Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Selmeczi Kovács Attila: A hagyományos gazdálkodás változása a Kál-völgyben

236 Selmeczi Kovács Attila rakott kévék oldalsóit vállkéve, a legfelsőt papkéve névvel illették. A legfelső kévét a szárából sodort kötéllel az alatta lévő sorhoz kötötték, hogy a szél ne tudja megbontani a keresztet. Rendszerint 6-8 keresztet szorosan egymás végébe raktak össze, amit kepének neveztek. A kepe mérete mindig egy szekérrakománynak felelt meg, vagyis annyi keresztet raktak egymás mellé, ami egy szekérre egyszerre felfért. Az összekepélés után a tarlót minden esetben feltakarították, az elhullott gabonaszálakat összegereblyézték. Amint pl. Monoszlón mondták, „a nagygráblával összehúztuk a kuszmát, kévékbe kötöttük és a kepe alá dobtuk, a kepefljókba tettük."

4

0 A behordást takarulás néven említették, többen összeálltak, és sorban behordták hosszúszekérrel a gabonát. A hosszúszekeret vendégoldallal is kitoldották, majd 5-8 keresztet raktak az ökrösszekérre, amit nyomó rúddal fogatták le, elől lánccal, hátul csigás kötéllel kötötték le. Régen a behordott gabonát a pajtában helyezték el, ami alatt télbe nyúlóan végezték a kézicséplést, az 1910-20-as évektől már az udvaron raktak asztagot, a gépi csépléshez igazodva. Az emlékezetben még él a lovakkal nyomtatás emléke. Köveskálon pl. 1908-10-ben még előfordult a nyomtatás. Néhány ember 4 lóval vállalt bérmunkát, a rozs kivételével minden gabonaneműt elnyomtattak, de volt, aki a sajátjáról maga gondoskodott két lóval. Amint egy monoszlói gazda visszaemlékezett „,apám idejibe még nyomtattak lóval, az első világháború előtt, az udvaron nagy asztagok voltak, ott csinálták a szérűt, 7-8 éves koromba még voltam a nyomtatásnál, lapát a kezemben, ha a ló odatrágyált, mindjárt vettem ki és kidobtam. Hosszú kötélen fogta a lovakat egy ember az ágyáson, kijjebb-beljebb lépett, a két lóval forgott a közepe felé mindig beljebb."

4

1 Egy másik egykori résztvevő szerint 2-3 kereszt gabonát elterítettek elég magasra az udvar eltakarított részén, a két lovat ráugratták, előbb nehezen mentek el rajta, de aztán kitiporták. Egy ember állt középen, fogta a gyeplőszárat, és körbe-körbejáratta a lovakat. Amikor kitiporták, megfordították a gabonát, és tovább tipratták. Az öregek mondták, hogy nyomtató lónak nem kötik be a száját-ette a gabonát (Monoszló).

4

2 A nyomtatás végeztével favillával felszedték a szalmát, a hátramaradt szemet összetolták, és szelelőrostán megtisztították, az egyik ember hajtotta, a másik merte rá a szemet. Egykor azonban bizonyosan a kézicséplésnek volt meghatározó szerepe a szemnyerésben ezen a vidéken is. A rozsot a legutóbbi időkig cséppel verték ki, mert a zsúpot tetőfedésre, szőlőkötözésre használták, és ügyeltek arra, hogy a szalmáját ne törjék össze. Amint említették, a kézicséplést mindig többen végezték, mert egyedül nem volt haladós, legjobbnak a négy emberből álló bandát tartották. A bércséplést vállalók is általában így álltak össze, azonban előfordult a hármas csoport, a kisebb gazdák viszont rendszerint ketten csépeltek. Az udvaron vagy a pajta folyosóján fejjel egymás felé lerakták a kévéket, általában egymásfél keresztet. Először a még a kibontatlan kévék fejét verték ki jó alaposan a cséppel, amit előzésnek mondtak. Ezt követően kibontották a kévéket, és többszöri átforgatással a kalászos részét kicsépelték. Egymással szemben álltak fel, és ritmusra ütötték le a cséphadarót. Különösen négy ember esetében kellett jól összeszokni, hogy egymás csépjét ne üssék el. Ezért is tartották fontosnak, hogy jobb- és balkezes egyformán legyen a munkánál, ezek voltak a teljes párok. Minél többen dolgoztak együtt, annál szaporább volt a munka (Monoszló).

4

3 Noha a szóbeli hagyomány a négyes cséplőbandákat tartja számon, az írásbeli emlékek azonban a hánnas munkatársulásról bizonykodnak.A már idézett kövágóőrsi Bárány András feljegyzéseiben 1857-ből származó cséplési szerződésben olvasható: „Alulírtak felvállaltuk Bárány urnák ez évi mindennemű őszi és tavaszi gabonájának el cséplését, olly formán, hogy a cséplésbe a' jövő hét elején bele kapván azt folytonossan tenni köteleztetünk; 's minden gabona nemből a' ll

l

k részt kapjuk és 200. kéve Suppra egy mertze rozsot.-Egyéberánt kosztot a' csépeltető úr akkor midőn cséplő idő lesz köteles adni. KvEörs, Julius 26án 857. Bárány Mihály Csík Péter Pető Ferencz."

4

4 A kézicséplést felvállaló bérmunkások ugyanazon feltételek mellett hasonló bérezést kaptak, mint az aratók. Néhány év múlva már a bércséplés is belekerült az aratómunkásokkal évenként kötött szerződésbe. Mivel a kézicséplés haladósabb módja egyszerre legalább három ember munkáját igényelte, valószínűleg ezért ragaszkodott a munkaadó gazda az aratószerződés megkötésénél is három férfierőhöz, noha egyszerre csak ketten kaszáltak, a harmadik kévét kötözött. Pl. az 1865. évi szerződésben ezt külön is kikötötték: „A cséplést pedig harmad magunkkal az aratás után tüstént megkezdeni 's bevégezni köteleztetünk a magunk kosztján, bérünk fejében minden 10^ merczét nyerjük, ugy a' zsuppból is a' lOiket."

4

5 Itt már lényeges változás következett be a tizedén történő munka révén, amelyet nyilvánvalóan a bérmunkások erőltettek ki a nagyobb részesedés miatt. Ez időtől ugyanis all. részért arató kaszások a kézicséplést már a 10. részért vállalták fel. A 19-20. század fordulóján teret hódító gépi cséplés alapvetően megváltoztatta a szemnyerés munkatechnikáját, a kézicséplés csak a tetőfedésre és a gabona-