A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Veszprém, 1965)

Péterdi Ottó: Gazdasági életkép Bakonypéterdről 1800 körül

dezkedve. Fényes Elek

7 dicséri a péterdi „kövér, felette édes" bort. Mint érdekességet említem meg, hogy az iskolamesternek szüreteléskor borgyűjtési joga volt, bár egyébként is járt neki négy akó bor a kántorizálásért. Szüreteléskor fiaskójával megjelent a szüretelő présházánál, egymásnak egészségére kívánták az új bort, majd borral töltve kapta vissza fiaskóját. V. Az állattenyésztés Külterjes állattenyésztés folyt. Az állatoknak csak a téli takarmányozásáról kellett gondoskodni, mert különben, ha az időjárás engedte, legelőn éltek. A téli takarmányt a rétségen és tizedmentes földeken termelték. Minden összeírás említi, hogy a jobbágyoknak a rétsége a péterdi határban kevés volt. Az 1787. évi állapotot le lehet írni az 1856. évi Birtokkönyv adatai alapján. Eszerint rétjük volt a Kereszt és Kisföldek (Ackerl) végében a Bakonyér mentén összesen kb. egy m. hold. A földesuraságtól bérbe kapták a likivarsányi hosszan elnyúló rétet az ottani Bakonyér mentén. Az összeírás 56 szekér szénát és 10 szekér sarjút tart számon. A széna szekerét 2 frt-ban, a sarjú szekerét egy frt-ban számították. A zsellérség szintén a földesúri réten és erdőben kaszált szénát. Egyéb takarmányféléket a tizedmentes szántóföldeken termesztettek, mégpedig bükkönyt (Vitia sauva), lucernát és marharépát. Feletették persze az árpa- és zabszalmát is az állatokkal. A legelő (Weide, Pascum) nagyon fontos szerepet vitt a külterjes állattartásban. Úgyszólván minden állatnemnek külön volt legelője. A falu társadalmi rétegei nem küldhettek egyenlő számban állatokat a legelőre, hanem legelőilletmény szerint. A jobbágy legelőilletményét 8, a zsellérét 1 magyar holdban számították. (Papnak, tanítónak, jegyzőnek is volt legelőilletménye). A legelő összes területe az 1856. évi Birtoktörvény szerint 533 m. hold. A nyugati határ nagy Legelőjére (Hutweide 18) jártak a lovak (Kuppelhalde), a szarvasmarhák, juhok. Csapás útjuk (Trift) a mai alsó faluvégi kocsma mellett vitt fel a Kálváriát bal kéz felől hagyva a dombgerincre, majd egészen az erdőig. A délkeleti határban a veszprémi országút két oldalán szintén legelők terültek el, jobbra az ökörlegelő (Ochsenweide 19), balra a disznólegelő Stand névvel (Pihenő vagy Marhaállás 20). Ha a Stand név eredeti jelentését vallatóra fogjuk, akkor két legeltetési eljárásmódra kaphatunk felvilágosítást. A Stand szó egyrészt azt jelenti, hogy a dűlő keleti sarkában delelőre megpihent a nyáj egy gémeskút mellett. A gémeskút népi nevén Zigelbrunn, ahol Zigel, Zügel a lószerszám gyeplőszárát jelenti, mely a gémeskút „ostorát" jelöli. (V. ö. Asszonyfán a „Tézslakuti dűlő" nevét.) Ugyanis hajnalban kiverték az állatokat a 18-as számú legelőre, ahonnan átlegelésztek a Romándra vivő úttól nyugatra egy keskeny legelősávon keresztül, majd a romándi határ mellett a 19-es, 20-as számú legelőkre. A Stand legelőn délben pihenőt tartottak talán akol-állás félében vagy lábas gerendákhoz kötve. Az asszonyok ide jártak ki a teheneket fejni. A Stand szó másrészt azt is jelenti, hogy éjjel is a legelőn maradt a csorda és itt a faluból is látható terepen talán palánkokból összerótt „marhaállásban" pihent. A falu libaállománya a már említett Nádastavon úszkált és mellette a rétségen tanyázott, ezért is illették ezt a területet a későbbi művelés alá vonása után Gänsaokerl (Libalegelő 21) névvel. Egy másik tó, a kenderáztató vagy birkamosó tó a Stand dűlőnek a falu felé eső végében, az országút melletti sarkában terült el. A Láziból jövő Bakonyér vizét töltéssel fogták fel. Külön kell megemlíteni az időszakos legelőket: a réteket, tarlót és az urasági erdőt. A gabona behordása után a tarlón előbb a disznók tallóztak, majd a tarló kizöldelése után a számosállatokat is ide terelték. A rétekre pedig a sarjú betakarítása után hajtották az állatokat. Az urasági erdő abban az időben még a falusi mezőgazdaság szerves része volt és csak később lett a vadtenyésztés intézményes területe. A lakosok nemcsak tüzelőanyag szükségletüket szerezték be innen és termelték ki a fát napszámbérben, hanem a tisztásokon szénát kaszáltak és a számosállatokat legeltették. A setések pedig makkolni jártak az erdőbe, ahol vastagon terítve találtak hizlaló takarmányt. Természetesen mindez a földesúr engedélyével és jövedelmének növelésével történt. A falunak tehát volt szarvasmarha-, ökör-, ló-, sertés- és juhlegelője. Az 1828. évi összeírás öt pásztort is tart számon. (Más telepítéses falvak dűlőnevei jobban részletezik a legelőket, pl. Kälberweide, Schafberg stb.) A falu állatállománya az 1787. évi összeírás szerint: Ökör 1 Tinó Tehén Borjú Ló Csikó Juh 341 Sertés 60 43 80 42 114 18 Juh 341 73 Malac Baromfi Méhcsalád 138 ? ? A szarvasmarha fajtája szerint fehér, magyarerdélyi (podóliai), a sertés bakonyi, a juh racka. A kilenced és tizedképpen adott 22 bárány darab213