A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Égető Melinda: Zsúpkészítés a nagyvázsonyi szabadtéri múzeumban 1967-ben

Az ágyás lerakása a következőképpen történt: a szérűre lefektettek két sor kévét, kalászával szembefordítva úgy, hogy összeérjenek. A cséplók kettenketten egymással szemben állva haladtak végig a csépekkel, először az egyik soron, utána a másikon. (3. ábra) Egy gyerek ment utánuk és forgatta a kévéket. Kétszer mentek végig, a kévék mindkét oldalát megcsapkodták. A végére érve nem fordultak meg, hanem visszafelé haladtak. Ezt hívják előzésnek. (4. ábra) Egyszerre húsz kévét előztek le, abból két terítés lett. A lefektetett kévék száma mindig a szérű nagyságától, illetve a cséplók számától függött. Régen, amikor résziben csépeltek, akkor reggel annyi kévét előztek le, amennyit a nap folyamán el akartak csépelni. A gyűjtés idején rökkent volt a szalma. Ha előre leelőzték volna, akkor annyira kiszárad, hogy a kalászok mind lepotyogtak volna, mire csépelik. Előzés előtt a köteleket nem oldották szét. Amikor kész lett az előzés, a kévék felét a szérű két oldalára sorjába fektették, félretették, a többi kévét pedig ismét két sorba elosztották. A köteleket csak ekkor oldották ki. A gabonaszálakat favella és grábla segítségével egyenletesen elrendezték. (5. ábra) Favillát, gereblyét régen a hárságyiaktól, szentgáliaktól, városlődiektól vettek. Ezekben a falvakban télen át készítették a szerszámokat. Tavasz felé kocsival jöttek és árulták. Mentek végig a falukon és kiabálták: „Vellát, gráblát, söprűt!" A gabonaszálak most is kalászaikkal egymásnak szemben feküdtek a szérűn. Ezt a munkát a négy ember úgy végezte, hogy egy dobálta félre a kévéket, egy leszedte a szérűn maradó kévékről a kötelet, egy villával rázta szét a gabonaszálakat, egy pedig gereblyével egyenes sorba igazította a szélét. Az így lerakott gabonát hívják terítésnek. Ezután következett valójában a cséplés. A négy csépölő ugyanúgy haladt, mint az előzésnél. Először az egyik sor gabonán, utána a másikon mentek végig. (6. ábra) Azt tartják, úgy jó, ha két jobbkezes és két balkezes cséplő dolgozik együtt. Az azonos kézre dolgozók egymással átlósan szemben állnak fel. A cséplók a magyar nyelvterületen általánosnak mondható

9 kétkápás, közszíjas típusú szerszámmal dolgoztak. Cséplés közben a nyélnek forognia kell a kézben, máskülönben elszakadna a szíj. (7. ábra) A csépek egymás után csapnak le, soha nem üt egyszerre két csép. A csépek ütései így sajátos ritmust vernek ki.

10 Ha valamelyik cséplő kiesik a ritmusból, akkor azt mondják, hogy „sántikálnak". A közelben lévők közül ilyenkor valaki rendszerint felkiáltott: „Kergessétek el innejd azt a sántát! ' ' A csépet mindig házilag készítették otthon. A hadárát általában gyertyánfából, a nyelét mogyoróból vagy borzafából (bodzafa), a kalapot disznóbőrből készítik. Disznóöléskor a szalonnáról lehúzott bőrt eltették megszáradni. Amikor csinálták a csépet, akkor csak benedvesítették a kiszáradt bőrt. Bár bakancsbőrből is lehet 458 készíteni, azt tartják, hogy a szalonnabőrből lesz a legjobb kalap. Régen nem szegeitek a csépet, hanem inkább varrták, mert ha cséplés közben kiesett belőle egy szeg, bekerülve a törek közé a marha megette, akkor megdöglött. Ezért szög helyett inkább szurkozott kenderfonalat használtak. Egy-egy nagyvázsonyi házban általában négy-öt csép volt. Ha dolgoztak, kettő-háromnak mindig tartalékban kellett lennie, hogy ha elszakad a szíj, ne kelljen addig se állni, amíg megjavítják. Bár zsúpot készítettek, nemcsak a szérű közepét csépelték, hanem a gabonaszár teljes hosszát is megverték: hosszanti irányban haladva a sort teljes szélességében, a kalásztól a tövéig megjárták a csépek. A szérű végére érve a cséplók nem fordultak meg, hanem akik eddig előrefelé haladtak, most azok mentek hátrafelé. Ahogy felálltak a munka elején, úgy dolgoztak végig, közben nem cseréltek helyet, mert azt tartják, hogy akkor időváltozás lesz. Ezt egyébként általában minden csoportosan végzett munkára vonatkoztatják. A kidolgozott kévéket kétszer verik le oda és kétszer vissza. Utána begereblézik az ágyás ütésektől szétrázódó két oldalát. Ezután következett a. forgatás. (9. ábra) A cséplók a szérű két végére álltak. Egy-egy lépést előre téve, lábukkal összetoltak egy kis csomó szalmát. Lehajolva, amennyi a két kéz közé fért, fölemelték derékmagassáig. Ezután egész testtel - maguk elé tartva a szalmacsomót - egy negyed fordulatot tettek a szérű széle felé. A gabonacsomót a levegőben megfordítva újra a földre helyezték. Utána visszafordulva az előbbi testhelyzetbe, újabb szalmacsomót emeltek fel. A forgatás befejezése után újra kétszer mentek oda és kétszer vissza a csépekkel, majd ismét begereblyézték a végét. Ezután következett a rázás vagy fölrázás. A cséplók a szérű végére állva ismét lábbal toltak össze egy kevés szalmát, majd jobb kézzel apró markokat szedtek föl, amit bal kézzel a testükhöz fogva, térdtájon gyűjtöttek össze. Amikor egy öllé lett, akkor két kézzel fogták a szalmacsomót és a bal hónuk alá vették úgy, hogy a kalászos vége legyen hátul. Bal kézzel tartva, jobb kézzel pedig a szálak közé nyúlva szétrázták a szálakat. (10-11. ábra) Ezután ismét két kézre fogva a csomót (a kalászos végével a kézben) négyszer-ötször a földhöz csapkodták. A fölrázás célja az, hogy a törek kihulljon a szálak közül. Ezután még a csomó végét a földhöz is ütögették, hogy a szalma, illetve most már zsúpszálak összerendeződjenek. A cséplés ideje alatt végig igen meleg, napos idő volt, igazi „cséplőidő". A csépelők közül ketten szinte állandóan meztelen felsőtesttel dolgoztak. Ehhez a munkához azonban - régi szokás szerint - ők is felvették az inget, mert az izzadt testre ráragadt volna pelyva és a szúrós kalahé, a kalászból kihulló apró, töredék szálak. Négy-öt fölrázott szalmacsomóból lett egy zsúp. A fölrázást egyszerre három ember végezte, a negyedik, a kévekötü ez alatt kötelet sodort. Először is felvett a