Selmeczi Kovács Attila (szerk.): Lélek és élet. Ünnepi kötet Lackovits Emőke tiszteletére (Veszprém, 2006)

Ács Anna: Jókai Mór „eszmékben kifogyhatatlan munkatársa", az ethnographia

változatosságában, a néphumort, a puszták világát."

21 Első regénye, a Hétköznapok jobbára kecskeméti visszaemlékezés s egyben a „zabolátlan fantázia szüleménye" is. Az alföldi táj valóságos dicshimnusza a mű A szalmakunyhó című fejezetének kezdőrésze. Szerkesztői és írói pályáján fokozatosan bontakozott ki a népköltészeti és az irodalmi szellemes-tréfás történetek, azaz az adomák iránti érdeklődése. Az Életképek Charivari rovatában

22 a politikai és más témájú adomák mellett egyre több un. tájadomát tett közzé. Köztük a szülővárosából származót, miszerint a komáromiak az új híd építésekor a régi „Nepomuk" szobrot újra cserélték, a kopott szobrot pedig a nemes város tanácsától elkérte a gibernyuzi község a szőlőhegyre Orbánnak.

23 A lap olvasóiban derűt kelthetett a rátótiak esete is, „kik midőn a falu kovácsát akasztófára ítélte a vármegye, folyamodtak aziránt: hogy mivel nincs több egy kovácsnál a faluban, szabóból pedig van kettő, akasztasson fel a vármegye egy szabót a kovács helyett."

24 A folklórjellegü szövegek közül több a székelyföldi Oláhfalu lakóinak furfangos észjárásáról vitte a hírt. Most csupán egyet emelünk ki közülük: a falu lakói József császárhoz folyamodtak, hogy „adja meg neki azt a privilégiumot: a kinek lova nincsen, járjon gyalog. A császár jót nevetett rajta s aláírta juxból a kérelmet. De bezzeg, mikor aztán a szállásoló katonatiszt urak, kik a népet nagyon szerették megforspontoltatni, ismét előálltak követeléseikkel, a bíró előmutatta nekik a pecsétes levelet, mellyen nagyon világosan meg volt írva: hogy kinek lova nincsen, járjon gyalog! A császár parancsolta!"

25 Sok adomát publikált az Országos Nagy Naptárban is,

26 így ezek közvetlenül visszakerültek a néphez. Ilyen előzmények után jelent meg 1856-ban A magyar nép adomái címmel Jókai gyűjteménye a műfaj legjellegzetesebbeknek ítélt darabjaiból. A sikerre való tekintettel egy év múlva kibővített összeállítást adott ki A magyar nép élce szép hegedűszóban címmel, ami 1914-ig további 13 kiadást ért meg. E mű harmadik fejezetében tíz „humoros népmese" olvasható, köztük gyermekkori élményeként a Csalóka Péter. A következő fejezetben tájadomák sorjáznak, kiemelten Oláhfaluról és Rátótról. A kötetben külön csoportot alkotnak a „sajátságos sírfeliratok", a „nép szokások" és a „nyelvsajátságok", amelyek semmiképpen sem vonhatók az adoma fogalomkörébe, viszont jellemzők az író széles néprajzi-nyelvjárási érdeklődési körére. Jókainak az is jogot adhatott közzétételükre, hogy az efféle műfajok rendszerint szerepeltek a vidám, adomázó társaságok repertoárjában.

27 Jókai adomagyűjtö szenvedélyének tudományos eredményei akkor érlelődtek meg, amikor 1858. december 20-án a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, és székfoglaló beszédet kellett mondania. A következő év január 30-án A magyar néphumor címmel tartotta meg előadását. Megállapításai közül több ma is érvényes: hangsúlyozta az adomák etnikus meghatározottságát, szoros kötődését a néphez és a korhoz; kiemelte, hogy népünk az esetleges kölcsönzéseket is magyarította. Adomagyűjtéseit más alkotásaival egybevetve ekként vélekedett: regényei, novellái néhány lustrum elmúltával „a boldog elfeledés 21 Jókai Mór kritikai kiadás. Cikkek és beszédek 6. k. 128. 22 Jókai egy francia élclap macskazene, utcai lárma jelentésű címét vette át 1848. március 23-tól. Vö. Sándor 1981. 65-87. 23 Jókai Mór kritikai kiadás. Cikkek és beszédek 2. k. 137. 24 Jókai Mór kritikai kiadás. Cikkek és beszédek 2. k. 216. 25 Jókai Mór kritikai kiadás. Cikkek és beszédek 2. k. 212. Ezekről Sándor 1981. 69. 26 Sándor 1981. 74-75. 27 Vö. Sándor 1981. 75-76.