Kertész Ödön: A Magyar Izr. Kézmű- és Földművelési Egyesület százéves működésének története - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 8. (Budapest, 2011)
XI. A szanálás évtizede (1930-1939)
hardt Sándor, az egyesület volt növendéke, mivel Palesztinába vándorolt. Meleg búcsút vett tőle az egyesület vezetősége és tanóráit, úgyszintén munkakörét Almási Lajos vette át. Még megemlítendő, hogy Budapest Székesfőváros polgármestere: dr. Sipőc az egyesület igazgatóját a Népművelési Bizottság elismerő oklevelével és bronzérmével tüntette ki. A közgyűlés letárgyalta az új alapszabályokat, melynek indító okai: a háború és az azt követő másfél évtized gazdasági változásai, a két ág adminisztrációjának szabályozása és vidéki helyi csoportok szervezése. Lelkesedéssel, nagy érdemei elismerésének kifejezéséül, díszelnökké választották Stern Samut, Kramer Miksát és Adler Gyulát. Ép ily lelkesedéssel választották meg Klein Gyulánét társelnökké. 1934-ben átmenetileg megkönnyebbülést okozott, hogy a 14000/1933 M.E. rendelet alapján a kertészképzőtelepet védett birtokká nyilvánították. Megemlítendő, hogy a Budai Chevrával a sírápolásra 3 éves szerződés létesült, továbbá a szöllő új telepítése, a telepi út elkészítése, Koltai Mátyás vezérigazgató és Hollán Oszkár támogató tevékenységével, dr. Barta Imre ügyész által néhány hitelezővel egyezség létesítése, 1.500 P erejéig üvegházak átalakítása, a költségvetés keretén belül üvegházak tatarozása, és intézkedés a pavillon hatékonyabb ellenőrzésére, 10 %-os vásárlási engedményt nyújtva az egyesület tagjainak. Stern Samu hitközségi elnök élénk figyelemmel kíséri az egyesület működését, a telep fokozottabb ellenőrzését kívánja és egy pénzügyi bizottsági ülésen ígéretet tett az egyesület fejlesztésének elősegítésére. Fried Ignácz kezdeményezésére megalakult a végzett kertésznövendékek köre, és ő tett javaslatot a közgyűlésen mezőgazdasági iskola létesítésére, mely kérdés az elnökség elé utaltatott, úgyszintén az az indítvány is, hogy a gyümölcsbevétel 10 %-a nevelési szempontból az önképzőköré legyen. Reich Samu intervenciójára 32 növendéket bekapcsoltak a Székesfővárosi Élelmezési akcióba. A szanálást intéző bizottság tisztviselőknél leépítést, személyi kiadásoknál csökkentést eszközölt. A kertésztelepi tisztviselők közül Földes Arnold intéző eltávozott a telepről. A tanoncotthon helyzete még nagyon súlyos, mert a subvenciók megszűntek és a havi hozzájárulás egész minimumra zsugorodott össze, de éppígy lecsökkent a tagdíj bevétel is, mivel a taglétszám 700 körül van. Elhatározták a hazai iparos tanonciskolák fennállásának 50 éves jubileumával kapcsolatban rendezett kiállításon való részvé-179