. Képet adott azok előfordulásáról és elterjedéséről a különböző világrészeken. Végül dr. Pongrácz Sándor nagyon érdekes előadásában igen szép példányokkal mutatta be a szakirodalomban eleven kövületeknek nevezett izületes rovarokat, amelyeket a Nemzeti Múzeum legújabban az amerikai és ausztráliai muzeumokból szerzett be. Ezek a példányok olyan iveit lábúak, amelyek ma már kihalófélben vannak, fi© ős alakjukban máig is fenmaradtak. Az előadásokért Csiki Ernő mondott köszönetet. /MOT/E. KÖZSÉGI VÁLASZTÁSI HÍREK. —A FŐVÁROSI IPAROSOKNAK ÉS KER>SKEDÖKNEK TÁMOGATNI KELL A KORMÁNYT A GAZDASÁGI KONSZOLIDÁCIÓÉRT VÍVOTT KÜZDELMÉBEN. Az erzsébetvárosi Egységes Községi Polgári Párt társasvacaorát rendezett, amelyen többszáz választópolgár gyűlt össze. Obudri Freydiger Károly hosszabb beszédben fejtette ki a párt programmját, amelynek fő alapelvo a békés mumkát végző, aranyközéputon való haladás. Kifejtette, hogy ellenzékieskedéssel a kormány részéről a polgárság jogos kívánság* inak tol jeaitésére nem számithatunk, hanem békés megértéssel és békülékeny haladással fogjuk azok teljesítését elérni. K u 1 i n o r JonŐ es M o 1 n á r Jenő után D ó s i Géza országgyűlési képviselőt, £ korület listavezetőjét kívánta a polgárság hallani. Dési Géza azzal kezdte, hogy minden egyes polgár számárs nyitva . az ajtaja ós minden jogos kérdést és kivánságot támogatni fog. Rámutatott arra, hogy a kormány a teljes konszolidáció hivo és a téraadalmi, politikai konszolidáció megteremtése után most a gazdasági konszolidáció helyreállítása ért küzd. Ebben a küzdelemben különösen a főváros kereskedő és iparos osztályának kell támogatnia a kormányt. L e 'j C e r a a n n Mór f. Kereskedők Egyesületének elnöke e Községi Polgári y\ Párt támogatására hivta fol a szavazópolgárokat. /MOT/D. I > ö *SUon«,_