Veszprémi Történelmi Tár 1989. II.

Hadikrónika - Huszár János: Ejtőernyős krónika (1938–1941)

HADIKRÓNIKA 105 Végre júliusban érkeztek meg a javítás, illetve átalakítás alatt levő SM. 75. repülőgépek Csepelről. Hogy mi történt ott ezekkel az előzőkben polgári légiforgalmat szolgáló gépekkel, arról Sárhidai Gyula kitűnő tanulmánya tájékoztat bennünket : „ .. mindegyik kapott egy felső nyitott és egy alsó félig zárt géppuskaállást, megfigyelő kupolát, új rádiót és a bal oldalon is egy ajtót. Kivették az üléseket, kétoldalt vászonpadot és karabinertartó sínt építettek be, valamint dudát a kiugrás jelzésére. Alul a csomagtérből csapóajtón át lehetőség volt négy kaniszter (tartály) ejtőernyős ledobására, kézi művelet nélkül. A gyár nem vállalta az ajtók megnövelését, mert az törzsbeli módosítást is igényelt volna.. . A változtatások 40-50 km /h-val csökkentették a sebességet. Természetes, hogy nagy örömöt okozott a négy repülőgép megérkezése, hiszen így egyszerre 150 ember lehetett a levegőben. A továbbiakban tehát a kialakuló zászlóaljnak lehetősége nyílt egy hadilétszámú századdal akár bevetésre is elindulni. A régi, gyakorlott legénység különben már megtanult terjes harci felszereléssel ugrani. Pápán a gépek terepszínű festést és E—101-től 105-ig terjedő számot kaptak jelzésül. Miután ez megtörtént, Majthényi Imre százada azonnal megkezdte a század-kötelékben történő manőverek gyakorlását.

46 Az új fegyvernemmel szemben, mely igen költségesnek bizonyult, sokan tápláltak ellenérzéseket a katonai vezetésben. Ez is motiválhatta Werth Henrik tábornoknak, a vezérkar főnökének a látogatását, mely rajtaütésszerűén történt. A szemlére való felkészülés nem okozott különösebb nehézséget, mert Majthényi főhadnagy százada, mely a rövidesen felállítandó zászlóalj magvát képezte, már a hónap eleje óta század kötelékben gyakorolt. Csupán annyi változás történt, hogy az aznapra távolabbi terepre tervezett gyakorlatot Pápán hajtották végre, s annak feladata a repülőtér elfoglalása volt. A század teljes hadifelszerelésben, felsorakozva várta a vezérkar főnökét. Most viseltek hasernyőt is, melyet harcszerű körülmények között nem vittek volna magukkal. így az ugrás nyakba akasztott géppisztolylyal nehezebb is volt, mint mentőernyő nélkül. No, de a gyakorlatok során ezt már megszokták! A fogadás után néhány perccel már a gépekben volt a század, 125 fő. A repülőtér kis méretei miatt egymás után startoltak a gépek, így a kötelék a bvegőben alakult meg. Egy nagy kör leírása után repült rá a kötelék a célra, közvetlen a repülőtér széle előtt, háromszáz méter magasságban indította meg a parancsnok az ugrást. Látványnak is gyönyörű volt, mikor a hadilétszámú század másodpercek alatt, szoros kötelékben lógott az ernyőjén, közöttük elosztva ledobó hüvelyekben a nehéz gyalogsági fegyverek és a robbanóanyag. Ezeknek az ernyői színjelzéssel voltak ellátva, hogy a kezelők már a levegőben lássák, merre van a fegyverük. Az alacsonyról történő ugrás miatt a gyenge szél nem tudta szétszórni az egységet. Az emberek néhány másodperccel a földetérés után ledobták az ernyőket, és a szakaszparancsnokok vezetésével támadásba lendültek. Minden az eredeti terv szerint folyt le. Az első szakasz a hangárokat, a második a parancsnoki épületet és a géptávírókat, a harmadik a legénységi szállást támadta meg, és robbantotta fel. A robbantások végrehajtását füstgyertya meggyújtásajelképezte. ,JEzt a nagyon szép és látványos gyakorlatot mi, nézők is élvezettel szemléltük. Ez volt eddig a legnagyobb szabású harcgyakorlat a mi alakulatunknál. Örömmel állapíthattuk meg, hogy az elmúlt két év alatt eredményesen dolgoztunk. A vezérkar főnöke mindvégig érdeklődéssel figyelte az eseményeket, s teljes megelégedésének adott kifejezést. A gyakorlat végén a legjobban szereplőket megdicsérte, és jutalmakat osztott ki."*

