Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)

Tanulmányok Asbóth Sándorról - Kurucz György: Az Asbóth család és Keszthely: Asbóth János keszthelyi tanári és uradalmi tiszti tevékenysége, 1801–1818

Kurucz György

I.

Asbóth János születését tekintve ahhoz a 18. századi protestáns nyugat-dunántúli kisnemesi értelmiségi réteghez tartozott, amelyik komolyabb vagyoni háttér hiányában csakis egyéni képességei, műveltsége révén remélhetett boldogulást. A Vas vármegyei Nemescsó evangélikus gyülekezetének anyakönyvi bejegyzése szerint 1768. december 13-án született, a helyi evangélikus lelkész, Asbóth János Gottfried (1735-1784) valamint a soproni polgárcsaládból származó Krug Judit gyermekeként.3 A protestáns vallásgyakorlat szempontjából Asbóth szülőfaluja különleges státusszal bírt, hiszen az 1681. évi 26. te. értelmében Nemesdömölk (ma: Celldömölk) mellett a vármegye egyik artikuláris helységének számított. Érdemes megemlíteni, hogy Nagy Iván 19. századi családtörténeti adattárának pótkötete szerint a család felmenői eredetileg Angliából vándoroltak Magyarországra,4 de ennek az állításnak a megerősítése semmilyen forrással sem igazolható. Magyar nemességet viszont a 18. század elején kapott a család, Asbóth Gergely személyére és fiainak leszármazására vonatkozó érvénnyel. Nemességüket 1715. június 28-án hirdették ki Sopron vármegye közgyűlésén.5 A leírás szerint a „czímer paizsában zöld mezőben egy vörösbe öltözött, zöld öves magyar vitéz kivont karddal áll, kardja hegyén egy repülő sasfiók látszik. A vitéz mellett egy kéve búza, és fölötte hold és két csillag fénylik. A sisak fölött ugyan olyan vitéz. ”6 A Festetics család keszthelyi ágának birtokigazgatási iratanyagában egyébként több példája is fennmaradt annak, hogy utóbb maga Asbóth János is, Zala vármegyei táblabíróként jegyzett iratokon a leírásnak megfelelő pecsétnyomóval erősítette meg aláírását.

Asbóth alapfokú tanulmányait a nemescsói evangélikus elemi iskolában végezte, majd ezt követően 1782-től a soproni evangélikus líceumban tanult, mivel családja rövidesen Sopronba költözött, ahol apja, 1784-ben bekövetkezett haláláig, soproni lelkész volt. Anyja harminckét évesen maradt özvegyen, s jómódú apja, Gottlieb Krug segítségével nevelte, iskoláztatta gyermekeit, Andrást, Gottfriedot, Zsuzsát, Erzsébetet, Dorist és Terézt.7 Sopron a 18. század végén mindenképpen különleges városnak volt tekinthető, hiszen jómódú polgársága mellett Eperjes, Lőcse, Pozsony hasonló rangú iskoláinak megfelelő legfelsőbb szintű evangélikus oktatási intézménnyel rendelkezett, ahol filozófiát, természetjogot s teológiát egyaránt oktattak. Az iskolát fenntartó egyház elsődleges célja az volt, hogy az innen kikerülő fiatalok tanítói, lelkészi, vagy akár megfelelő további tanulmányok elvégzését, és a szükséges gyakorlat megszerzését követően jogi pályán érvényesülhessenek.

A soproni líceumban oktatott tananyag, illetve az oktatás szerkezetének vonatkozásában a 18. század közepétől előbb Hajnóczy Dániel (1690-1747), majd pedig Ribini János 1747 és 1758 közötti rektorsága idején igen komoly reformok születtek. Ezek a reformok az oktatás tartalmi és módszertani jegyeit egyaránt érintették. Hajnóczy 1741-ben kidolgozott tanulmányi rendje szerint a legfelső osztály tananyagában kapott hangsúlyos szerepet a teológia oktatása, természetesen megfelelő filozófiai, retorikai előkészítő tanulmányokat követően.8 Hajnóczy ugyanakkor a pietista szellemi hatásnak tulajdoníthatóan az elvont dogmatikai ismereteknél messze előbbre valónak tartotta „az élő hitet”, ráadásul a latin nyelv dominanciáját megtörve Francke nyomán mindenképpen azt tartotta fontosnak, hogy az alsóbb osztályokban a kátét, anyanyelven (!) oktassák.9 Hajnóczy reformjának köszönhetően komoly szerepet kapott a történelem, ráadásul tantervében elkülönült az egyetemes és a magyar történelmi ismeretek oktatása.10 A természettudományi tárgyak között aritmetikát a legfelső osztály kivételével minden osztályban tanítottak, vagyis az alkalmazott matematikai ismereteket kellőképpen elsajátíthatták a soproni evangélikus diákok." Hajnóczy újításának köszönhetően földrajzot, természetrajzot és fizikát is tanítottak Sopronban, bár érdekes módon a földrajz csak a felsőbb osztályokban jelent meg.

A Nyitra megyei születésű, szlovák származású Ribini János (1722-1788) tizenegy évig tartó rektorsága viszont a tudományok anyanyelven történő elsajátításának deklarált programja miatt is figyelemre méltó. Bár latin nyelven mondta el Oratio de cultura linguae Hungaricae című nyilvános beszédét, azonban Ribini, Bél Mátyás egykori tanítványa, s a jénai egyetem korábbi hallgatója a magyar nyelv mellett kötelezte el magát, midőn kijelentette: „Aki a magyar nyelvben jártas, kételkedhetik-e ennek a nyelvnek kelleme, előkelő ékessége felől?... Őseink a folytonos háborúk miatt nem fordíthattak elég gondot a nyelvre. Ez most a mi feladatunk... Az ősöktől nyert nyelvet mellőzni nemes lelket lealacsonyító tudatlanság, a külföldieket csodálván a hazait megvetni illetlenség, és saját nyelvetek természeti szépségeit át nem látni tudatlanság. ”12

Ribinit 1758-tól Farkas Ádám (1730-1786) követte a rektori székben 1785-ig. Az ő időszakában került sor helytartótanácsi központi rendelet nyomán 1766-ban az iskola működésének, tananyagának, szervezeti felépítésének felmérésére. A líceumban ekkor tizennégy tantárgyat tanítottak, többek között a jus naturae et gentium német klasszikusait, s így Sámuel Pufendorf De officio hominis et cívis iuxta legem naturalem c. műve is szerepelt a tankönyvek sorában.13 Farkas 1775- ben kidolgozott új tantervében azonban a reál tárgyak oktatása is komoly hangsúlyt kapott, mivel leszögezte, hogy bár „ ... a latin nyelvre is kell valamelyes gondot