A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Sági Károly: Magyar néphagyományok a második világháború katonáinak tudatában

aratás utolsó napján a gazda kimegy, egyik aratója egy „kévekötő kötéllel" észrevétlenül átköti a derekát. A gazda bort ígér, amire aztán sárlóval levágják derekáról a kötelet. — Bulák Gyula, fm. 1923, Héderfája, Kisküküllő m. 262. Mint az előző. — Szatmári Ferenc, rk. fm. 1923, Piricse, Szabolcs m. 263. Marokszedő lányt bekötik az utolsó kévébe és elviszik a kereszthez. — Szegedi András, ref. fm. 1923, Hermányszeg, Szatmár m. 264. Aratás végén, ha nem veszi észre, az utolsó kévébe bekötik a marokszedőt. A kévét a marokszedővel együtt el szokták vinni a kereszthez, és ráteszik arra. — Kakukk Károly, rk. fm. 1923, Poroszló, Heves m. 265. Aratás utolsó napján búzából koszorút fonnak. Ezt egy fiatalember fejére teszik, amikor este nótaszóval mennek haza. Előre megy a koszorúvivő, utána énekelve az asszonynép és a többiek. A falubeliek várják már őket, és itt-ott meghúzódva, vízzel a kezükben lesik, hogy a koszorúvivőt leöntözhessék. A gazda a ház kapujában teszi u.ezt, és ha eddig ügyes is volt a koszorúvivő és nem kapott vizet, most semmiképpen sem tudja azt elkerülni, „ösi szokás ez." — Mátyás János, rk. fm. 1923, Monó, Szilágy m. 266. Aratás napján méhkas alakú díszes búzakoszorút készítenek. Aki ezt hazaviszi, azt a falu népe csuromvizesre szokta öntözni. A koszorút elteszik a következő aratásig, akkor kicséplik a csirkéknek. — Bulák Gyula, fm. 1923, Héderfája, Kisküküllő m. 267. Aratás utolsó napján búzából koszorút kötnek. Külön megfizetik, aki ezt a koszorút hazaviszi a gazda számára, mert ezt csuromvizesre öntözik a faluban. A koszorút a fejre téve viszik. Elsöszobában tartják a következő búza beéréséig. — Lukács Gyula, rk. fm. 1923, Székelyvécke. 268. Az „aratási koszorút" hazaviszik, de nem szokták a koszorúvivőt leönteni. — Halász Feren, Belényesfenes, Bihar m. 269. Mikor végzett a gazda az aratással, és levágta az utolsó szekér „éleséget" is, koszorút kötnek. A koszorút zabból kötik, mert ezt vágják utoljára. A koszorút a „csűrben" a termények tetejére teszik fel, és cséplésnél ezt vetik be elsőnek a gépbe. „Inkább az idősebbek teszik ma már." — Rokay Alajos, rk. fm. 1923, Gyergyócsomafalva. 270. Ahol a család maga arat, ott nincs szokásban a koszorúkészítése aratás végén. Ilyet csak ott csinálnak, ahol napszámosok aratnak. Itt búzából készítik a koszorút. Aki a koszorút hazaviszi, a falusiak megöntözik. Ezt az elbeszélő csak egyszer látta a faluban, egyébként csak hallott erről. — Sandi Tibor, rk. fm. 1923, Futásfalva, Háromszék m. 271. A pap „újzsenge istentiszteletet tart" a reformátusoknál. Az aratás befejezésének örömére „újzsenge-ünnepet rendeznek" a falusiak. — Kelemen Béla, baptista, asztalos, Kisgalambfalva, Háromszék megye. 272. Péter-Pál napján aratóünnepélyt tartanak, amit „Kenyeres búcsúnak" hívnak. — Maksa János rk. fm. 1923, Ecséd, Heves megye. 273. „Papkéve": legfelül kerül a „keresztre". Egy kereszt száraz kévék esetén 21 kévéből áll, ha nedvesek a kévék, akkor 17-ből. Több „kereszt" esetén már „kepéről" beszélnek. Nem azt mondják, hogy 8 kereszt búzám termett, hanem hogy 8 „kepe" búzám termett. — Tóth Pál, rk. fm. 1923, Csatár, Zala m. 274. „Papkéve" keresztnél a fedőkéve neve. — Sági János, rk. fm. 1910, Nemesbük. 275. „Jézus-kéve". Az aratás befejezésékor az utolsó kéve úgy készül, hogy az egyik „markot" fejjel egyik, másikat másik irányba fektetik, és úgy kötik össze vagy a közepén, vagy a két végén. A legutolsó kereszt tetejére teszik. Ezt is csak úgy elcsépelik, mint a többi kévét. — Szipőcs István, rk. fm. 1923, Kerkanémetfalu, Zala m. 276. „Kalangya" a 25 kévés kereszt. — Rokay Alajos, rk. fm. 1923, Gyergyócsomafalva. 277. A „kalangya" a kereszthez hasonló kéverakás aratáskor. A kévék fejei befelé vannak fordítva, így nem árt nekik az idő. A „kalangya" ötágú kereszt alakú, egy-egy ágban 5—5 kéve van. Raknak keresztet is a kévékből. Neve az alakjáról van. A kereszt 18—22 kévéből áll. — Salló Dávid, rk. fm. 1923, Csíkszentmárton, Csík m. 278. „Kepehordás" a „takarulás" neve. „Takaruláson" az őszi termények, krumpli, kukorica, tök hazaszállítását értik. — Iván Kálmán, rk. fm. Vöckönd, Zala megye. 279. Amikor az édesapja „gabonáskazlat" kezdett rakni, az első négy kévét kereszt alakban fektette le. Aztán kakukkfűvel megdörzsölte a „tokit", a gazt a lába között átvetette, és bedugta az egyik kévébe. „Az ilyen kazlat az egér és gözsű nem bántotta." Zsúppal u.így tett az édesapja. — Ekler Károly, rk. fm. 1923, Zalaegerszeg, Zala m. 280. Asztag alá „hímestojás héjját" és „szentüttsonka csontját" rakták, akkor nem ette meg az egér a gabonát. Adatközlő édesapjától hallotta ezt a szokást. Szerinte a cséplőgép használata előtt igen hosszú ideig tartott a mag kicséplése, nagy volt tehát az egérkár. — Nyers Károly, rk. fm. 1888, Nagyberki, Somogy m. 281. „Kévéskazal" az asztag neve. — Tóth Pál, rk. fm. Csatár, Zala m. 282. „Megpellőlni", a kosárba tett szemes terményt úgy felvetni, hogy az a kosárba hulljon vissza, de közben a szél vigye ki belőle a szemetet. — Tóth Pál, rk. fm. 1923, Csatár, Zala m. 283. „Eregetés": az asszonyok a felemelt kosárból a földre helyezett kosárba öntik a szemes termést. — Közben a szél kifújja belőle a szemetet. — Tóth Pál, rk. fm. 1923, Csatár, Zala m. 284. „Flórián hetében nem szoktak babot vetni, hogy ki ne égjen!" — Lukács Gyula, rk. fm. 1923, Budafa, Zala m. 285. Borsóvetésből a gazdaasszony előbb hazatér, és a később érkező háznépet a kapuban leloccsantja egy pohár vízzel, vagy a lovakra önt egy vederrel, hogy „annyi áldás" érje a borsót. — Morva István, rk. fm. 1923, Csömör, Pest m. 286. Tavasszal az első mennydörgéskor felkap a gazdaasszony egy marék port, és azt szétszórja a veteményes kertben. „Igen sok kapor lesz!" 379