Magyar Országos Tudósító, 1930. május/1
1930-05-06 [036]
/Coudenhbve-Kalergi előadása páneurópóról. Folytatás 1,/ A gabonakérd ós az! első tényező, anely . . • %K*,£r2LZJi+jt a páneurópai gondolatot a megvalósulás felé viszi. Hangsúlyozta, hogy az eszme távol sem vetette fel a szabadkereskeÜelem megvalósítását, sőt mint előzőleg utalt erre, a vámok megmaradnának és csak fokozatos leépítés alapján volna könynyités ezen a térén. Az oroszországi helyzetről és ezzel kapcsolatban a bolsevista Veszedelemről beszélve arra mutatott ró, hogy a leghathatósabb védelem a bolsevista veszedelemmel szemben éppen Páneuröpában gyökerezne. A tradiciós és a tradiciónélküli világnézetet sorolta fel ezután. Az első kategóriába tartoznak Európa, Eina, japáni'India ós Elő-Ázsia, a második csoportba pedig Oroszország, latin Amerika, az Eszakamerikai Egyesült Államok és a brit dominiumok, A nacionalizmus kérdését fejtegetve arról beszélt, hogy a páneurópai gondolat nem ellensége a nacionalizmusnak, hanem annak további 1 ejlesztóse• Az eszme harcosai nem akarnak egy hamis egységet teremteni azáltal, hogy megöli az emberekben gyökeredző nemzeti gondolatom, hanem éppen ki akarja" azt mélyíteni azzal, hogy a népek saját magukon keresztül találkozzanak egymással. A nemzeti érzés nem ellentézise, hanem egyenesen előfeltétele a páneurópai gondolatnak. Az eszme nem utópisztikus, hiszen nem egy pólda bizonyltja, hogy amit ma még lehetetlennek tartottunk, holnap lehetségessé vált, holnapután pedig egészen természetesnek találtuk. Ugyanez volt a helyzet Németország egységesítésénél is. Az tény, hogy Európa nehezebb helyzetben van ma, mint Németország volt annakidején, de éppen ezért aktuális a probléma megoldása. A fő akadálya "a gondolat megvalósításának az emberekben mutatkozik éppen ezért széleskörű propagandáira van szükség. -Erkölcsi bátorság hiján ez a kérdés nem oldható meg. Nagyon sokan vannak, akik négyszemközt a legteljesebb mértékig az eszme mellé állanak, azonban nyiltan nem vallanak szint. A legkiválóbb agyú emberek, mint Briand, Stresemann kellenek haroosul és akkor ez a nagyszerű gondolat amely az emberek milliói szivében már alapot vetett, végre a gyakorlati megvalósulásig juthat. Percekig tapsá>lt a közönség az utolsó szavak után, majd Halasi- Fischer elnök magyarul 1 . közölte a közönséggel, hogy ezután következik a szemináriumi rész, mindenki feltehót kérdéseket, amelyekre Cöudenhöve-Kalergi gróf nyomban megadja a választ. Többen papirra jegyezték fel'kérdéseiket és azokat elolvasva a gróf kiégészitette a még hézagos részeket. Ezután díszes bankett volt,'amelyen meleg ünneplésben részesítették az illusztris előadót ,/MOT/SY> HÍREK. I LILLÁMOSBALESETEK. A Baröss-utca és a József-körút keresztezésénél K o v ács Ferenc 64 éves zenész fel akart ugrani egy 14-es jelzésű villamosra, azonban vissza-esett és a kerekek alá került. Kovács jóbb kulccsontját törte ós súlyos zuzedásokat szenvedett. A mentők a Rókuskórházba szállították. Ugyancsak a Baross-utca és körút keresztezésénél z*~ V a r r é i István 18 éves bádogos leugrott egy villamosról. Oly szerencsétlenül ugrott s\ azonban, hogy elesett, agyrázkódást és több zúzott sebet szenvedett, A men/ tők a Szent István kórházba szállították. /MOT/M.