Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 22. (Zalaegerszeg, 2015)
Bazsika Enikő: Göcsej nyelvjárásának vizsgálata
Göcsej nyelvjárásának vizsgálata 337 A göcseji nyelvjárás jellemzői A rendelkezésre álló nyelvatlaszadatok tanúsága szerint olyan nyelvjárási jelenség-együttes, amely csak Göcsej - akár a tágabban értelmezett, földrajzi Göcsej - területére terjedne ki, nincs. Ez indokolja Imre Samu terminológiáját. A nyelvatlaszadatokból a szakirodalom alapján a következőkben foglalhatók össze a zalai nyelvjárástípus, az észak- és dél-göcseji területek nyelvjárását egyaránt jellemző sajátosságok, az eltérő dél-göcseji jelenségeket, adatokat külön jelzem (1. VÉGH 1954, 1959, IMRE 1971, JUHÁSZ 2001.). Főbb hangtani sajátságai Magánhangzók 1. Fonémarendszerében 8 rövid: u, ü, i, o, ö, e, a, e, és 4 hosszú magánhangzó: ó, ő, é, á található. Tehát megkülönbözteti a nyílt e és a zárt é hangot: pl. hegyes ’csúcsban végződő’, hegyes ’ahol hegyek vannak’. A hosszú magánhangzók közül hiányzik az ú, ü, í, más köznyelvi magánhangzó helyén és polifonémi- kus értékben sem fordul elő, legfeljebb elszórtan, újabb változatként. A köznyelvi ú, ű, í helyén az u, ü, i általános: ut, kút, tűz, viz. Dél-Göcsejben az ó, ő, é kötött fonéma: szóvégen és relatív tövek végén nem állhat, helyén u, ü, i jelentkezik: him, birutu, kettü, kettüve, melli (bíró, bírótól, kettő, kettővel, mellé); hasonlóképpen a polifonémikus értékű ó, ö, é helyén is: hozu, eszű, étti, konku, gerenda (hozol, eszel, ettél, konkoly, gerendely). 2. Hangszín tekintetében a legjellegzetesebb sajátosság az ó, ő, é-k nyitódó kettőshangzós ejtése: juo~juó, büö~büö, sziep~sz‘ép. A nyílt e hangszíne a köznyelvinél általában nyíltabb, az á fonéma gyakran zártabb realizációjú, Dél-Göcsejben azonban a köznyelvivel megegyezőek. 3. A magánhangzók gyakoriságát a következő jelenségek befolyásolják: a) A köznyelvi í helyén néhány esetben é (ie, 'éj jelentkezik: rién, kiesier, taniettuo - de Dél- Göcsejben: kisier, tanittu (rén ’rí’, kísér, tanító). b) Az i helyén több szóban ü áll: füzet, vüsz, ümög, kü- (fizet, visz, ing, ki- igekötő). c) Részleges hangsúlyos labiális ö-zés érvényesül: pl. bötü, böcsületés, fölhüö - Dél-Göcsejben: fölhü (betű, becsületes, felhő); a köznyelvben ö~e váltakozást mutató alakok (föl-fel, söpör—se- per, vödör-veder) közül az ö-s, labiális megoldású a használatos. Az l előtti asszociatív ö-zés bizonyos továbbfejlődött formákban jelentkezik, pl. eszüö, csiépüönyi - Dél-Göcsejben: eszű, csiepünyi (eszel, csépelni). Az ö-k gyakoriságát növeli még az illeszkedéses ö-zés: fűlő, ütöttö, lüönö (füle, ütötte, lőne). d) A utáni szótagban az a gyakran vált o-ra, vagy a két hang közötti átmeneti realizációra (á utáni o-zás): lábo, vártom, utánno (lába, vártam, utána). e) Alaktani vonatkozású jelenség, hogy az l igeképző előtt a tővéghangzó a köznyelvivel megegyezően lehet középzárt, de az eredetibb é labializálódott: parancsol, ebiedöl (ebédel). Gyakori azonban a parancsuol, ebiedüöl típusú megoldás; ugyanez a forma jelentkezhet az ,,-ul, -ül” képző helyén is: kitisztuol, röpüöl (kitisztul, röpül). Dél-Göcsejben azonban az / igeképző előtt középzárt magánhangzó (o, ö) nem állhat, az eredetibb é is labializálódott: parancsul, pörül, ebidiil (parancsol, perel, ebédel).
