Kéki Béla (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1973 (Budapest, 1975)

Az V. Vándorgyűlésen, Zalaegerszegen elhangzott előadások és korreferátumok - Kéki Béla: Stílusirányzatok századunk magyar könyvművészetében

zenekarok is tiltakoznak a rádió konkurrenciája ellen, és nem lehetetlen, hogy holnap már a nyomdák is ezt teszik. Protestálás helyett azonban logikusabb és gyümölcsözőbb törekvés a tipográfia kifejezőerejét eddig el nem ért magasságra fejleszteni." Moholy-Nagy szerint minden kornak megvannak a sajátos optikai formái és ennek megfelelő tipográfiája. Nyílt utalás ez a tipográfiának és a különböző korok művészeti stílusának szoros kapcsolatára, de egyben utalás arra az összefüggésre is, amely fennáll a kor emberének látásmódja és esztétikai igényei között. Elégséges talán, ha néhány, a korszerű tipográfiát meghatározó ízlésbeli változásra utalunk. A szimmetria számunkra kiélt, unalmas formának tűnik, ha viszont a különböző térelemek aszimmetrikusan kapcsolódnak egymáshoz, ez feszültséget teremt közöttük, s e feszültség esztétikai élményként oldódik fel bennünk. Összefügg ez többek közt a címlapok tipográfiai szerkesztésmódjával is. A reneszánsz óta századokon át a címlapok szövegét a középtengely mentén rendezték el, s íme, ma egyre kedveltebb az oldaltengelyes elhelyezés. Hasonló gúzsbakötöttséget jelentett a nyomdászok számára az aranymetszés fetisizált szabálya, amely megszabta a szedéstükröt körülfogó margók arányait. Ma azonban mi sem természetesebb, minthogy a nyomdászok szabadon választják meg az oldalpárok margóinak méretét, és az illusztrátorokat sem kötik többé a szedéstükör határai, hanem a képeket, rajzokat kiengedik a lapszélekig. Idézzük emlékezetünkbe, miként jelentkeztek ezek a szembetűnő formai változások a Bauhaus kiadványaiban. Az első, igen nevezetes kötet 1923-ban jelent meg, címe: „Staatlisches Bauhaus Weimar 1919-1923". Ennek a tipográfiai tervét már Moholy-Nagy készítette. Ugyanő javasolta nem sokkal később a Bauhausbücher című sorozat megindítását, s Gropius-szal együtt szerkesztették a sorozatot. 1925 és 1930 között 14 kötetet bocsátottak közre. Ezek közül kettőt, a harmadik és kilencedik kötetet leszámítva, valamenynyit Moholy-Nagy tipografálta.

17 Ezekben jól tanulmányozható a Bauhaus-stílusnak a nyomdászatban való jelentkezése: - felfokozott és ritmikusan váltakozó forma, szín- és fokozatbeli kontrasztok, - vastag címbetűk, - vékonyabb és vastagabb léniák alkalmazása főleg a címlapokon, - a szedéstükör aszimmetrikus, oldaltengelyes elrendezésének következetes használata, - a margó-arányok szabad kezelése, - a groteszk betű sűrű alkalmazása, - a papír fehér felületeinek kompozíciós elemként való számításba vétele. A nagybetűk kiküszöbölésére irányuló törekvésük azonban nem vált be. A nagybetűk elsődleges feladata a szöveg mondatokra tagoltságának jelzése, és hiányuk nehezíti az olvasást. Bár a fentiekben rámutattunk a Bauhaus és az új tipográfia kapcsolatára, valamint Moholy-Nagy László útjelző szerepére, tisztában vagyunk vele, hogy az előzmények és összefüggések tekintetében sok idevágó kérdés megvilágításával adósok maradtunk. Ám most nem térhetünk ki sem Kassák Lajosnak a tipográfiában is jelentkező avantgárdé törekvéseire, sem Jan Tschichold és más könyvtervezők újító szerepére. 55