Márkusné Vörös Hajnalka - Mészáros Veronika (szerk.): Háztörténetek - A dunántúli németek kulturális jellemzői (Veszprém, 2006)
S. Lackovits Emőke: Köznapok és ünnepek a házban. A dunántúli németek lakáskultúrája, életmódja, szokásai - különös tekintettel a Bakony, Balaton-felvidék német közösségeire
temetés követ. A vizsgált időszakban még az esetek többségében otthon haltak meg az emberek, megszokott környezetükben, szeretteiktől körülvéve. A temetés a halottas háztól történt, így az elhunytat itt is ravatalozták fel. A ravatalt az első szobában állították fel, amely leggyakrabban nem jelentett egyet az ággyal. Volt, ahol erre a célra a koporsó alsó részét használták két székre tett deszkára elhelyezve. Másutt viszont két székre deszkát fektettek, erre pedig egy szalmazsákot tettek, rá a lepedőt. Ez volt a hímzett halottas lepe-dő, erre fektették a halottat. Melléje, vagy a ravatal láb felőli részére egy letakart hokedlit állítottak, rá egy tálkába vagy egy pohárba szentelt vizet, bele egy örökzöld ágat, illetve három összekötözött búzakalászt. Amikor halottnézőbe jöttek a rokonok, szomszédok, barátok, mindenki ezzel az ággal, kalásszal szentelte meg a ravatalt. Tótvázsonyban és Pulán a búzaszálakat és a szentelt vizet beleöntötték a koporsóba. A ravatal mellé állított letakart asztalkára vagy székre helyezték a kék gipsz feszületet és a szentelt gyertyát. A feszületet azután a lezárt koporsó tetejére is rátették. Mindaddig ott volt, amíg a temetési szertartás be nem fejeződött. Halálesetkor a temetés megtörténtéig a házat halottas házzá alakították át, jelezve a gyászt. A tükröt letakarták, az asztalra alkalmi terítőt terítettek. Ez az 1900-as évek elejéig még a tükörtakaróval együtt fehér lyukhímzéses terítő volt, amit később fekete takaróra, térítőre cseréltek. Ahogy a gyász színek változtak, úgy változott meg ez is. Itt, a halott mellett volt a virrasztás, éjfélig az asszonyokkal, utána hajnalig a férfiakkal. 29 A virrasztók azonban beszélgetni a hátsó szobában szoktak és itt is kínálták meg őket. Innen, a házból indult el a temetési menet meghatározott rendben, majd a temetésen résztvevők ide tértek vissza a halotti torba, amely azonban már nem az első, hanem a hátsó szobában volt és többnyire egyszerű ételekből állt. A tor után az első szobában elbontották a ravatalt, a szobát kiszellőztették, az alkalmi textileket, a halottas lepedővel együtt kimosták, majd eltették. A mindennapok rendjét ismét visszaállították. Az egyházi esztendő jeles napjai közül aligha van olyan, amelyik ne a házhoz kötődne kisebb vagy nagyobb mértékben. A karácsonyi ünnepkör leggazdagabb ilyen tekintetben, hisz a téli időszakra esik, amikor az ember beszorul a hajlékba és minden életmegnyilvánulásának ez ad keretet és lehetőséget. Advent négy hetében, különösen az asszonyok, innen indultak hajnalban vagy kora reggel roratéra, azaz hajnali misére. Ahol nem volt plébános, vagyis csak filiális hely volt a falu, mint ahogy Pula is, ott a szomszéd falu plébánosa, az említett esetben a vigántpetendi plébános csak az első adventi rorátét tartotta meg a vasárnapot követő hétfőn. Ezért a szolgálatáért kenderrel fizettek, amiért az alkalmat „Hanif Messe", vagyis „kender mise" névvel illették. Ezt követően köznapokon reggel hat órakor egészen karácsonyig a kántor litániát tartott, amit adventi litániának neveztek. Vöröstón volt olyan család, akik advent minden napján esténként a nyitott kályhaajtó elé 29. Kiss 1984: 33.
