Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)
Bíró Friderika: Búcsú a parasztságtól-A hagyományos paraszti életfonna felbomlása két zalai faluban
Búcsú a parasztságtól 83 konyhában. Csak a szobában volt. Akkor olyan világ volt. Sokszor most elnézem ezeket az új lakásokat, kis szobák vannak. A mi szobánk is elég kicsi volt. Hátul, az öregházban akkora szoba van, hogy majdnem csépelni lehetne bent, tudja. Akkoriban még nem ám olyan kicsi szobáikat készítettek, mint most. Nagyszobát, cserépkályhával. Azt befűtöttük, betüzeltük, az egész család ottan megfért. Mióta élnek az emberek kisebb családban? Nem olyan sokan együtt? Hát tudja mikor már, nem is tudom ám hányban, de én 1919-ben nősültem, 29 éves koromban, 1930 után aztán akkor már nem voltak együtt a családok. Akkor mind külön költöztek. De miért, mi lehetett az oka? Mi lehetett az oka? Hát ugye nem értették meg egymást, meg hát ezek is, azok is összevesztek. Aztán akkor legjobb volt, hogyha külön mentek, akkor mindenki úgy tett, ahogyan akart. De hát a régi időben, sok-sok évtizedig, hosszú ideig együtt éltek, akkor is veszekedtek, de azért mégis együtt maradtak. Mégis együtt maradtak, hát akkoriban az építkezés nem úgy volt, mint most, hogy hát építkezni lehet. Akkoriban még nagyon szegény volt ám tudja a nép. Akkoriban még nem volt ám mindenkinek a zsebje pénzzel tele. Búcsú az ünnepektől, búcsú a szokásoktól FEHÉR LAJOS Lajos bácsi, a sok munka után beszélgessünk egy kicsit az ünnepekről, szokásokról, babonákról. Hajjaj! Tud nekem mondani régi babonákat? Milyen babonákat ismer például a földdel, a termeléssel kapcsolatban ? Vót, vót, hajjaj! Csak hát má kiment az én fejembü. Nem tud visszaemlékezni egy kettőre? Nem tudok má. Sok babona vót. Vótak gyertyások. TÓTH JÓZSEF Kik voltak a gyertyások? A gyertyás? A gyertvást még saját magam is láttam, mikor együtt jöttünk haza szegény feleségemmel. Jöttünk a hegy felőlről, aztán úgy pillogatott az a gyertyás, pillogatott. Sötét volt mikor jöttek hazafelé? Hogyne, sötétben, már este aztán pillogatott mindég az a gyertya. Aztán mondtunk, hogy jön a gyertyás. Féltek? Ej, nem féltünk, már hozzá voltunk szokva. Nem bántott ám senkit sem. Meg tudja azt ci lucfirt emlegettük. Hát akkoriban az volt a szokás, fiatal korunkban, olykor már hajnalban elcsaptuk a tehenet legelni, hogy még sötét volt. Aztán tudja volt olyan eset, hogy láttuk, az olyan hosszú volt mintegy 4-5 méteres hosszú, aztán olyan tüzes volt, potyogott tőle a tűz. Aztán mentem, a Dedes felől láttuk a levegőbe. Aztán mondtuk, nini nini, megy a ...fény. Hát ugye olyan tüzes volt. Hogy mi az rosseb volt, a rosseb tudja. Attól sem féltek? Senki nem félt tőle? Nem, nem féltünk. Senki nem félt tőle, mert hát ugye hozzá volt a nép szokva. Nem bántott senkit. Es ma már nincsen? Csak abban az időben volt? Nincs, máma olyan nincs. Csak abban az időben volt. A boszorkányokról hallott? Voltak tényleg asszonyok, hát voltak akkoriban boszorkányok mert, amikor gyerek voltam, hát hallottam hírét, ez az asszony is boszorkány. Mint szokták mondani nem a fiatal asszonyok, a vénasszonyok, azok voltak a boszorkányok. Hát, hogy honnan tanulták azt? Voltak-e olyan szokások itt a faluban, hogy bizonyos napokon nem volt szabad vetni, vagy pedig szántani, vagy más munkát csinálni? Voltak, de azért nem nagyon tartották meg. Ünnepen meg vasárnap igen. Szegény apám pedig akkoriban azért hát nagy tehénállományunk volt, — azt mondta, még a nénémnek a férje is itt lakott, együtt laktunk, hát én akkoriban még legény voltam, azt mondja gyerekek, van zöld takarmánya az állatoknak? Mert ugye mindég úgy szoktuk, hogy itt a nagy telekünkön, mindég lóhere volt. Aztán először szénáival etettek, akkor megitatták, itatás után mindég lóheretakarmányt adtam nekik, hogy csak több tejet adjanak. Aztán mondtuk neki, hogy van. Azért, mert azt mondja, mert, holnap lesz vasárnap, nem lehet ám akkor kaszálni. Nézze akkor ez tiltva volt. Az én apám nem engedte meg, hogy vasárnap lehessen. Miért nem volt szabad kaszálni? Hát azért, hogy ünnep volt. Voltak-e más olyan napok, mikor nem volt szabad dolgozni? Úr napján, Úr napján. Sokszor mondom, én emlékszem arra, hogy ennek a szomszédomnak Úr napján volt kint a szénája, aztán délután behordták, mivel látták, hog}' nagy vihar lesz. Majdnem sírtunk mind, hogy hát az Isten bajt hoz nekik, mert hát, hogyan merték Úr napján behozni ezt a takarmányt. De hát valahogyan mégis nem adott az isten rájuk olyan veszélyt. De hát olyan napokon nem volt szabad betakarítani. Senki sem ment a mezőre, meg a rétre se takarmányért.
