„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)

Csertán Ferenc: 20. századi zalai történet

CSERTÁN FERENC egy napi mulasztás elég volt a börtönbe záráshoz, vagy a teljesíthetetlen pénzbüntetéshez. A cél a teljes anyagi és idegi tönkretétel volt. Emlékszem még, egyszer négy darab süldőt kellett leadni, előírták, hogy 120 kg-nál könnyebb és 125 kg-nál nehezebb nem lehet. Vagy négyszer vittük Egerszegre az előtte gondosan lemért állatokat, és mindig visszaküldték 1-2 kg súlydifferencia miatt. Már vészesen közeledett a beígért internálás, amikor az átvevők közölték, hogy náluk megvehetjük a szükséges súlyú disznókat, csak vigyük a pénzt. Vittük. A földünk teherbíró képességét messze meghaladó pluszkiadásokat az oroszok által meghagyott bútorok és gazdasági felszerelés fokozatos eladásával egyenlítettük ki. 1949 félévére kimerült minden tartalékunk és egyetlen cél lebegett előttünk: minden ingatlanunktól a lehető leghamarabb megszabadulni. Felajánlás, kérvények, végül hálás szívvel kellett a „Hatóságra" gondolni, aki végre kegyes volt átvenni (=elvenni) mindenünket. A kert és 3 hold szántó ekkor még megmaradt. Érdemes néhány szóval a falu közigazgatási állapotát áttekinteni. A tanácselnök a '45 után „bezupált"

6 néhány elvtárs egyike lett, néhány elemi iskolai osztállyal, megmaradt viszont a volt jegyző titkárnak, aki családi körülményeire való hivatkozással mindenkinél jobban kiszolgálta a rendszert. Édesapámat megkérte, hogy mások előtt ne tegeződjenek, sőt egyáltalán meg se ismerjék egymást. Ez volt a párthatalom minimális elvárása a hivatalnokokkal szemben. Aki bármi módon vonakodott, azt kirúgták vagy áthelyezték. Fent említett titkár úr azt is megtette szüleimmel, hogy a teljes anyagi „kigombolás" után még - a párthatóságok által is kimutatott - egyéves, országos átlagjövedelem nagyságú adótúlfizetést az utolsó fillérig bejegyeztette békekölcsönre, ezzel kitéve családunkat az éhenhalás veszélyének. Bekövetkezett teljes elszigetelődésünk a hivatalos köröktől. Belénk rúgni nemcsak kötelesség, de dicsőség is volt. Emlékszem egy helyszínelő megyei elvtársra, aki az Édesapámat következetesen „ez" megnevezéssel illette. Volt olyan gimnáziumi osztály, sőt padtársa - igaz, a megye rossz szellemeként tartották nyilván Gábor Ernőt

7 - aki az utcán nem ismerte őt meg. Emlékező tehetsége '56 után egy hűvös főhajtás erejéig megjavult. 49-50-ben sikerült a közalkalmazotti réteget teljesen szétzilálni, megfélemlíteni. Megkezdték a spicli rendszer kiépítését, ezek személye azonban a faluban valami módon mindig nyilvánosságra került. Nem is működtek nagy intenzitással, apró félrelépések vagy meggondolatlan politikai megnyilatkozás miatt zsarolt embereket szerveztek be, sok vizet egyenlőre nem zavartak. A falu általában szilárdan ellenállt, ezt a magatartást csak a TSZ szervezéssel sikerült megtörni az '50-es évek végén. továbbszolgáló 7 Gábor Ernő (1887-1973) orvos, kommunista politikus. 1945 után Zala megye főorvosa, a megyei pártbizottság tagja. 60