A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Égető Melinda: Zsúpkészítés a nagyvázsonyi szabadtéri múzeumban 1967-ben

rek sokszor már résziben is csépelt. „Csak próbáld! Csak csináld! Csak a taktusra vigyázz!" - mondogatták neki. Közben forgatott is, gráblázott is. Régen sokszor már takarulás után két héttel hozzáfogtak a csépléshez. „ - Csépölünk má, mer elfogyott az alomszalma! ' ' - mondogatták ilyenkor. Pedig nem az fogyott el, hanem a kenyér. Két hetet azért mindig kivártak aratás után, hogy száradjon valamennyit a gabona. „Félmázsánként vitték a molnárhoz őrletni, az meg nem szerette, mert nyers volt még a szem, de hát kellett a kenyér. Régen elmentek masinányi, már másnap kérték az előleget. Nem tudtak dógozni, mer nem vót kenyér. ' ' Négy jól betanult cséplő elvállalt harminc-negyven kereszt gabonát. A munkaidő reggel négytől este sötétedésig tartott. Egy jól összeszokott banda hajnaltól estig tíz keresztet csépelt el. (Egy keresztben 17 kéve volt.) A banda minden tagjának megvolt a maga dolga, hogy ki grábláz, ki köt stb. A zsúpcsinálásért 6 krajcár zsuppénzt fizettek minden kéve után. Ez egy pakli dohány ára volt akkor. Munkakezdéskor kaptak pálinkát meg egy falat kenyeret. A reggeli 8 óra körül volt: szalonna, kolbász, tejfölös túró, uborkasaláta, zöldpaprika. Az ebéd: paprikás krumpli, főzelék hússal vagy leves meg tésztaféle volt. Uzsonnát is kaptak. Ez általában megegyezett a reggelivel. A cséplók kosztja mindig ugyanaz volt, mint a gazdáé. Általában jó, kiadós ételeket főztek. Legföljebb fösvényebb helyeken mondogatta a gazdaasszony: „ - No gyerekek, vegyétek ki a húst, hogy a cséplók hozzáférjenek a kábosztához! ' ' A cséplést a legnehezebb munkának tartják, nehezebbnek mint az aratást. Azt szokták mondani a jó étvágyú emberre, hogy „úgy eszik, mint egy cséplő." Utolsó nap a gazdasszony áldomást szokott főzni. Ilyenkor tyúkot vágtak vagy húst vettek, tészta meg bor is volt. Amikor már voltak cséplőgépek, akkor csak a kötélnek valót meg a zsúpnak valót csépelték kézzel. Már a mezőn, kepében kiválogatták hozzá a kévéket. Ahol látták, hogy szép, hosszú szára van a rozsnak, azt megjelölték: „ - Na, ez maj úgy lesz elcsépőve. Ez jó lesz zsuppnak!" Körülbelül tíz-tizenöt éve - amióta nincs szalmás ház Nagyvázsonyban - egyáltalán nem csépelnek. RÖVIDÍTÉSEK BALASSA 1964. = BALASSA I.: Földművelés a Hegyközben. Budapest 1964. ÉGETŐ 1971. = ÉGETŐ M.: Rézműves műhely a nagyvázsonyi szabadtéri néprajzi múzeumban. VMMK 10. 1971.269-273. GUNDA 1937. = GUNDA В.: Népi mezőgazdálkodás a Boldva völgyében. Néprajzi Értesítő 29.1937.45-70. GYUTAY 1934. = GYUTAY I.: Cséplés Magyarszerdahelyen (Zala m.). Néprajzi Értesítő 26.1934. 35^*0. IKVAI-IVANCSICS 1961. = IKVAI-IVANCSICS N.: Adatok a jászsági csépformákhoz. Műveltség és Hagyomány III. 1961. 149-157. IKVAI 1967. = IKVAI N.: Földművelés a Zempléni hegység középső részén. Műveltség és Hagyomány IX. 1967. K. KOVÁCS 1950. = K. KOVÁCS L.: Die ungarischen Dreschflegel und Dreschmethoden: Acta Ethnographica 1.

1950.41-89. TAKÁCS 1976. = TAKÁCS L.: Egy irtásfalu földművelése. Budapest 1976. Az uradalmakban már a múlt század végén, 18801890 körül voltak gőzcséplőgépek. 1905 körül került Pulára az első járgányos cséplőgép. Utána hoztak kézi hajtású cséplőgépekéi. A harmincas években kezdtek elterjedni a benzinmotoros gépek. Ezt többen közösen vásárolták, ezért társasgépekként emlegették őket.

11 Most, hogy végére értem a gyűjtött anyag rendezésének, igen sok hiányosságot találtam benne. Mindenek előtt azt sajnálom, hogy nem használtam ki kellőképpen azt a tényt, hogy nem emlékezet alapján kellett rögzítenem a munkafolyamatokat, hanem a szemem előtt folyt minden, a maga teljes valóságában. Ezzel kapcsolatban elsősorban arra gondolok, hogy pl. nem történt meg a méretek és mennyiségek, időtartamok és teljesítmények pontos rögzítése. Talán egyes mozzanatok leírása sem mindig elég részletes. Mentségemül csupán a kezdő néprajzkutató gyakorlatlanságát hozhatom fel. Mindezen ma már sajnos nem lehet változtatni. Mégis úgy érzem, hogy minden hiányossága ellenére a hitelessége miatt érdemes közreadni ezt a gyűjtést. 1967 augusztusában a nagyvázsonyi szabadtéri néprajzi múzeum udvarán olyan munkafolyamatot elevenítettek fel, amit a faluban már hosszabb ideje nem gyakoroltak. Mégis lényegesen több volt ez egy egyszerű múzeumi rekonstrukciónál. Több volt, mert olyan emberek végezték, akik fiatal korukban még rendszeresen gyakorolták ezt a tevékenységet, eredeti szerszámokat használtak hozzá és ami talán a legfontosabb: a munka célja is eredeti és valóságos volt: tetőfedésre alkalmas zsúpot kellett készíteni. Mindezek okán hiteles adatokat szolgáltathat a témát helyi vagy országos vonatkozásban vizsgáló kutatók számára egyaránt. Ezen túlmenően pedig a Veszprém megyei múzeumok történetének egy apró mozaikkockáját képezi. TAKÁCS = 1991. TAKÁCS L.: Tanulmányok a gabonatermesztés és erdőgazdálkodás köréből a XVH-XIX. században. Az aratás. Documentatio Ethnographica 15.1991.9-101. 1. ÉGETŐ 1971.269-273. 2. Uo. 271 - Ezeket a munkákat az Országos Műemléki Felügyelőség végezte, az idős mester, Pintér Rudolf útmutatásai alapján. 3. A munka során több, mint száz fényképfelvételt készítettem. Ezekből válogattam ki az itt közölteket. 4. Az érintett személyek természetesen a gyűjtés idején, tehát 1967-ben voltak ennyi idősek. 5. Pula Nagyvázsony közvetlen szomszédságában, tőle északnyugatra fekvő kisközség, római katolikus vallású, németajkú lakosokkal. (Kovacsics József-Ila Bálint 1988. II. 328329. 6. Szauer Ágoston takácsmester volt, aki a múzeum megnyitásától annak alkalmazottjaként a szövés munkamenetét mutatta be a látogatóknak a hátsó szobában álló szövőszéken. JEGYZETEK 460