Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés - A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 20. (Budapest, 2020)

Sántha Attila: Az al-dunai „szkíta” nevű népről (813–1091 között)

AZ AL-DUNAI „SZKÍTA" NEVŰ NÉPRŐL (813 - 1091 KÖZÖTT) vagy ahogy mások írják: Czyk, Girgio, Marus-Szék, Aranyosszék, Kizdi, Sepsi, Orb ai. A. Az erdélyiek lakják, akiket a hunok őseinek tartanak, és ezért is nevezik őket szittyáknak, vagy kis szkítáknak, hisz minden más népnél jobban fennmaradtak megőrizve eredeti mivoltukat, ama termé­szettől védett kicsiny és sokszor zord vidéken. Sok valah is keveredett közéjük.”54 54 Kordé 2001, 149. 55 Lásd erről szóló tanulmányomat: Sántha 2013. 56 Aranka-Biró 2010. 57 Gyergyó - társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi hetilap, 1905. július 30. Az eredeti kézirat feltehetően az 1916-os román betöréskor veszett el, 1940-ben már nincsen meg. Ügy tűnik tehát, hogy az 1500-as években köztudomású az, hogy a szkítá­nak nevezett nép a székely. Vajon ők lennének a bizánci források szkítái, akik előbb bolgár, majd besenyő kötelékben jelennek meg, az Al-Duna bal partján, a 9-11. században? Nézzük, van-e olyan forrásunk, amely azt állítaná, hogy az ekkori hava­salföldi-moldvai szkíták valamikor is átköltöztek volna a Kárpátokon. Van bizony, ez pedig a Csíki székely krónika, egy latin nyelvű, görög szavakkal és mondatokkal tarkított krónikaszerkesztmény, amely 1796-ban bukkant fel, azt állítván magáról, hogy 1533-ban írták. 1796-ban egy 1691-es másolat alapján a kolozsvári gubernium két hivatalos másolatot is készít róla. Ezt a krónikát sokáig hamisítványnak hitték, jómagam viszont azt abszolút hitel­esnek tartom.55 Ebben a székelyeket latinul következetesen siculoknak nevezik, viszont van egy mondat benne, amely feltehetően egy régi hivatalos formulát őrzött meg. A 27. vers azt írja le, hogy 1030-40 körül egy északi nép, a boarok követei jönnek a székelyekhez feleséget kérni cárjuk fiának. A székelyek imígy kezdik a hivata­lost választ a küldöttségnek (amely majd a Szeret-folyón túlra távozik hazafelé menet - feltehetően a Szeret a határt is jelenti): (27. vers) „Gentis Scythicae Hunnorum Attiláé Posteri Daciam Alpestrem incolantes”56 (Egy 1780-ban meglevő fordítás szerint: „Mi, Attila hunnusa­­inak székely [pontosabban szkíta] nemzetbéli maradéki, havasos Dáciában lakók”57 ) 159

Next

/
Oldalképek
Tartalom