MNL-OL-XIX-A-83-b 3321-3380/1963
3333/1963. A Duna halászati hasznosítására kötött nemzetközi egyezmény alapján működő vegyesbizottság ülésszaka
) mi Halgazdasági Bizottság főelőadója, a küldöttség tagja., A Vegyesbizottság Ülését 1963c április 17.-én P é к h Gyula a Vegyesbizottság elnöke nyitotta meg. A megnyitás után Ke s e r ű János földművelésügyi miniszter'helyettes üdvözölte az Ülésszak résztvevőit. A Vegyesbizottság elnöke ismertette az V. Ülésszak tervezett napirendjét: 1*/ A Vegyesbizottság elnökének beszámolója а IV. és Ve Ülésszak között eltelt időben végzett munkáról. 2. / A Felek általános tájékoztatása: а/ a haltartalékokról és a halászat eredményeiről, valamint az 1962 e évben a halak szaporodására, táplálkozására vonatkozó feltételekről; b/ a Duna hal tár talé kainak megőrzésére és fejlesztésére végzett munkáiéról; с/ a dunai halászat megjavításáról és gépesítéséről d/ az eltelt időben végzett tudományos kutatómunkáról és az 1963-ra tervezett kutatómunkáról; е/ a dunai halállományra ható szennyvizekről és azokról az intézkedésekről, melyeket ennek elhárítására tesznek; f/ a haljelölésekről és azok eredményeiről. 3. / A dunai nagyhering halászatról szóló beszámolók, tájékoztatások és közlemények, uj adatok és biológiai eredmények. 4. / A Duna halászati szabályzatának megváltoztatására vonatkozó javaslatok, különös tekintettel a közép-Duna /Pannon-medence/ éghajlati és egyéb viszonyaira. Beszámolnak a Magyar és Jugoszláv Felek.- 3MNL OL XIX-A-83-b