A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 24. (Veszprém, 2006)
Schleicher Vera: „Kakukktojás” tárgyak a Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményében
földi" eredetű műtárgyak maradékával 7 és a bennük megtestesülő elvi-tudományos, illetve raktározási problémákkal az 1950-es években újrainduló gyűjteményi munka keretében Vajkai Aurélnak kellett ismét szembenéznie. Vajkai a „tanulmányi raktárból" szerzeményezett tételeket a korábbi törzsanyaggal egyenértékű műtárgyakként vezette be az 1953-ban nyitott leltárkönyvbe. Ám, hogy érdeklődési körétől, illetve múzeum-koncepciójától mennyire távol állhatott ez a tárgycsoport, jól mutatja, hogy a leltárkönyv rovatainak kitöltéséhez nem vette igénybe a korábbi szerzeményi naplóban vezetett adatokat, csupán a szerzeményi számot tüntette föl. Ezek a tárgyak sem a leltározás előtt, sem utána nem szerepeltek a múzeum egyetlen kiállításán sem. Nem ilyen egyértelmű a földrajzi és tartalmi idegenség egybeesése a megye tágabb földrajzi környezetéből: a szomszédos megyékből vagy akár a Dunántúlról bekerült tárgyak esetében. A díszítetlen használati tárgyak egy részénél gyakran egyáltalán nem mutathatók ki formai különbségek e nagyobb tájegységen belül sem, de például a - gyűjteményünkben szép számban képviselt - pásztorművészet is olyan „dunántúli" stílusegységet mutat, amely lényegében érdektelenné teszi a megye szerinti hovatartozás kérdését. (Más kérdés, hogy az utóbbi 15 évben kiadott Népművészeti örökségünk sorozat kötetei a mesterséges megyei közigazgatási határokhoz igazítják a feldolgozott népművészeti anyagot, lemondva alkalmasint a megyei gyűjtemények egyegy jelentős darabjának közléséről). Nem véletlen, hogy gyűjteményünk néhány szomszédos megyéből származó műtárgya több kiállításunkon szerepelt és szerepel ma is. Egyes tárgytípusok esetében ugyanakkor - mint például a hímzett textíliák, s azon belül is különösképpen a halottas lepedők - egyenesen egységes kárpát-medencei jegyekről beszélhetünk. Mint ahogyan a szakirodalom rámutat, e tárgyak hímzéstechnikája és motívumvilága nagy hasonlatosságot mutat a magyar nyelvterület egészén, így e tárgycsoport esetében a „származás" helye inkább csupán a használat körülményeinek pontosításában játszik szerepet, mintsem kulturális határok kijelölésében. Határesetként kell tekintenünk azokra a műtárgyakra, amelyek egy-egy magángyűjtemény részeként kerültek be a múzeumba. Ezek a darabok nem csupán annak a területnek a népi kultúrájáról hordoznak információkat, ahol készültek s használták őket, hanem fontos adalékkal szolgálnak a magány gyűjtemény történetét, öszetételét illetően és segítenek a gyűjtő szándékainak, világképének, gyűjteményképzési elveinek megértésében. A szerencsés esetben egyben vagy egy-egy nagyobb részletben megvásárolt magángyűjtemények darabjai ilyen értelemben tehát feltétlenül összetaroznak, miközben egyes tárgyak, az eredeti gyűjtőszenvedély meghatározta kereteken túlmutatva, az „idegen", azaz a múzeumétól független földrajzi-történeti keretek között is értelmezhető tárgyak körét szaporítják. E megfontolásból vettem fel az alábbi jegyzékbe a Balaton-parti villákból az államosítás során bekerült, a Kárpát-medence legkülönbözőbb tájairól származó díszített használati tárgyakat, valamint egy vásárlás útján szerzeményezett jelentős magángyűjtemény ormánsági, erdélyi, sárközi (stb.) darabjait. Alapvető különbség mutatkozik tehát a megyehatárokon kívülről származó tárgyak idegenszerűségének mértékében. Az a tény azonban, hogy egy adott tárgy - származási és készítési helyétől függetlenül - a gyűjtemény szerves részének tekinthető-e (pl. befolyásolja a gyűjtemény bemutatásának vagy feldolgozásának szempontjait) vagy valóban idegen testként, zavaró körülményként és raktározási problémaként van jelen a múzeum tudományos koncepciójában, minden esetben egyedileg mérlegelendő feladat lenne. Ezért a gyűjteményismertetésnek e jelenlegi szakaszában az összes, földrajzi szempontból gyűjtőterületen kívülinek ítélt tárgyat, további bontás és tartalmi elemzés nélkül, egy jegyzékbe rendezve mutatom be. A földrajzi szempontú osztályozás szigorú alkalmazásától mindössze három esetben kellett eltekintenem. Nem tekintem a mai gyűjtőterületen kívülről származó tárgynak azokat a hazai és külföldi gyáripari termékeket, amelyeket Veszprém megye valamely településén használtak, és onnan - általában egy háztartás részeként vagy valamely tematikus gyűjtés keretében, tehát ritkán egyedi darabként - kerültek a néprajzi gyűjteménybe, így a fentebb említett csehszlovák hanglemezen kívül kimarad a jegyzékből számtalan más tárgy is: az osztrák, német, olasz, portugál nyomdákban előállított szentképek és bibliák, a Brünnben gyártott bádogbögre, a csepeli vasfazék, a hollóházi juhtúrós edény, a szovjet gyártmányú biciklikulcs vagy a leningrádi gramofon (stb.). Ezzel szemben feltüntetem mindazokat a kézművesipari termékeket amelyek egy-egy megyén kívüli műhelyben készültek, és házassági kapcsolatok vagy vásározás, illetve házaló kereskedelem útján kerültek valamely településünkre mint az adott kézműipari központ (csákvári fazekasok, komáromi asztalosok) körzetének egy pontjára. Bár ezek természetesen a helyi paraszti tárgykultúra szerves részét alkotják, „származás" szerinti megkülön299
