Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1982 (Budapest, 1983)

A szekciók ülései - 3. Zenei szekció. Nemzeti hangtár - Gyimes Ferenc: Gondolatok a Nemzeti Hangtárról

GYIMES FERENC, az Allami Gorkij Könyvtár osztályvezető helyettese, az MKE zenei könyvtáros szekció titkára GONDOLATOK A NEMZETI HANGTÁRRÓL Edison óta az emberi hang maradásra bírható, az elektronika segítségével a látvány pillanata is megőrizhető. "Aki pontosan meg tudja határozni a nemzeti vagyon fogalmát, az tudja, hogy na­gyon sok minden tartozik bele. Az ország gazdaságának már régen megtermelt értékein túl nyilvánvalóan beletartozik mindaz a szellemi érték is, ami látható és láthatatlan. S ha a történeti értékek világán belül csak azokra gondolunk, amelyeket a művészet hozott létre, akkor e szűkebb körön belül is látnunk kell, hogy e termékek nemcsak anyagi való­ságukban részei a nemzeti vagyonnak, hanem avval a hatalmas, agyakat mozdító, nevelő, formáló erővel is, amit adnak az embernek ebben a hazában, a magyarnak. Ahhoz, hogy ezek az értékek a maguk valóságos értékrendjükben hassanak az egy­mást követő nemzedékekre, szükséges ezeknek megőrzése, rendbe szedése és bemutatása a közösségnek. Ezt a munkát végzik el minden országban azok az intézmények, amelyek egy ország tudatában ennek a tudatnak az ápolói. Egy ilyen nemzeti intézmény nem egy­szerűen őrzőhelye ezen értékeknek, nemcsak számontartója, leltározója az ország terüle­tén (s tegyük hozzá: a világban) feltalálható magyar műveknek, hanem ennél sokkal több. Szellemi műhely, gazda, a közösség megbízásából a tulajdonos hozzáértő szerve. Minden ország vigyáz nemzeti vagyonára ..." (/Szalontay,/ — Magyar Nemzet, 1982. május 1., 5.p.) "A pótolhatatlan művelődéstörténeti anyag megmentése érdekében meg kellene ala­pítani a Magyar Hanglemez Múzeumot . . . Három évtizedes gyakorlatunkat felajánljuk . . . gyűjteményünkkel megadnánk a Múzeum tárgyi alapját". (Grexa Gyula — Nyugati László 1954. május 1.) Beadvány. "Népzenei összefüggésű hanglemezeket a Néprajzi Múzeum gyűjti. Komoly hangle­mez gyűjteménye van a Magyar Rádiónak is, amely általános anyagot tartalmaz és állan­dóan bővül. Mindezeket összevetve külön Hanglemez Múzeum felállítását ma még nem tartjuk szükségesnek", (Némethy Endre s.k. 1954. szeptember 3.) 82

Next

/
Oldalképek
Tartalom