„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)

Illés László: Emlékezés múlt időkra

EMLÉKEZÉS MÚLT IDŐKRE és a hazai ill. nemzetközi szocialista irodalom lett. Ennek egyszerű a magyarázata: az foglalkoztatott, hogy nyomára jussak, mi volt az az ördögi, bűnös eró', amely kiforgatta eredeti értelméből a szociális gondolatot, amely pedig jelen volt az európai örökségben a Spartacus-féle rabszolgalázadástól, az őskeresztényektől kezdve, az eschatológikus álmodozáson, az utópistákon, a parasztháborúkon, a Nagy Francia Forradalmon, az 1848-as forradalmakon át mindig és mindenütt, s amelynek célja az emberiség felszabadítása volt a rabszolgaságból, a kizsákmányolásból és a jogfosztottságból. Én ezekhez a szabadságeszmékhez hú maradtam, miközben mélyen elítéltem és megvetettem azokat, akik visszaélve ezzel az eszmével diszkreditálták azt, üldözték a magamfajtát, földhözragadt szegény szüleimet, és mások ellen még szörnyűbb bűncselekményeket követtek el. Az 1956 óta eltelt negyven év során én magam sem jutottam el szülőfalumba. Erre csak 1996 nyarán és 1997 tavaszán került sor. Valamilyen ellenállhatatlan érzés vonzott vissza, tulajdonképpen a búcsúvétel tudatalatti szándéka. Jóleső érzés volt találkozni egykori - megfogyatkozott számú - barátaimmal, köztük is elsősorban Szabó Ferenccel, akikkel hajdanán együtt koptattuk a zalaszombatfai elemi iskola padját, tanítónőnk, Tüskéné Horváth Etelka szeretetreméltóan erélyes oktatásán nevelődve. A szülőfalumról négy évtized után kelt benyomásaim nagyon ellentétesek voltak: örömmel láttam a faluközpont ízléses kialakítását, az aszfaltozott utakat, a telefonhálózatot, a villanyvilágítást, az autóbusz-közlekedést - ez mind nem volt fél évszázaddal ezelőtt. De lehangolt a lélekszám erős megfogyatkozása, a félig-meddig romokban heverő házak látványa, amelyeket elhagytak egykori lakóik, a valamikori ápolt rétek, legelők elhanyagolt állapota. A falu kültelkén, a Kükecen állt - azóta elbontott - házunk helyén a telket felverte az elvadult növényzet, de megmaradt még néhány korhadó kerítésoszlop, kerítés-szögesdrót foszlány. És az egykori csenevész kis almafák azóta nagyra nőttek. A szintén elhurcolt szomszédunk, Darabos Józsefek házát is benőtte a vadon, csak a megrongált falak állnak, az üres ablakhelyeken átfütyült a szél. Ezeken a helyeken a pusztulás, az elmúlás hangulata csapott meg; s a boldog gyermekkor sok-sok emléke tolult fel gondolataimban, és annak tudata, hogy mindez visszavonhatatlanul elmúlt, és megrendítő tragédiák közepette múlt el. Szülőfalumtól ily módon fájdalommal vettem búcsút, s azzal a kívánsággal, hogy lakói boldoguljanak a jövőben, és sohase felejtsék el azt, ami egy sötét, embertelen korszakban sorstársaikkal történt, s őrizzék meg az emlékezéssel együtt a legfőbb tanulságot: az embertársaink iránti szolidaritást és szeretetet. 31