1 Ezután a létszám tovább gyarapodott. Augusztus 15-én ismét ötszáz fő érkezett a csapattestektől. Alapkiképzésük irányítására Makray főhadnagy kapott megbízatást, aki eddig is nagyon jó kiképzőnek bizonyult. A tisztek száma is gyarapodott: Karsay István, Juhász Endre, Ugrón István és Sáray Bertalan voltak köztük az ismertebbek. Két új ugró orvos is jelentkezett: dr. Diósy Ferenc és dr. Farkas Pál.

48 A régi tisztek közül eltávozott Pataki Géza főhadnagy, akit a Honvédelmi Minisztériumba helyeztek fontos megbízatással. Ő lett a haderőn kívüli ejtőernyős kiképzés irányítója. Ekkor kezdték meg ejtőernyős leventeszakaszok létrehozását országszerte, s lehetővé tették főiskolások, egyetemisták jelentkezését is az ejtőernyős kiképzésre. Ennek a bázisát Rákoson alakították ki, miután ott lengyel tervek alapján végre felállították a 60 méter magas ugrótornyot. Ennek segítségével biztonságos körülmények között ismerkedhettek meg a fiatalok az ejtőernyőzés fortélyaival, elsősorban a föl de térés sel. Az utánpótlás biztosítása szempontjából döntő fontosságú lépés volt ez. A szervezők szerették volna elérni, hogy a nem távoli jövőben kizárólag olyan fiatalok kerüljenek az ejtőernyős csapathoz, akik megfelelő előképzettséggel rendelkeznek, s nem rettennek meg az ugrásoktól. Pataki Géza ennek a feladatnak igen sikeresen eleget is tett. Ő volt ebben az időben Magyarországon a katonai ejtőernyőzés kérdésének legjobb elméleti szakembere. Népszerűsítő könyvet is írt az ejtőernyőzésről, az ejtőernyős katonai alakulatok szerepéről. Értékes a könyvnek az a része is, mely a különböző országokban felállított ejtőernyős alakulatokról ad ismertetést. A könyvben található képek mindegyike a pápai repülőtéren készült.

49 1940 augusztus végén fordulópont következett be az egység életében. A rendelkezésre álló legénységből, tiszthelyettesekből és tisztekből kialakítottak három századot. Az augusztus 15-én bevonult újoncokat a kiképzés befejezése előtt átadták a hónap végén Makray Tassonyi főhadnagynak, aki belőlük megszervezte az ejtőernyős zászlóalj harmadik századát. Szokolay Tamás így jellemzi az egyes századokat: 1. század = kivonuló század, teljes harckészültségű, teljes hadifelszereléssel Majthényi Imre hadnagy parancsnoksága alatt. 2. század = menetszázad, szükségszerűen elfogadható felszereléssel. Parancsnok: Molnár Lajos főhadnagy. 3. század = kiképző század Tassonyi Edömér főhadnagy parancsnoksága alatt. így alakult ki a magyar királyi I. honvéd ejtőernyős zászlóalj 1940 augusztus végére.

4 A balesetek, gondok időszaka 1940 nyarán egyre nőtt a feszültség Magyarország és Románia között, s fennállt a katonai összeütközés veszélye. így világos volt, hogy az első század hadrafogható, míg a másik két század csak helyőrségként alkalmazható. Ezért is hasznosnak és szükségesnek kell minősítenünk a zászlóaljszervezet kialakítását. 1940. augusztus 30-án megtörtént a második bécsi döntés, melynek értelmében Észak-Erdélyt Magyarországnak ítélték. A magyar hadvezetőség úgy határozott, hogy a terület katonai megszállása során bemutatja az ejtőernyős alakulatot a nagy nyilvánosság