Magyar Országos Tudósító, 1929. november/1
1929-11-13 [025]
. ' MAGYAM Cr, SZAGOS TUDÓSÍTÓ K á z i r a t . Tizenkilencedik kiadás, Budapest, 1929. november 13, XI évfolyam, 259. szám* ' H I IX K K . ——ANKÉT A BEKEBIROI INTÉZMÉNYRŐL, A jogkereső közönség érdekeit szolgáló tehermentesítése a bíróságoknak és az ügyvédeknek mindinkább válságossá váló helyzetén segíteni volt az a kettős cél, mely arra késztette a budapesti Ügyvédi Kör vezetőségét, hogy ankátsorozatot indítson az igazsáügyi problémák megvitatására. Az első ankétet Szilágyi Artúr Károly elnöklete alatt szerdán este tartották az ügyvédi Körben, ahoVá meghívták a budapesti bíróság vezetőit és tagjait is 0 Az értekezleten megjelent 5 z ás z y Béla államtitkár áz igazságügyminiszter képviseletében, F o -" d o r 'Amin kúriai tanácselnök, Lük á c s cfenő a budapesti tör.Ványszék elnöke, igen sok biró és.az ügyvédtársadalom számos előkelő tagja. Az értek, let napirendjére ez'alkalommal a tervbevett békebirói intézmény megvitatása bolt kitűzve. Dr. He t e n y i József törvényszéki biró tartott először előadást, aki felszólalásában megállapította^ hogy a bíróságok mai helyzetében reformintézkedésekre feltétlenül szükség van. ifize ikhek a reformoknak azonban nem szabad ugrásszerüeknek, hanem fokozatosaky^cell lenniök és bele kell Illeszkedniük az érvénybenlévő törvények kereteibe. A tervezett békebirói intézmén?/ bevezetése, - mely különben sem ismeretlen fogalom a mai perrendtartásban,"~"szerinte nem javitana az ügyvédek helyzetén. Sorra ismertette a külföldi hasonló intézményeket és ezek Működéséből azt a következtetéseket vonta le, hogy ezek nem a/jcalmásak a követésre, mert ott mindenütt laikus bíróságok vannak, itt pedig jogászokból kivánják megszervezni. Véleménye szerint is csak jogászok ogénybevételéröl lehetne szó, mert a laikusokból alkkitott intézményben a legkisebb garanciát se_ lehetne megtalálni az ügyek helyes elintézésére. Sokkal helyesebbenek tartaná a meglévő községi bíráskodást kiterjeszteni, ahol az értékhatárt 300 pengőre felemelve az eljárásnak három hét alatti befejezését tennék köteleződé. Itt az ügyeketcsak elismerés, vagy lemondás esetén lehetne befejezni és csaj az Így be nem Iejezkető ügyek kerülnének a járásbíróság elé, E a megoldás olcsóbb lenne az uj békebirói intézmény felállításánál. Popper Tódor statisztikai adatokból mutatta ki, hogy a perek *!4 $-ka ebben az évben a 100 pengőn aluli perekből került ki. A békebirói intézmény szerinte a pereseljárás egyszerűsítését vonftá maga után és ha azt szakavatott emberekből szerveznék meg,az a mai hosszadalmas peres eljárás gyorsaságát eredményezné. Az uj intézményt csak ügyvédekből, nyugdijas birák kivételével szabad szerinte megszervezni, mert ezzel némiképpen mégis segitegi lehetne a válságos helyzetbe került ügyvédi karon. Skupeczky Jó sef járásbiró az uj intézménytől nem sokat remélj a biróság tehermentesítése szempontjából, eze: szerinte csak a jegyzőkönyvezetők szaporításával lehet segiteni. L u k á cs Jenő a budapesti törvényszék elnöke is ezen a véleményen volt és hangsulyoufcta, hogy már évek óta sürgeti illetékes helyen az irógépes jegyzőkönyvvezetők szaporítását. T e 1 1 e r Miksa dr, azt hangsúlyozta, hogy a kérdést nem lehet csak ügyvédi létfenntartási szempontból megvitatás alá venni, ennek a kérdésnek a megoldásét a nagyközönség és ijr bir°ságok szempontjait is figyelembe véve kell keresni. Egypár reformot csak Budapesten és a nagyobb városokban kellene előbb kipróbálni. S z á s Z y Béla államtitkár hívta fel azután az értekezlet figyelmét arra, hogy az ország mai nehéz helyzetében a megvalósítandó reformokn& amelyeket az igazságügyi miniszter is felvett a programmjába,feltétlenül olyanoknak kell lenni, melyek a nemzetnek ujabb megterhelést, nem jelentenek és különösen hangsúlyozta, hfegy az igazságügyminiszter, aki az ügyvédi kar érdekeit annyira szivén viseli, a tervezett reformok életbeléptetése előtt az érdekelt körök velem$Tt#:ét mindig megfogja hallgatni. Az aktuális igazságügyi problémák megvitatására az Ügyvédi Kör a birói kar bevonásával minden hónapban értekezletet tart. A mai értekezlet után társasvacsora volt* /MOT/B,