A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)
Tóth Teréz: Tóth József fafaragó – egy bakonyi pásztor – élete és művészete
„Egy teknyős cigány dógozott a Feketeérnél. Teknyőket faragott. Sok gyereke vót. Dërék egy szép hosszúhajú embër vót. Olyan szépen beszélt magyarul az az ember.' 1 '' — Kedves uram, adja nekem azt a botot! Adok érte egy teknőt meg egy melencét. De Édesapám mégsem adta. Most utólag így beszél erről: „Ha akkor odaadom, most lenne égy jó teknyőnk a húst lesózni.'''' Aztán meglátta a botot Rédl, a gazda. Neki is megtetszett, ígért is érte „égy csöngőt szíjjal, mé'g egy hatlövetű, nikkelezett forgópisztolyt.'''' De neki sem volt szerencséje. Aztán megjött Marnitz, és elvitte a botot tíz pengőért. 1941-ben Horváth Józsefnek, a budapesti főposta postamesterének faragott egy karmesteri pálcát. Sajnos nem készítettünk feljegyzést az eladott tárgyakról, s így sokról nem tudjuk már, hogy hová kerültek. Csak a nagyobbakra emlékszünk. — Békefi Antal szombathelyi zenetanárnak 3 db könyvborítót készített. Szintén neki készült egy nagyon szép, nagyméretű varródoboz és egy sétabot. — Barsi Ernő, a győri Tanítóképző Intézet tanára rendelt egy előszobafogast, amely olyan szépen sikerült, hogy utána még kettőt faragott. Egyiket a nővéremnek, másikat volt munkatársamnak, Paukó Józsefné óvónőnek. Barsi Ernőnek készült még egy bottartó, karikásostor és egy képráma, most legutóbb pedig egy kampósbot. —- A szentgáli Hunyadi Termelőszövetkezetnek faragott falitáblán a régi és a mostani aratás összehasonlítását ábrázolta. Faragásaiból sok külföldre került a megrendelők rokonaihoz. Munkáiból szép számmal láthatunk a zirci múzeum vitrinéiben. Rengeteget faragott a HISZÖVnek Budapestre, s természetesen lakásunkat is díszítik faragások. A FARAGÁS TOVÁBBÉLÉSE Édesapám ősei pásztorok voltak. Arra azonban élbe szélesei, visszaemlékezései alapján sem találtam példát hogy családunkban lett volna valaki, aki hasonlóan művelte volna a faragást. Legtöbb pásztor, főleg a juhász, kifaragja botjának kampóját, vagy ostorának nyelét. Édesapám anyai nagybátyja, Farkas Antal szintén juhász. Nála is láttam faragott kampójú juhászbotot. Édesapám túllépett ezen a szokáson. Ő szerszámai nagy részét is faragással látja el. Sőt nagyon sok faragott lakásdíszt is készít. Számunkra, akik a faragásban nőttünk fel, természetesnek tűnik a faragás ténye. Nem újdonság, és nem érdekesség. Gyönyörködünk a kész, kifaragott darabokban, de nem úgy, mint szakértők vagy művészetért rajongók. Nem kérdezzük miért azt faragta rá, és miért úgy? Tudomásul vesszük azt, amit látunk, és azért tetszik, mert szép. Mennyivel más érzés a faragást nézni és megcsodálni, mint faragni! Érdekes kézben tartani egy darab sima fát, amelyen az ember kipróbálhatja, hogy mit tud a késével. Ezt az érzést úgyszólván valamennyien ismerjük már. Valamennyien megtettük az első késhúzást. Természetesen eltérő sikerrel. 26. Édesapám a szentgáli tsz-nek faragott falitáblával. 26. Mein Vater mit einer für die LPG in Szentgál geschnitzter Wandtafel. 26. Mon père avec le tableau mural sculpté pour le coopérative de la production agricole de Szentgál. 26. Йожеф Тот y резной вывески сельскохозяйственного кооператива, сделанной им. 27. Édesapám munka közben. 27. Mein Vater während der Arbeit. 27. Mon père au travail. 27. Йожеф Тот во время работы. Az idősebbik bátyám, János tehetségesen farag. Mintái formásak, tetszetősek. Faragása érett és kifinomult. Édesapám így mondja: „Janinak ügyes keze van." Kidolgozása igen hasonlít Édesapáméhoz. Virágmintás faragás esetén igen nagy a hasonlatosság. A figurális díszítésű munkáknál könnyebb a megkülönböztetés. Ez abból adódik, hogy bátyám emberalakjai eltérnek a népi ábrázolástól. A képzőművészeti gimná373
