Magyar Országos Tudósító, 1930. június/2
1930-06-21 [042]
Kézirat* J/f ^0 Első kiadás. — *• — —••—« — — — /Ifi M • i m m «»#»^———mm~'*m»mm' m '~*'m m^f^^f^mtm Budapest, 1930. Június 21. M XII. évfolyam, 138, szám. HÍREK. ELÜTÖTTE A VILLAMOS. Szombat reggel fél 8 órakorfeákóczy ut 5 számú ház: előtt Lép Pál 72 éves fuvaros a gyalogjárdáról lelépett. Egy 19 jelzésű villamos elé került, amely elütötte. Fején és mindkét kezefején súlyos sérüléseket szenved ett. k mentők súlyos állapotban a Rókus Kórházba szállították, /MOT/R. MEGHALT A RÁZUHANÓ HOMOKTOL EGY TIZENEGY EVES FIU. Tegnap délután a Rákosi rétek mellett lévő homokbányába ment játszani Bereczky János 11 éves tanuló. Többen játszottak együtt, úgyhogy ssak később tünt fel a játszadozó gyermekeknek, hogy a kis Bereczky János nin«s közöttük. Keresésére indultak és este 11 óra tájban akadtak rá. Mivel eszméletlen volt, kihívták hozzá a mentőket, akik azonban megállapították, hogy a gyermek már legalább egy órája halott. Hollféstét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. /MOT/M ——— AZ ORSZÁGOS MAGYAR DALOSSZÖVETSÉG összkarra hirdetett pályázata volt a központi művészi bizottság tegnapi ülésétoek egyik legfontosabb tárgya. A bizottság a beérkezett 22 pálpmü közül egyet sem talált alkalmasnak - a pályázatban foglaltak figyelembevételével - kiadásra. Az egyik müve£"Ma» gfajr SOTS" jeligés. , pályamunkát jónak találta és ezúton is felkéri a pályamű szerzőjét, hogy az Országos Magyar ^alos Szöv-tség irodájába /Cukorutoa 6.1,7Í jelentkezzék, hogy a pályamű kiadására vonatkozóan vole tárgyaihas s anak ./MOT/B A SZERZŐK EGYESÜLETE SZÍNDARAB PÁLYAZATA. A Magyar Színpadi Szarsők Egye3ülete arra a megállapodásra jutott a Vígszínház igazgat óságával, hogy/ . a magyar színműirodalom fejlsztése és ismeretlen tetetsógek érvényesülése céjjából, szindarabpélyézatot hirdetnek. Ezen a pályázaton réssbrohet minden magyar ny elven dolgozó iró, aki* egész esgét betöltő darabbal még nem került szinre. A páyázó darabnak egész estét.' betöltő darabnak kell lennie, a műfaj szabadon váltható, A pályázat dija az, hogy a pályanyertes színdarab szinrekerül a'Vígszínházba^,a szerző az eredmény kihirdetésekor megkapja a szokásos feltételekkel megkötött szerződést és kézhez kap 2 ezer pengő értékű tantlém biztosítékot. A bíráló bizottság tagjai a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének elnöksége és J 6 B Dániel, A pályázat titkos. A darabokhoz a szerző nevét és cimét tartalmazó jeligis lobelet kell csatolni.. A pálya zó darabokat 1930 fektóber 31.-ig a Magyar Színpadi Szerzők egyesületének /VII.Miksa utca 7/ kell beküldeni, *z eredményt a bizottság deverab«rr 20,-én hirdeti ki./MOT/B .•••MBMINC EVES ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ. Értesítem volfc osztálytársaimat, akikkel 1900-ban a lévai kegyesrendi katolikus főgimnáziumban együtt érettségiztem, hogy június 30.-án Budapesten a VIII.Mária Terézia téri plébánia templom előtt fél lo órakor találkozunk. Kérem a résztvevőket értesítsenek arról, hogy ezen a találkozón hányadmagukkal jelennek meg, Dr. B e n e s István f ógimnáziumi tanár, Pestszentlőrincz, állami lakótelep 104. /MOT/B ssi