Magyar Országos Tudósító, 1929. október/2
1929-10-18 [024]
—- ZU KÉTSZÁZEZERPENGÖS KÁRTÉRÍTÉSI PER /Folyt .3 .kiadáshoz ./ Folpsége-később megjelent nála és sirva panaszkodott, hogy férjét eltették láb aloi. Ámikcr ő megkérdezte,hogy ezt honnan tudja. Magyar Imréné azt felelte, hogy egy határrondőrőrmestertől hallotta, rnkűanaakma A tanú ekkor megbizta a detektiveket,hogy nyomozzanak utána, hogy milyen körülmények között tünt el Magyar Imre és később meg is kapta a detektivjelentést,amely szerint katonák tették el Magyar Imrét láb alól, de hogy reguláris vagy irreguláris katonák vcltak-e, arr°l nem tud. A továbbiakban Török dr- elmondotta .hogy ő megkereste a katonaixjpsx hatoságot,fiogy folytassa le az eljárást és fölhivta figyelmüket arra,hogy intézkedjenek, hogy polgári egyénekkel szemben a katonaság ne járjon el és hogy a puígári egyénekjét az illetékes polgári hatóság elé állíttassanak. Elmondotta még a miniszteri tanácsos, hogy Magyar %re ellen Írásbeli följelentés nem érkezett, hanem több más egyénnel együtt állították elő. A biró kérdésére, hegy Siófokon akkor milyen katonai alakulatok tartózkodtak, a tanú előadta,hogy amikor ő lement Siófokra, akkor még a nemzeti hadsereg nem vonult oda be, hanem a proletárdiktatúra után alakult ott a régi hadsereg tagjaiból egy körletparancsnok, A felperes jogi képviselője a tanú kihallgatása »tán indit ványozta még több más tanúnak pótlólagos kihallgatását, kijelentvén,hogy ezek pontos lakcimét később fogja közölni, A törvényszék fölhivta az ügyvédet, hogy záros határidőn télül a tanuk lakás cimét jelentse be és a következő tárgyalás kitűzése iránt csak majd ezután fog intézkedni, /MOT/Ma, A CIVILJOGÁSZOK VITAESTÉLYEI, A Civiljogászok Vitatársas ágának előadássorozatát Meszlény Artúr dr, kormány főtanácsos, egyetemi tanár érdekes előadása nyitotta meg. Az előadó a magyar magánjog uj gyakorlati jelenségeiről tartott értekezést és felhívta a figyelmet arra, hogy a közjogi elem miként hatol be jobban és jobban a magánjog területére, ugy hogy bizonyos jelenségek tömeges fellépése e kérdéseket kiemeli a magánjog köréből és közüggyé avatja őket. Magánjogi viszonylatok megítélésénél mind nagyobb szerepet játszik a közérdek, a köz^ rend és a méltányosság szempont ja,am^ly utóbbi azonban gyakran a jogbizten Ság rovás ara érvényesül, A hallgatóság nagy tapssal fogadta a mayasnivóju előadást, amelyet élénk vita követett. /MÖT/ M. MARKOS ILOVER DR. ÜNNEPLÉSE. Az Országos Ügyvédszövetség volt alelnökének, Markos Olivér dr-nak tiszte Létére táblabiróvá történt kinevezése alkalmából a Vadászkürt szálltban csütörtökön este százszemélyes vacsorát rendezett,amelyen az ügyvédi társadalom szine-java résztvett. A Budapesti Ügyvédi Kamara vezetősége élén Pap József dr, elnökkel és Köves Béla dr, másodelnökkel az Országos Ügyvédszövetség elnöksége és tiszti kara, élén Szilágyi Artúr Károly dr., Medvlgy Gábor dr, Nyulászy János dr, Niamesny Mihály dr. és Gerlóczy Endre dr. elnökökkel szintén résztvett a vacsorán. A vidéki kamarákat Szemző Sándor dr., a Szombathelyi Ügyvédi Kamara ügyésze képviselte. Először Nagy Dezső Bálint dr. főügyészhelyettes köszöntötte fel az ünnepeltet, akinek meleghangú válasza után Deutsch Viktor dr., az Ügyvédi Kör társelnöke, Niamesny Mihály.dr., az Országos ügyvédszövetség társelnöke és Pap JÓ2S ef dr. a Budapesti Ügyvédi Kamara alelnöke mondottak beszédeket. /MOT/ Ma. --- KÉNYSZERE GYE ZS ÉGEK. A budapesti királyi törvényszék megindította a csödönkivüli kényszeregyezségi eljárást: - Győri és Gerő battéria villamossági és rádiókoreskedés /Podmaniczky-u.21./ bej. közkereseti társaság és enn^k tagjai: Győri Jenő és Gerő Andor budapesti lakosok ellen. Vagyonfelügyelő Székely Géza dr. ügyvéd; - Gasznor Jenő /Lehel-utca 35./ bej. villanyfelszerelési cikkeket árusitó kereskedő ellen. Vagyonfelügyelő Weisz Sándor /nyitrai/ dr. ügyvéd; - a követelések bejelentése mindkét ügyben november 6-ig az OHE központjánál - Róth S./Király-u.7./ bej. cég kényszeregyezségi ügyében a létrejött egyezséget jóváhagyó végzés jogerőre emelkedett, mire a törvényszék az eljárást befejezetté nyilvánította. /MOT/