Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Bekő Tamás: Az 1956-os forradalom Zalatárnokon
Az 1956-os forradalom Zalatárnokon 351 hű kifejezői annak az elszántságnak, annak a harcos kiállásnak, amely mindörökre meggátolja, hogy az urak a csendőrök világa visszatérjen hazánkba.”'6 A cikk gátlástalanul besározza Bor Istvánt és családját, pedig köztudott, hogy a vakolai Bor família soha nem volt ádáz ellensége a demokráciának, a család tagjai pedig soha nem voltak urak, sem pedig csendőrök. Ellenkezőleg! Földjeikhez kemény és szorgalmas munka árán jutottak, napszámosaikkal emberségesen bántak, illetményüket pontosan kifizették. Bor István édesapja, Bor József, 1848/49-es honvéd, nagy idők tanúja. O maga harcolt az első világháborúban, ahol megjárta a keleti frontot és az orosz hadifogságot. Testvérbátyját 1915-ben a galíciai hadszíntéren, egyetlen fiát pedig - aki nem csendőr volt, hanem a 3. hegyivadász zászlóalj tartalékos hadnagya - 1945- ben, a felvidéki harcok során veszítette el. Egy másik tragikus sors, a cséplőgép garnitúra és szeszfőzde tulajdonos, félkarú hadirokkant Horváth Kelement illette, akit különös életvitele és öltözködési stílusa miatt sokan elmeháborodottnak tartottak Zalatárnokon. Tény, hogy valódi csodabogár volt a maga nemében. Gondozatlan, hosszú hajával, mellig érő szakállával, lelógó bajuszával úgy nézett ki, mint a honfoglalás korából itt felejtett vén táltos. Mivel kínzó reumatikus fájdalmak gyötörték, naponta tiportatta testét, mint a hordóba rakott káposztát, és állandó jelleggel vizes borogatással enyhítette fájdalmait. Még a kalapja alatt is hordott egy kis kötött sapkát, amit napjában többször vízbe mártogatott. Hűvösebb időben kispárnája csücskét benyomta és háromsarkosan a sapka fölé tette, mint egy püspöksüveget. Otthona egy szúette, pudvás boronatákolmány volt, ami felett a tetőváz már teljesen elrohadt. Erre szalma volt rászórva egy kupacban, hogy az eső be ne csoroghasson a cölöpökkel megtámogatott üregeibe. Horváth Kelemen azonban nem a furcsa szokásai miatt volt különleges egyéniség. Még a század elején Ausztriában tanulta ki a lakatosmesterséget, majd részt vett az első világháborúban, ahol egy baleset következtében elveszítette az egyik karját. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy zseniális terveit megvalósítsa. Szülei halála után - kik jómódú, értelmiségi emberek voltak - örökölt egy rozoga cséplőgépet. Ezt a gépet a napszámosokkal teljesen szétszedette, aztán saját elképzelése szerint újjáalakította. A tanulatlan parasztok nem várták meg a gép átalakítását, butaságukban bolondnak nevezték el a tulajdonost, és szájról szájra adták, nemcsak a karját, hanem az eszét is Oroszországban hagyta. Ha nem lenne bolond, nem tette volna egészen tönkre a kenyérkereső cséplőgépét. A rozoga masinából azonban olyan új, helyre kis gépet szerkesztett, amely a legkeresettebb lett az egész vidéken. Eredeti méreténél kisebbre, könnyebben vontathatóra csináltatta, ezáltal a dimbes-dombos, hepehupás Göcsejben sokkal könnyebben lehetett elvontatni, mint a többi nagy gépet. Még az az előnye is megvolt, hogy gyorsabban és tisztábban csépelt a konkurens gépeknél. A gazdák kivárták, amíg rájuk került a sor, mert sok fölösleges rostálást takarítottak meg, ha vele csépeltettek. Felfogadott embereit folyton foglalkoztatta, a 30-as években már 3 garnitúra bércséplőgépe dolgozott a cséplési idény alatt. Később összekuporgatott vagyonából saját szeszfőzdét építtetett, ahol egy világhírű és finomságú italról álmodozva, a francia konyakgyártás mintájára kísérletezett a göcseji gyümölcspárlatokkal.16 17 Horváth Kelement 1945-ben megválasztották a Nemzeti Bizottság elnökének, két évvel később azonban meg kellett válnia posztjától, mert rosszakarói és irigyei koholt vádak alapján feljelentették.18 Ennek eredményeként a bíróság népellenes izgatás vádjával teljes vagyonának a felétől megfosztotta, és több havi börtönre ítélte. Az államosítás idején egyetlen szeszfőzdéjét is elvették, így az addig is nyomorgó „népnyúzó kulák” földönfutóvá vált. Kisvártatva egészségi állapota oly mértékben megromlott, hogy betegségei 1954-ben a halálát eredményezték. Horváth úr (ahogy a tárnokiak szólították) legnagyobb tragédiája a politikai világnézetében rejlik. Egész életében baloldali érzelmű, ugyanakkor óriási patrióta szívvel megáldott, hazáját szerető és tisztelő ember volt. Ideológiája miatt többször összekülönbözött a Horthy-rendszer hatalmi képviselőivel, mégis a kommunisták tették földönfutóvá. Egész életét a találmányainak szentelte, mégis úgy kellett meghalnia, mint egy kivert kutyának. A politikailag megbízhatatlan személyek üldözésén túl a mezőgazdaság kollektivizálása és a beszolgáltatá- si kötelezettségek bevezetése is hazánk „szovjetizálá- sát” segítették. A kolhoz típusú termelőszövetkezetek erőszakos bevezetése Zalatárnokon is hasonlóképpen zajlott le, mint az ország más területein. A tsz-szer16 Zala, 1951. november 20. (270. sz.) 4. p. 17 Fettich Lászlóné Kántor Ida: Egy hadirokkant hős élete és befejezetlen tervei (kézirat). A visszaemlékezés másolata a szerző tulajdonában. 18 Az iratok szerint Horváth Kelemen azt állította, hogy Rákosit olyan akasztófára kéne felhúzni, amelyiknek egyik szárán ő lógna, a másik felén pedig Papp Antal, a helyi nyilasvezér, hogy kiegyensúlyozzák egymást. Uo.
