A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Sági Károly: Magyar néphagyományok a második világháború katonáinak tudatában

578. „Békateknő" a tavi vagy folyami kagyló héja. — Id. Czanda István, Akaii. 579. A házilag, gombostűből vagy drótból hajlított szakáll nélküli horognak „szigony" a neve. A szakállas, bolti áru a ,,horog". — Iván Kálmán, rk. fm. 1923, Vöckönd, Zala m. 580. A horgászkészség úszója a ,,póta". Ezalatt van a „nehezék", ami ólom hiányában kis kö is lehet. A horgot „ínra" erősítik fel. A víz mélységétől függően állítják be az „eresztéket", általában fenék felett egyarasznyira lóg a horog, ha kis halra horgásznak. Ha „kap a hal", és ,,viszi a horgot", „bevágnak". Néha nem akad horogra a hal, mert csak „meghegyezte a horgot". Ilyenkor a földigilisztából kilógó horoghegyet vissza kell húzni, mert a „hegyzett horgot nem kapja a hal". — Czanda István id., Akaii. 581. „Liget" a horgászáshoz a nádasban kivágott tisztás. Lehet természetes is. A horgász három kéve nádat egymásra hajt, erre lép. Következő lépéshez hasonlóan hajtja le a nádat és így mély vízbe is be tud menni. Súlya alatt térdig süllyednek a lehajtott nádkévék, de megtartják a rajtuk álló embert is. Szigonyt is szoktak vinni a nádi horgászáshoz, meg sót is. A szigonnyal készül a „liget". A víz fenekén a szigonyra csavart nádszálakat kitépdesik. A „nádtorzsba" akadt horgot is szigonnyal szabadítják ki. A só a piócák ellen kell, amiből sok van a nádban. A „liget" szélén álló horgász horgához nem tartozik bot, a zsinórt a kezében fogja. Sok keszeget, sügeret lehet így fogni, néha compót és kárászt is. A halakat „füzérre" teszik. — Id. Czanda István, Akaii. 582. A fogott apróbb halak mennyiségét „füzérrel" mérik. A „füzér" kb. másfél méter hosszú zsinór, amelynek végén van a „fűzötü", másik végére lapos fadarab van hurkolva vagy „csatolva". A hurok neve „csat". A füzötüt, arasznyi, kb. 0,8 cm széles, elhegyesdő fát, áthúzzák a hal kopoltyúján és száján. Ha annyi apróhalat fognak, hogy a füzér megtelik vele, akkor azt mondják, „fogtam egy füzér halat". Akinek nem volt akkora szerencséje, „fél füzér hallal" megy haza. A „csat kibontásával a halakat könnyen el lehet távolítani a „füzérről". — Id. Czanda István, Akaii. 583. „A fenekes" vagy „bedobós" ponty és harcsa fogására alkalmas horgászkészség, olyan fenékhorog, amire 2—3 db horgot szerelnek. Egy-másfél méter hosszú erős pálca végére van a fenékhorog kötve. Ezt a pálcát a folyópartba szúrják, és a kb. 15 m hosszú fenékhorgot a vízbe vetik. A víz és a bot vége közt dugó van a levegőben. Ennek segítségével jól megfigyelhető a zsinór szöge, aminek elmozdulása jelzi, hogy kap a hal. — Imreh András, rk. tanító, 1919. Szeged. 584. A „bevető" horgászkészség. Erős zsinór egyik végére nagyobb súly, esetleg tégla kerül. A zsinórra 40—50 darab horog kerül, egymástól 30—50 cm távolságban. A zsinór végét a parton bokorhoz, fához erősítik, a horgokra a parthoz közel „kukac", azaz földigiliszta, beljebb máj, főtt kukorica kerül, legbelül „csíkkal", azaz csíkhallal csalizzák a horgokat. Ez azért van, mert a part közelében kisebb halak járnak, a nagyobb halak a mély vizet szeretik. Egy-egy halásznak 5—6 „bevetője" is van. — Sata Mihály, rk. villanszerelő, 1923, Pécska. 585. „Akadályhorgot víz eleibe" rakják. Folyásirányra merőlegesen két levert karóra erős zsineg jön a víz fölé, erre vannak egymástól kb. 70 cm-re aggatva a horgok. Minden horognak van külön úszója, így csak azt kell kivenni, amire hal akadt. Mindenfajta és nagyságú hal számára szoktak erre csalit tenni. — Vargha Károly, Zalaszentgrót. 586. „Puttyogatással" harcsát lehet fogni. Szélcsendes nyári estéken a Tisza közepére evez a halász, és ott kezd „puttyogatni". Egyik kezében rövid, erős zsinegre nehéz ólom van szerelve, ami mélyen merül a vízbe. Másik kezével kezeli a halász a „puttyogatót". Rövid nyél ez, melynek végére rézsútosan rugalmas bádoglemez van szegelve. A bádoglap azért áll ferdén, mert így könnyebb vele merőleges ütéseket mérni a vízre. Az ütések jellegzetes hangjára előjön a harcsa és bekapja a horgot. — Imreh András, rk. tanító, 1919. Szeged. 587. „Pirittó ponty" a nád szélén, rekkenő nyári melegben, szélmentes időben napozó, szunyókáló ponty. Ilyenkor szigonnyal fogják. Csendben eveznek csónakkal a nád szélén, a csónak orrában álló szigonyos irányítja az evezőt. Amikor megfelelő közelségbe érnek, a szigonyos átszúrja a halat úgy, hogy lehetőleg a kopoltyú alatt érje a szigony. A halat a vízfenékre nyomva, teljesen átveri rajt a szigonyt. A szigony nyelét maga felé húzva, csak a csónak mellett emeli fel a halat a vízből, hogy az le ne „szakadjon a szigonyról". — Id. Czanda István, Akaii. 588. „Fürdik a csuka", azaz ívik a csuka. Más halra is így mondják. Iváskor szigonnyal könnyű halat fogni. — Id. Czanda István, Akaii. 589. Szigonnyal csak „nagy halfutáskor", azaz a halak ívásakor halásznak Vörsön, Somogy megyében. — Futó Mihály, rk. fm. 1923, Vörs. 590. A második világháború elején a palicsi tóban látott szigonyozást. Nem tudja, korábban volt-e, vagy csak a zavaros viszonyok idején kapott-e lábra? A szigony szakáll nélküli kétágú villa volt, aminek 3—4 m hosszú fanyele volt. A nádasba vágott utakon úgy haladtak a csónakkal, hogy a szigonyos a csónak orrában állt, társa meg a nádcsomókat összemarkolva húzta előre a csónakot. A szigonyos megszúrta a napon sütkérező halakat, a fenékre nyomva teljesen átverte rajtuk a szigonyt, és csak aztán vette ki a halat. — Dr. Szarka János, Szeged. 591. Szeged és Tápé közti „érben" figyelte meg dr. Szarka János az alábbi, érdekes halfogási módot, amit egy veszedelmes orvhalász hírében álló asztalos folytatott. Maga készítette számszeríjból lőtte meg a napozó halat. A nyílvessző hegyére lazán acélkupak volt. tűzve. A kupakhoz erős horgászzsinór csatlakozott. A zsinór szépen le volt rakva a csónak orrába. A kilőtt nyílvessző magával rántotta a zsinórt, majd a halon áthaladva a vesszőre húzott kupak lecsúszott, és meggátolta a zsinór visszacsúszását a halból. — Dr. Szarka János, Szeged. 390