A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Sági Károly: Magyar néphagyományok a második világháború katonáinak tudatában

nem engednek be az istállóba, mert azt tartják „elviszi a tehén tejét". Veress M. 371. Ha a borjazó tehén a bal oldalán fekszik, bikát, ha a jobb oldalán, üszőt ellik. — Mózes András, Tápiószentmárton. 372. Téli nagy hidegben ellett borjút nem szabad bevinni a ,,házba", mert az ilyen borjú később megeszi a ruhát. — Mátyás János, rk. fm. 1923, Monó Szilágy m. 373. Az Űrnapra nyírfából készítenek sátrat. Ennek ágából visznek haza, amit szentelt füvekkel keverve elles után a tehénnek adnak. — Szuhodi Miklós, rk. fm. 1923, Vivitány. 374. Eladott borjút farral viszik ki az istállóból, hogy el ne vigye a ,,tehén hasznát". — Gubányi Imre, rk. fm. 1923, Soltvadkert. 375. Tehén megellése után az elbeszélő mostohaanyja a tehén első trágyáját a falra szokta kenni. Amikor a tehén a borjú elválasztása után ,,elapasztotta" a tejét, mostohaapja ebből a trágyából égetett el. Ahányszor a tehén teje elapadt, ezt mindig megcsinálta. „Másnapra megjött a tej". — Szász Kovács Pál, ref. fm. 1923, Gernyeszeg. 376. Amikor a tehén megellik, egy kisgyereket leöntenek vízzel. Ha a gyerek sír, a borjú szomorú természetű lesz. Ha a gyerek visít, ugrándozik, a borjú víg természetű lesz. — Urbán József, ref. fm. 1923, Abara. 377. A borjú kiszopja a „fecstejet". Ezután fejnek, ezt felforralják, és cukorral, kenyérrel a család minden tagja kap belőle. Még a rokonoknak is küldenek. „Gurásztának" nevezik. — Vincze Gyula, g. kat. fm. 1923, Görömböly. 378. A tehén megellése után az elbeszélő édesapja az első tejet ki szokta főzni „gulásztának". (Egyszerűen melegítik a föccstejet, ami így öszszemegy.) Ezt apró gyerekekkel szokta megetetni, akiket addig nem engedett el, míg hideg vízzel meg nem mosta a fejüket. Ezt azért szokta csinálni, hogy több teje legyen a tehénnek. — Mátyás János, rk. fm. 1923, Monó, Szilágy m. 379. Elles után pár napig összegyűjtik a tejet, amit a borjú nem szopott ki. Ezt hívják „pecctejnek". Ezt felforralják és a környékbeli apróságoknak adják. A gyerekek a földön ülve kanalazzák a tejet. A gazdaasszony ekkor hirtelen leönti őket. Ha ekkor valamelyik elkezd sírni, azt tartják, zsíros lesz a tehén teje, és sokat fog adni. — Csepe Sándor, rk. fm. 1923, Hasznos, Heves m. 380. „Pécctejes ivás" a tehén ellése után szokásos. Abroszt terítenek a földre, és a szomszédok, rokonok apró gyerekeit összegyűjtik köréje, és leültetik. A friss borjas tehén első teje főzés közben összemegy. Ezt kaláccsal vagy kenyérrel kapják az apróságok. A gazdaasszony titokban vizet készít, és az evö gyermekeket nyakon önti, „hogy friss és jó tejelő legyen az újszülött borjú". — Kovács József, rk. iparos, 1923, Szurdokpüspöki. 381. Azt a tejet, amit a borjú az első szopásnál nem szopik ki, elbeszélő édesanyja liszttel össze szokta gyúrni, és öklömnyi gombóccá formálni. Ennek közepébe egy széndarabot nyomnak. Ezt el szokták tenni. Pontos rendeltetését nem ismeri, valami borjúbetegség ellen használják. — Rokay Alajos, rk. fm. 1923, Gyergyócsomafalva. 382. A tehén ellése után a románok „gurastát" készítenek, összeszedik a környék összes gyerekeit, és mindnek adnak az első tejből. „Ez azért van, hogy több tejet adjon a tehén!" — Fogarasi Sándor, ref. tisztviselő, 1923, Balázsfalva. 383. Pénteken szokták a borjút elválasztani, hogy „könnyebben felejtse az anyját". — Polt Károly, rk. fm. kb. 40 éves, Nagyesztergár, Veszprém m. 384. Fejés után édesanyja a „rontás" ellen csipetnyi sót szokott a tejbe dobni. — Vargha András, rk. fm. 1923, Szurdokpüspöki. 385. Nagyanyja mesélte el, hogy viszik el a tehén „hasznát". Ha a tehén nem tejel úgy, mint előzőleg, „rontásra" gyanakszanak. Ilyenkor 2—3 napi tejet tesznek fel egy üstben főzni, és a fövő tejet késsel szurkálják. Azt tartják, „ilyenkor azt, aki a tehenet megrontotta, megszurkálják". — Berkes Béla, rk. fm. 1923, Tiszapolgár, Szabolcs m. 386. Ha fejés közben vizel a tehén, a „vizelletét meg kell böködni vasvellával, mert illenkor boszorkány van a zséterben". — Tóth Pál, rk. fm. 1923, Csatár, Zala m. 387. Mikor tehén fejés közben nekiáll „huggyani" akkor „vellával" háromszor a „fara" mögé kell szúrni, „mert akkor a boszorkánynak kiszúrják a szemit!" — Sági János, rk. gazdasági alkalmazott, 1910. Nemesbükk. 388. Pünkösdkor a közelben legelő „csordát" haza szokták hajtani. Első ünnepen minden gazda ád egy kalácsot a pásztornak, másodnap, mikor újra kihajtanak, egy-egy kenyeret kap. „Meszszibb való helyen lévő" állatokat nem hajtanak pünkösdkor haza. Az ilyen állatokat őrző pásztornak fel szokták vinni a pünkösdi kalácsot. — Sandi Tibor, rk. fm. 1923, Futásfalva, Háromszék m. 389. Amikor tehenet vesznek, és a tehén az új helyen bizonyos idő után elapad, akkor a gazdaasszony a mezőn valami „szőrös barázdából" szed egy csuporba harmatot. (Fűvel benőtt barázda.) Ezzel a harmattal megmossák a tehén tőgyét, és megadja azt a tejet, amit azelőtt. — Tóth Gyula, fm. 1923, Bézs, Ung m. 390. Újonnan vásárolt tehenet nem vezetnek be mindjárt az istállóba, hanem az istálló ajtajában fejnek egy kevés tejet, amit a tehén fejére öntenek, hogy „az Isten óvja meg minden bajtól!" — Dobi Géza, rk. fm. 1923, Atkár, Heves m. 391. Állatnak nem szabad olyan nevet adni, aminek védőszentje van. A tehenek „Citrom", „Narancs", „Szekfű" stb. neveket kapnak. — Klein Károly, rk. fm. 1923, Lókút, Veszprém m. 392. A „dühösbogár" az orrszarvúbogár neve. Megszárítják, porrá törik. Ehhez a porhoz még reszelnek kis rezet is. Ezt az „orvosságot" a kutya ételébe keverik, veszettség ellen. — Majlát Samu, rk. fm. 1923, Torja, Háromszék m. 393. Karácsony este a kakasnak és kutyának ételébe borsot tesznek, hogy „hamisabbak legyenek!" — Szuhodi Miklós, rk. fm. 1923, Vivitány, Zemplén m. 394. „Bot" a kutya nyakába akasztott kolonc 383