Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Kalicz-Schreiber Rózsa: Siedlungsfunde und ein Brandgrab der frühbronzezeitlichen Makó-Kultur in Budaepst

Siedlungsfunde und ein Brandgrab der Frühbronzezeitlichen Makó-Kultur in Budapest 45 Kalicz—Schreiber Rózsa: A korabronzkori makói kultúra telepleletei és hamvasztásos sírja Budapesten Budapest északi részén, a Dunától mintegy 2 km-re nyugatra emelkedik az Aranyhegy nevű magaslat, melyet dél felől az Aranyhegyi patak határol. Kelet felé lankásan ereszkedik a műútig, ahonnan csaknem vízszintesen folytatódik a meglehetősen keskeny első Duna-teraszban. Ugyanis a korábbi évezredekben, talán még a legidősebb vonaldíszes kerámia idején is, a Duna egyik széles mellék- vagy holtága húzódott az Aranyhegy lábánál. A bronzkor kezdetére a mellékág feltöltődött Dunakaviccsal, amelyet vékony humuszréteg borított be. A lelőhely először 1962-ben vált ismertté, amikor a műúttól nyugatra, a domboldalon vízcsőárkot ástak. Ekkor kerültek elő a korabronzkori Makó kultúra objektumai az árok falában. Csak a dokumentálásra és a leletek összegyűjtésére nyílott lehetőségem. Évtizedekkel később a műúttól keletre nagy lakótelep építését tervezték és ezzel kapcsolatban kisebb előzetes leletmentést végezhettünk 1986—1988 között. Közvetlenül az út keleti oldalán az első teraszon, a legidősebb és fiatalabb vonaldíszes kerámia települési objektumai kissé északabbra helyezkedtek el, s valamivel délebbre, de a neolitikus lelőhely területét részben fedve, a Makó kultúra települési jelenségeit fedeztük fel, sajnos csak gödörobjektumokkal, melyek a humusz- és agyagrétegbe mélyedtek. Csak a biztonság okáért, rutinból húztunk géppel hosszú kutatóárkokat a feltöltődött egykori Duna-meder fölött. Legnagyobb meglepetésünkre még ezekben a kutatóárkokban is, főleg északi részükön több gödörobjektumot találtunk, amelyek a Makókultúra leletanyagát tartalmazták. Feltűnő és érthetetlen mai szemmel, hogy miért ásták ezeket a gödröket a kavicsrétegbe. Talán éppen kavicsnyerés volt a cél? Egészen keletre, ahol már a szórványos objektumok is megszűntek, az árokásó gép megbolygatott egy temetkezést, melynek felét ugyan megsemmisítette, de a sírgödör alját és így alakját is még rögzíthettük. Sértetlen maradt a sír fele része és a benne lévő négy legfontosabb edényt szisztematikusan feltárhattunk. A többi edény részben restaurálható volt, részben csak töredékeiket gyűjthettük össze. Mindezek alapján megállapíthattuk, hogy a településtől KDK-re a legváratlanabb helyen, magányos, szórthamvas sírra bukkant a gép. Az égett csontok a sírgödör nyugati felében kisebb halomban feküdtek. A NYÉNY— KDK irányú, lekerekített sarkú, téglalap alakú sírgödörbe legalább 12, de valószínűbb, hogy В edényt tettek. A feltárt négy edényt a sírgödör keleti végében találtuk meg, a többi edény a nyugati végében lehetett. Belső díszű, talpas tál, stilizált emberi alakot utánzó kis palack, két behúzott szájú tál, hét vagy nyolc különböző alakú kis bögre és egy vékonyfalú fazék tartozott a sír leleteihez. A települési objektumok is több-kevesebb hasonló kerámiát tartalmaztak, mint amilyenek a sírban voltak. Ezek között csak egy kis méhkas alakú gödör tűnt ki azzal, hogy kis mérete ellenére tömve volt égett tapasztassál, nehezékekkel, kerámia töredékekkel. Közülük egyetlen belső díszes, talpas tált lehetett összeállítani, de annak is hiányzott a talpa. Ez a gödör volt a település legészakibb magányos objektuma. Szervesanyag tartalma miatt csaknem fekete színű volt a betöltése. Talán különleges funkciója lehetett. A szórthamvas temetkezés tartható a Makó kultúra általános temetkezési módjának. A legközelebbi párhuzama a tatai hasonló sírlelet. Mindkettőben a belső díszű, talpas tál mellé sok kis bögrét tettek, amelyek nem tartoznak a Makó kultúra jellegzetes formakincsébe. A Somogyvár—Vinkovci kultúrában vannak megközelítőleg hasonlók. Bár a Makó (Kosihy—Caka)kultúra és a Somogyvár—Vinkovci kultúra genetikus összefüggését többen tagadják, az anyagi kultúra vizsgálata, ebben az esetben a kerámia, inkább a közös vonásokat hangsúlyozza, mint az eltéréseket. Ennek egyik jele, hogy még ma sem tudjuk pontosan meghatározni a Makó kultúra határvonalát a Somogyvár—Vinkovci felé. Annyira keverten jelentkeznek a két kultúra sajátosságai egy széles területsávban, hogy a kutató személyétől függ, hol húzza meg a határt közöttük. Kétségtelen, hogy a Somogyvár— Vinkovci kultúra jelentős hatást gyakorolt az egész Dunántúl területén. Ennek mértékét azonban csak akkor határozhatjuk meg, ha nagy mennyiségű leletanyaggal tudjuk megállapítani a Somogyvár—Vinkovci idősebb és fiatalabb fázisának kerámiai jellegzetességeit és esetleg módunk lesz a Makó (Kosihy— Caka)kultúra belső tagolására is. Egyelőre Budapest körzetében és Közép-Magyarországon állíthatjuk, hogy a Makó (Kosihy— Caka)kultúrát követte a korai Nagyrév kultúra, s benne a Harangedény—Csepel csoport.