Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

HARMADIK RÉSZ.VÁRMEGYEI ISMERTETŐ. Személyi adattár

66 gyalogezredhez, ahonnan Pozsonyba az élel­mezési osztaghoz vezényelték. Itt szolgálta végig a háborút. 1933. 'november 18.-án helyettes bíró lett és 1934. február óta, mint községi bíró működik. Számos községi egye­sület tevékeny tagja. PETHŐ KÁROLY körjegyző. * 1898. Keszthelyen. Iskoláit és a jegyzői tanfolya­mot Szombathelyen végezte. Működését Nagykanizsán kezdte el. Majd Borsfára ke­rült, itt 1930-ban körjegyzővé választották. 1916-ban bevonult a 20. honvé\dgyalogez­redhez. Veszprémben elvégezte a tiszti is­kolát, ugyanezen évben kiment az olasz frontra. 1918-ban, mint tartalékos főhadnagy leszerelt. Számos katonai kitüntetés tulaj donosa. Több községi egyesület vezető tagja. CSÖRNYEFÖLDE. FORDÁN GÁBOR gazdálkodó. * 1885. Csörnyeföldén. Iskoláit szülőhelyén végezte, majd saját birtokán gazdálkodott. 1911-bei helyettes bíró lett. 1915-ben a Nagykanizsai 48. gyalogezredhez bevonult. 1916-ik év augusztusáig az orosz fronton harcolt, ott fogságba esett, ahonnan 1919-ben tért vissza. Hazatérése után ismét helyettes bíróvá vá­választották. A községi képviselőtestület tag­ja. Iskolaszéki tag. 1921. óta a «Hangya» fo­gyasztási szövetkezet elnöke. 1926-1933­ig községi bíró volt. Felesége Túros Rozália, 2 leánya, 1 fia van. SZÉP JÁNOS gazdálkodó, nyugalmazott főszámvevő * 1884. Csörnyeföld. Középisko­láit Nagykanizsán végezte. 1907. okt. 1-én bevonult a 20. honvédgyalogezredhez. 21 és fél évi katonai szolgálata van. 1912-ben I. oszt. számvevő altiszt lett. 1918. jan. 1-én főszámvevő lett. A háborúban az orosz, majd az olasz fronton szolgált. A nemzeti had­sereg kötelékébe 1925. június l-ig tartozott, amikoris nyugállományba ment. Birtokosa a koronás ezüst érdemkeresztnek, a vitézségi érem szalagján. A koronás vas érdemkereszt, a vit. érem szalagján. I. oszt. és II. oszt. vit. érem, szolgálati érem, sebesülési érem stb. Felesége: Kovács Rozália. TORNAI ZOLTÁN községi tanító * 1904. Csörnyeföldén. Középiskoláit és a tanítókép­zőt Pápán végezte. Működését 1923-ban Csörnyeföldén kezdte és azóta itt tanít. A Hangya szövetkezet igazgatója és könyve­lője. A népművelési előadások állandó elő­adója. 3 évig vezetője volt a levente egye­sületnek. Felesége: Kajtár Erzsébet tanítónő. 1 fia, 1 leánya van. DOBRI. gaádi PÁLFFY ETELKA községi tanító­nő. * 1875. Nagy ki inda Középiskoláit Nagy becskereken, a képzőt Budapesten végezte. Működését 1900-ban Budapesten kezdte, majd 1912—1917-ig Jászberényben tanított utána Csepelen és Soroksáron. A kommün alatt nyugalomba vonult. 1927. óta Dobri község ben tanít. futásfalvi SANDY MIHÁLY községi ta nító. * 1893. Bukarest. Középiskoláit Nagy váradon, a képzőt Léván végezte. Működését 1913-ban Szlavóniában, mint julián tanító kezdte és 1917-ig tanított. 1917. óta a mai napig Dobri község tanítója. A háborúban a 2. k. gyalogezredben szolgált. Részt vett az orosz- és olasz harctéren és 1918 novem­berében, mint hadapród őrmester szerelt le. Számos községi kultúrális egyesület tevékeny tagja. FELSÖSZEMENYE. HORVÁTH ISTVÁN ny. kir. főerdőőr. * 1882. Felsőszemen ye. Iskoláit Felsőszeme­nyén, az erdőőri szakiskolát Királyhalmon végezte. 1931-ben bekövetkezett betegsége miatt nyugdíjazták, ezt megelőzően számos állomáshelye volt. A háború alatt hivatalból fel volt mentve. Egyházközségi gondnok. Felesége Bertoty Irén, 2 leánya, fia van. KORENTAY ENDRE körjegyző. * 1902. Petrivente, Zalamegye. Középiskoláit Győr­ben, a jegyzői tanfolyamot Szombathelyen végezte. Működését, mint gyakornok Tót szentmártonban kezdte. 1931-ben Felsősze­menyére megválasztották vezető jegyzőnek. 1920. augusztustól, 1922. augusztusig a nem­zeti hadseregben, mint kp-s őrmester szol­gált. Számos községi, kultúrális egyesület te­vékeny tagja. Felesége Wohlford Márta. SALAMON BÁLINT s. jegyző. * 1904 Csonkahegyháton. Középiskoláit Pápán, a jegyzői tanfolyamot Szombathelyen végezte. 1928-ban Felsőszemenyére s. jegyzőnek meg­választották, azóta itt működik. 1928—30-ig leventeföoktató volt, mely idő alatt csapatjai számos díjat nyertek. A körzet futtball csa­patának trénere és vezetője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom