Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1982 (Budapest, 1983)

A szekciók ülései - 3. Zenei szekció. Nemzeti hangtár - Szalai László: A hangok pusztulásáról

SZÁLAI LÁSZLÓ, az Állami Gorkij Könyvtár munkatársa A HANGOK PUSZTULÁSÁRÓL Nincs Nemzeti Hangtárunk, és úgy tűnik, egyelőre nem is lesz. Hogy miért nincs, és hogy mit is jelent az "egyelőre nem is lesz"? Sokunk előtt nyilvánvalóak az okok, azonban több szempont miatt mégis érthetetlenek. Ezek részletezése, okfejtése nem az én feladatom, mondanivalóm pusztán technikai jellegű. Miről is van szó, amikor a különböző hanganyagok pusztulásáról beszélünk? Részben a még feltáratlan, részben pedig a már valamilyen formában birtokunkban levő hangzó dokumentumok állományvédelmét kell ezen értenünk. Manapság a digitális hangrögzítés és a videotechnika kezd tért hódítani a világban. Csakhogy ezzel mi nem vagyunk kisegítve. Ugyanis a hangrögzítés eddigi alig több mint 100 éve alatt elképesztő méretű információhalmazt termelt, mégpedig analóg módon, és számunkra most csak ezek az érdekesek. Olyan értéket képviselnek, melyet pusztán anyagi vonatkozásban sem lehet összegezni, egyéb értékei pedig egyszerűen felbecsülhetetlenek. Rögzítettek már hangot viaszra, acetátra, lakkra, sellakra, keménygumira, üvegre, papírra, cellulózra, filmre, valamint acéldrótra, papírszalagra, celofán- és acetátszalagra. Ez utóbbiak már a mágneses hangrögzítés, a magnetofon őskorát idézik. A két világháború között nagyon sok kísérlet eredményeképp rengeteg változáson ment keresztül a hangfelvétel technikája. Egy jellemző adat a hanglemez fejlődésére: egyedül Amerikában, 1939-ben, már több mint 100 millió példány készült. A második világháború után pedig még rohamosabb fejlődés volt tapasztalható. Könnyen belátható, hogy az elmúlt 100 esztendő alatt jószerével megszámlálhatatlan mennyiségű dokumentum született, melynek tekintélyes része ugyanúgy nemzeti kincset képvisel, mint például a könyvek. Számos országban korán felismerték ennek valódi jelentőségét, és a nemzeti könyvtárak mellett egymás után jelentek meg a nemzeti hangtárak is. A technikai feltételek megteremtése mindig rengeteg anyagi eszközt emésztett fel, napjainkban is egyre többe kerül. Magyarországon részben ezért is nagy problémát jelent a hangarchíválás. Az a veszély fenyeget, hogy a következő 80—100 év folyamán jelenlegi archív hangfelvételeink túlnyomó többsége teljesen megsemmisül, a pusztulás tempója egyelőre jóval gyorsabb, mint az eddigi erőfeszítések eredményei a megőrzésre. Ahol hangarchíválásról beszélünk, ott vállalni kell a megőrzéssel járó felelősséget és gondot. 85