Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Nagy Zoltán: A kaszacsapók térbeli elterjedése Vas–Zala megyében

122 Nagy Zoltán Most látjuk igazán, hogy minden településen olyan alaposan kellett volna kikérdezni az egyébként megszólaltatott 3^4 adatközlőt, mint azt Kerecsényi Edit tette.

] 9 A szlovéniai Alsó és Felsőlakos községekben gyűjtve így ír a kaszacsapóról: „Mi a kaszacsapót kökényfából vágtuk. Olyan fiatal ágat kerestünk, amin volt egy kampóféle és azt spárgával kötöztük hozzá a kaszanyélhez és a kaszagarzsához. Takaritufa volt a neve. Búzát, rozsot, árpát, zabot, hajdinát, kölest arattunk vele... Később néhány gazdánál lett másféle takaritufa is, de az is csak egy hosszú, laposra faragott bot volt.

20 A gyűjtött adatok hitelességét a Magyar Néprajzi Atlasz kutatópontjain gyűjtött válaszok egybecsengésével, azonosságával is lemérhetjük. Vas-Zala megye területén 12-12 kutatópontot állítottak fel. Vas megyében: Velem, Szalafő, Acsád, Kenéz, Nagykölked, Hegyháthodász, Nagygerezsd, Rábapaty, Bejegyertyános, Csehi, Kenyéri, Köcsk, Zala megyében: Szentgyörgy völgy, Kustánszeg, Mikekarácsonyfa, Tornyiszentmiklós, Nagypáli, Zalakoppány, Nemeshetés, Pötréte, Rigyác, Surd, Garabonc, Pat voltak a gyűjtőpontok. A mi hálózatunk nem tartalmazott minden itt felsorolt községet. Vas megyében Acsád, Kenéz, Nagykölked, Kenyéri, maradt ki, míg Zalában csupán Kustánszeg és Nagypáli voltak az azonos falvak. A Délnyugat-Dunántúl mikrotájai kérdőíves gyűjtés kaszacsapókra vonatkozó adatait érdekes volt összevetni. Az adatazonosság szinte kivétel nélkül szembetűnő volt, melyből arra következtethetünk, hogy a mi gyűjtésünk is színvonalasnak tekinthető, hiszen tudjuk, hogy az Atlasz egy-egy kutatópont kikérdezéshez 10 napot szánt, és jelentős utómunkákkal ellenőrizték a leadott válaszokat is. A legnagyobb meglepetést a vesszős (kajmókos) kaszacsapókra adott válaszok vizsgálata jelentette, mert rögtön kiderült, hogy Nagygerezsd, Rábapaty, Köcsk területén kaszakapacs jelenléte érzékelhető, mely nem azonos a hajmókos kaszacsapóval. A külünleges eszköz szélesebb körben is elterjedt Vas megye északi részén Horvátzsidány, (Vm. 2) Csernelháza, (Vm. 10) Nagygerezsd, (Vm. 10) Hegyfalu, (Vm. 19) Jakfa, (Vm. 35) Bejegyertyános (Vm.7 6) területén. Feltételezhető, hogy egyes adatközlők nem tettek említést a kétfogú gereblyéről e térségben. A Magyar Néprajzi Atlasz 27. sz. adatlapján két helyen megjelölt „egyvagy két ágú botocska, végén kis nyárssal" valójában a kapacs nevű kaszacsapót jelentheti, melyet mi a gereblyések közé soroltunk Dömötör Sándorral egyetemben. Valószínű, hogy a hét felsorolt falut magába foglaló mikrorégión kívül más hasonló települések is gyarapítják a sort, hiszen a kérdőíves adatgyűjtés e különleges típust nem vette figyelembe, így feltételezésünk szerint a megkérdezettek egy rész gereblyés típushoz sorolhatta. Néhol a negatív adatok is beszédesek. A vesszős kaszacsapók Vas megye jó részén hiányként jelentkeznek, melynek oka az, hogy a villás és gereblyés kaszacsapó e terület dominánsaként jelentéktelenné tette a vesszős kaszacsapók számát. A Zalát reprezentáló gereblyés és villás kaszacsapót jelképező kutatópontok közül azért hiányzik három, mert helyét - mint tudjuk - hajmókos kaszacsapók domináns tagjai foglalják el. A mikrotáj kutatás szempontjából talán legérdekesebb, nyelvészeti feltárásra ösztönző terület a kaszacsapók neveinek számbavétele és térbeli elhelyezése. Egy-egy típuson belül számos variációt ismerünk, melyhez esetleg más-más név is társul. E kisebb területek, mikrorégiók viszont az ismert kulturális közösségeken, tájegységeken belül helyezkednek el többnyire. A kérdőíves gyűjtés külön nem foglalkozott a kaszacsapók névvariánsainak tisztázásával, így előfordulhat, hogy egy-egy névhasználat a most megismertnél nagyobb területre terjed ki, nyomukban esetleg jól kitapintható faluközösségek jeleníthetők meg. Már Dömötör Sándor is foglalkozott e nyelvi jelenségekkel Takarófa, csapófa, kaszavilla című dolgozatában, de e rövid írás, mely a Magyar Nyelv hasábjain jelent meg 1952-ben úgy tűnik a jótékony feledés homályába merült, pedig érdemes néhány részletét itt felidézni. E cikkből megtudhatjuk, hogy Bátky Zsigmond közölt először rajzban kaszát a „rendek egyenletes borítására való rámával" - valójában takarófával, egy meghajlított faággal. Győrffy György kutatásai szerint pedig aratáskor „takarót" vagy csapót kötnek a kasza nyakára. Ez az egyszerű szerszám az Alföldön 1-2-3 ágú vessző a nagykacs fölött a nyélhez kötve. Веке Ödön takaru, takaró, takaruoló, takaruvëlla, aratuvëlla változatait ismeri Vas, Veszprém, Zala vidékéről. „A csapó szó Győr megyében és Debrecenben aratáskor a kasza nyelére erősített görbe pálcát" jelenti, mely a gabona szárát szépen letakarja. A takar, takarás, takarodik, takarodás szó csak részben a lefedést jelenti, de a szénamunkában a szénagyűjtést az aratást és behordást is magába hordja. A takarófa ugyanazt a munkát végzi el, a kaszára szerelve, mint a gereblye, vagy villa önállóan. " Továbbá azt is írja dolgozatában, hogy „a Dunántúlon, Felvidéken gereblyét vagy villát szerelnek a kaszára, melyeket takarónak neveznek. A legváltozatosabb összetételben kaszavellának, kaszagereblyének, gereblyés csapónak, villás takarónak, gereblyés takarónak nevezik. " Kérdőíves adatgyűjtésünk során 70 faluban 26 féle módon nevezték meg a hajmókos kaszacsapót. Nemescsón (Vm. 14) ,figleisznek'\ Csernelházán (Vm. 10) „csapófának" mások „kaszatakarónak" Köcskön (Vm 71) pedig „gólyának", Vas megye jó részén azonban „hajmóknak", mely alatt egy kaszára