Magyar Országos Tudósító, 1929. október/1

1929-10-07 [023]

• GROP KLS5ELSBERG JSXiffl ES HERCZEG FERENC nZ <IRKDI VÉRTANUK ÜNNEPEN „ A Délvidéki Otthon kebelében alakult Aradi Szövetség vasánap délután 6 órakor a vármegyeháza dísztermében hagysz ab ásu emlékünnepélyt rendezett az aradi vértanuk emlékére. A vármegyeháza nagytermét nagyszámú és előkelő közönség töltötte meg, amelynek soraiban ott volt: K a r a -, fi t t h Jenő a képviselőház háznagya, J 6 z a n Miklós unitárius püspö" R a k o v s z k y Endre, S á r m o z o y László és még számosan. Gróf Kár e 1 y i Gyula az iiradi Szövetség elnöke nyitotta ..cg az emlékünnep...lyt, hangsúlyozva, hogy az aradi tizenhárom vértanút':''. 1 sok mindent tanulhatunk csak kishitüséget és csüggedést nem. Bármilyen ne­héz és szonoru a j .;len, ne;., szabad csüggednünk most sem es ne feledjük, hegy a nemzet sorsa fiainak önzetlen munkásságától es önfeláldozó hazasze­retetétől függ. Az elnök megnyitó szavai után a Budai Dalárda a Hiszekegyet énekelt. el majd gróf K 1 e b . 1 s b e r'g Kuno vallás és közoktatásügyi miniszte-, ünnepi beszédet m/ndott. - Amikor nagyrabecsült barátom H o r c z e g F .-renc - mond tta töb bek között - azt a kívánságát fejezte kt. hogy az aradi tragédiának QO-ik évfordulóján emlékezzem meg nagy vértanúinkról, felvetette::, magamnak a kér­dést, hogy miért fordult nagyrabecsült barátom hozzám. Először arra gin­doltam, hogy talán azért, mert Arad melletti elszakított karosmenti faluba: sfcülettem én is, gondoltam arra is, hogy talán azért mert a Leiningen non­z „tséghez családomat rokoni kötelék fűzi, utólag azonban arra a moggyŐződém r~ jutotta, hogy az a megfontolás vezette ot, hogy a magyar alkotmány sza­va szerint a nemzet erkölcsi egészségéért elsősorban a vallás és a közok­tatásügyi miniszter felelős. Vájjon mi lenne .alkalmasabb eszköz a nemzet erkölcsi egészségének az ápolására, mint az, ha oly példákra mutatnánk/ rá, ahol egész emberek, magyar férfiak büszkén vérzettek el nagy eszmékért., Van-e nemesebb példa amelyet a miniszter a jövő nemzedékek ele állithat;, mint az aradi tizenhárom. - A trianoni időket, ami Babyleni fogságunk idejét egészségben kell átélnie a nemzetnek -ízért, hogy ha ugy fordul a dolog, hogyj javíthatunk a helyzetünkön, nemzetünk teljes fáZikai és erkölcsi egészségben álljon ott. Ha valaki nem: e magasabb szemszögből nézi a dolgot, felvetheti a kérdést celszerő-e ma magyarnak lenni s ha nem, miért nem széledünk el, miért nem megy mindenki oda, ahol legkönnyebb a megélhetés. Nemi Mi együtt maradunk, nincs az a nemz ti balsors, amely oldott kévévé tehetne bennünket, hogy széthulljon nemzetünk. Mi bü ,zkén és bft ran mondjuk a világ többi népének, hogy mi a martirok nemzető vagyunk. Ha a szomorú magyar históriákat olvassv: szemünkbe ötlik, hegy /.ennyi jé magyar halt meg erőszakosan, martir módon. Egész nemzetségek pusztultak el igy. Ha kérdem mi hozta ezt a rettenetes kr tasztrofát reánk es mi volt az oka annak, hegy bűnösként bántak el azokkal akik a hazát legjobban szerettek, ugy ennek Dagyarázat át egy szerencsétlen politikai k:ncope> ióöon f az össz-birodaírni kísérletben lehet nogtal ílni. Nem életképes az olyan ország, amely csak akkor tudja fenntartani magát, ha ..gy reábízott n ....zotnok legjobbjait a várpadra va. y a börtönbe kénytelen vinni. Az ilyen államalakulat kiéli ...aga alól az trkölcsi jogosultságot, kényszerszervezet csak, amely a nemzetközi viszonyok megromlásának első pi? 1an at áb an össze omlik. - Ebben a beállításban kell néznünk az aradi tizorihárom vértanú sor­sát, akik a legnemesebb kötelességek Összeütközésének estof{ áldozatul. Az eszmények hálásak katonáiknak. Az aradi tizenhárom nem embereket szolgált. k hanem eszményeknek voltak szent katonái- s a nemzet most 30 esztendő multán J is éppen olyan szeretettel öleli magához nemos emléküket, amint akkor az ' özvegyek és gyermekek siránkoztak vcsztöhelyük fölött. Az ö nm.;.;s példap ilr j ma is szükségünk van, mert kérdem vége van-e a vértanuk hosszú névsorának? / Nem °z a névsor folyni fog további A béke után olyan helyzetbe kerültünk. ( •amely sok áldozatot fog még a ne. :zettől követelni, kell tehát hogy szemünk > előtt lebegjen az aradi tizenhárom nemes példája arról, hogy miként kell elni, dolgozni és ha kell meghalni is a hazáért. /Folytatása következik:/

Next

/
Oldalképek
Tartalom