Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Kostyál László: Zala megye képzőművészete a 20. században

Zala megye ezer éve nagyméretű olajképét a zalaegerszegi evangélikus parókián őrzik. A csatári templomot 1923-ban freskókkal ellátó Tornyos Ferencet egyszerű szobafestőnek írja az újság (Zalamegyei Újság 1923. augusztus 5.). 1918-tól Keszthelyen, majd Badacsonyban élt a kor magyar festészetének egyik legmarkánsabb alakja, a Balaton és az áradó napfény impresszionisztikus festője, Egry József (1883-1951) azonban a megye művészeti közéletére kevéssé bírt hatással. Társtalan, alig megközelíthető óriás volt ő, akit komor hangulatú, sötét színvilágú, realista stílusú fiatal kori képei után magával ragadott, és festői eszköztárának alapjává lett a tó, a víz és a fény varázsa, de követői nem voltak. Nála kevésbé jelentős, viszont nagyobb hatású alkotó Göcseji Pataki Ferenc (1909-1965), aki a korszak legvégén, a negyvenes évek második felében volt az egerszegi képzőművészeti kör vezetője. Portréi, zalaegerszegi látképei közül egy csokorra valót a Göcseji Múzeum őriz. Szobrászt alig ismerünk. Kivétel talán a fával dolgozó, kaszaházi Koósz József, aki oltárszobrokat faragott, a Göbel által tervezett oltárokra. Nála jelentősebb hatást gyakorolhatott néhány zalai köztéri szobor meghívott alkotója. Ilyen volt Istók János, aki Sümegre Ramasetter Vince- és Kisfaludy Sándor-szobrot, Szegedy Róza-reliefet készített, 1911-ben pedig megnyerte az egerszegi Csány László-szoborra kiírt pályázatot. Ez végül csak jóval a világháború után, 1931-ben kerülhetett felállításra. A megyéből elszármazott Kisfaludi Stróbl Zsigmond készítette Zalaegerszegen a 48. Gyalogezred emlékművét 1930ban, Nagykanizsán szintén a 48. Gyalogezredét 1934-ben, ugyanitt Hybl József a 20. Honvéd Gyalogezred emlékművét 1930ban. A korszak legjelentősebb zalai alkotói máshol, elsősorban a fővárosban találták meg boldogulásukat. Közöttük kell megemlítenünk a magyar akadémikus szobrászat két óriását, Zala Györgyöt (18581937), a budapesti Millenniumi Emlékmű és számos jelentős köztéri szobor (aradi vértanúk emlékműve [Arad], Andrássy Gyula lovas szobra [Budapest] stb.) ünnepelt mesterét, és az igen népszerű Kisfaludi Stróbl Zsigmondot (1884-1975), akinek később számos szobra került felállításra Zalaegerszegen is. Utóbbi tanítványa volt a két világháború közötti generációhoz tartozó, szintén jelentős Udvardi Ignác Ödön: Nagybányai tájkép, 1930-as évek. SZobrászi sikereket elérő Boldogfai Farkas Sándor (19071970). Trianon után, Jugoszláviában vált érett művésszé a novai születésű szobrász, Bezerédi Lajos (1898-1979). Nagykanizsáról Budapestre, majd 1949-ben Brazíliába, később pedig az Egyesült Államokba távozott Ősze András (1909-1995), aki kubisztikus szobraival már külföldön vált elismert alkotóvá. Egryhez hasonlóan a magyar tenger a fő témája Halápy János (1883-1960) impresszionisztikus festészetének, aki a legjelentősebb hazai művész-csoportosulásnak, a Képzőművészek Új Társaságának volt egyik alapítója. A két világháború között a nagybányai művésztelep oszlopos tagja lett az ottani „neósokhoz" (az új irányzatok, elsősorban az expresszionizmus irányába nyitó művészek) húzó, elsősorban expresszív, erőteljes koloritot használó tájképeiről ismertté váló zalaegerszegi Udvardi Ignác Ödön (1877-1961), aki 1944-ben tért vissza szülővárosába. Posztimpresszionista stílusú festői ténykedése mellett a kortársak alkotásaiból álló jelentős műgyűjteményt hozott létre a zalaegerszegi születésű, Budapesten élő Révész István (1887-1973). Fiatal korában az egyszerű motívumokat is elmélyülten analizáló kubizmus, később a fény és az atmoszferikus hatások élményét feldolgozó nagybányai hatások határozták meg a zalaegerszegi születésű festő, Szobotka Imre (1890-1961) művészetét, míg a nála fiatalabb Vajda Lajos (1908-1941) expresszív, szimbolikus, a felszín mögé betekinteni törekvő piktúrája kulcsszerepet játszott a szentendrei iskola kialakulásában. 344