Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1983 (Budapest, 1984)

A szekciók ülései - „C” szekció. Témaköre: Az olvasóvá nevelés feladatai és módszerei a zenei könyvtárakban - Gyimes Ferenc: A zenei könyvtárosok feladatairól

GYIMES FERENC, az Állami Gorkij Könyvtár osztályvezetője A ZENEI KÖNYVTÁROSOK FELADATAIRÓL (Rövidítve.) A'zenei gyűjtemények munkájával kapcsolatosan a célt többek között már az 1978-ban kiadott gimnáziumi tanterv is megfogalmazza: meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a tanulókban kibontakozhasson a permanens zenei önművelés igénye és képessége. Vitányi Iván megfogalmazása szerint a műveltségnek nem az a szerepe, hogy az élettel és a gazdagodással szemben valamilyen menekülési lehetőséget nyújtson. Sokkal inkább az, hogy az élethez adjon segítséget még akkor is, ha a művelődés nem mindig szórakoztató jellegű. Mi tehát a zenei könyvtárosok feladata? Megismertetni gyűjteményünkkel, meg­szerettetni gyűjteményünket, odaszoktatni gyűjtményünkhöz, megtartani gyűjtemé­nyünkben minél több olyan embert, akikkel egy hullámhosszon vagyunk, akik nem zár­kóznak be egyetlen stílus vagy műfaj bástyái mögé, akiket eligazíthatunk önművelő szán­dékuk megvalósítása során és akiktől lelkesedést, megszállottságot és kitartást tanulha­tunk. Segítenünk kell a szándékot igénnyé, az igényt törekvéssé, a törekvést szükségletté, a szükségletet a megvalósítás gyakorlata során kialakuló képességgé fejlődni. Olyanná, amely állandó. A legkézenfekvőbb az ifjúsági korosztályok megnyerése. Vállalni kell a közművelő­dési intézmények által biztosított lehetőségek könyvtári integrálásának egy cseppet sem hálás feladatát. Fontos, hogy a rendszer bármely pontján dolgozók tisztában legyenek az egész működésével. Az iskolai könyvtáros az igények felkeltésével teheti a legtöbbet. A közművelődési könyvtár zenei szakrészlege már javarészt kielégítheti állományával a felébredt igényeket, fokozhatja azokat, továbbadva-irányítva az elmélyülésre vállalkozó­kat a zenei szakkönyvtárak felé, igénybevéve azok többirányú szolgáltatásait. Tegyenek meg minden tőlük telhetőt a képzés műhelyei: a tanárképző szakok; a továbbképzés fellegvárai: az Országos Pedagógiai Intézet (könyvtáros tanárok — tanár­könyvtárosok tudásának kiegészítésére a legújabb eredmények ismertetésével), a Könyv­tártudományi és Módszertani Központ (a közművelődési könyvtárosok újabb generációi­62

Next

/
Oldalképek
Tartalom