Schleicher Vera - Tóth G. Péter (szerk.): Térjünk a tárgyra! (Veszprém, 2003)

JÓKAI, A FAFARAGÓ Jókai Mór sokoldalú tehetségét jellemzik a ránk maradt, dísztárgynak is beillő csont- és fafaragásai. A szobrok mellett legszívesebben botokat faragott. A szabadságharc bukása után, bujdosása idején kapott kedvet a fafaragásra. Faragóeszközei: éles kések, parányi vésők, cérnavékony ráspolyok később is mindig a keze ügyében voltak, rendszerint az íróasztalán tartotta őket. A botok gyermekkorától a mindennapjaihoz tartoztak használati tárgyként, védekezésül a kutyáktól, majd diák- és ügyvédkorában divatból, öregkorában pedig a gyaloglást könnyítő támaszként. Barátaitól, tisztelőitől ajándékba kapott botjaiból tekintélyes gyűjteményt hozott létre. Ezek bronztartályban a komáromi tulipános ládája mellett kaptak kiemelt helyet. Maga faragta botjainak fogantyúin először egyszerűbb, később egyre komplikáltabb figurális díszítményeket alkalmazott. Egyedi ornamentikájú a múzeumunkban őrzött botja is, amelyet még Laczkó Dezső szerzett meg 1925. október 28-án Osküről, Somogyi József ajándékaképpen. ÁA [270] Jókai Mór faragott botja A barnára pácolt, füstölés nyomait mutató somfabot szára göcsörtös, díszítetlen. Fogantyúja azonban igazi mestermunka, egész felületét domború faragással alakította ki Jókai. Ennek felső részén két, egymásnak hátat fordító, erősen stilizált, hosszúfurulyán játszó pásztoralakot képzett ki, alattuk pedig három fekvő kutyát, mintegy kutyacsaládot mintázott meg. Jókai faragása ugyan a pásztorhagyományokon alapult, de annak kétségtelenül egyéni változata. Bár Laczkó Dezső megjegyzése szerint csak „állítólag" Jókai munkája, a komárnói Jókaiemlékkiállításon látható hasonló faragott bot szinte bizonyossá teszi a tárgy eredetét. NGy 54.34.10 / a: somfa / h: 81 cm / sz: 2,5 cm / fogantyú h: 17,5 cm / fogantyú sz: 3,2 cm / szh: Öskü / szó: Laczkó Dezső / szd: 1925 / vö. SZEKERES L. 1981.