Hudi József - Tóth G. Péter (szerk.): Emlékezet, kultusz, történelem- Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából (Veszprém, 1999)

Emlékezés, emlékezet... - Hegedüs Zoltán: 1848-1849 emlékezete Mosón vármegyében

Liga és a gazdasági akadémia hallgatói, rá egy évre a magyaróvári társadalmi egyesületek, 1923-ban a mosoni ébredő magyarok, a község és az erdélyi asztaltársaság. Említést érdemel még az is, hogy az óvári Mezőgazdasági Vegyipar Rt. dolgozói számára külön belső ünnepséget rendezett, színvonalas műsorral.

19 1923-ban a Petőfi-centenárium nyomta rá bélyegét a márciusi megemlékezésekre, amelyek több helyen kettős cím alatt is szerepeltek. Verseiből állították össze a műsorokat, költészetéről szóltak az ünnepi beszédek, élőképben mutatták be megdicsőülését, az óvári iparoskörben színdarabot tanultak be a tiszteletére, sőt a gazdászok ünnepélyén még a János vitéz első felvonását is színre vitte a MOVE nőcsoportja. A munkásság külön Petőfi-ünnepet szervezett magának, ez azonban a szónok meg nem jelenése miatt elmaradt. Még a legkisebb települések sem akartak kimaradni a sorból: Jánosháza-pusztán három héttel később, húsvétkor tartottak szép megemlékezése.

20 Rá egy évre viszont, meglepő módon, szinte eltűnt a lelkesedés. A helyi lap fájdalommal konstatálja, hogy Magyaróvárott egyedül a főgimnáziumban volt ünnepély, de még ezt is inkább szentelték a Madách-centenáriumnak, mint 1848 emlékének. Sőt: Mosonban március 15-én éppen egy gyenge színtársulat tartott kabaré-előadást, mely széles körben megbotránkozást keltett.

21 Az iskolák megemlékezéseire is a falakon belül került sor. Csak Mosonszolnokot emelték ki, ahol a jobbára német ajkú iskolások szép magyar nyelvű műsorral tették emlékezetessé a napot.

22 Arról nem találni híradást, hogy a korábbi nemzeti ünnepen, április 11-én 1918 óta bármilyen megemlékezés történt volna. Október hatodikáról viszont továbbra is megemlékeztek, bár az ünnep részben új tartalmat nyert. Új idők új hősei és vértanúi kerültek az aradi tizenhárom mellé; a vesztes háború okozta „általános nagy nemzeti gyász" elfeledtette a szabadságharcot követő megpróbáltatásokat. Nem tűnik véletlennek, hogy a háborús halottak mosonszentpéteri emlékoszlopát és lébényi emléktábláját is október ötödikén avatták fel. „Ki gondol ma már az aradi tizenhárom vértanúra, ki gondol az eltűnt Naugebüude mártírjaira, ki gondol október hatodikának gyászára és megünneplésére?" tette fel a kérdést az újságíró, bár az inga azért ennyire nem lendült át. Mielőtt az újabb világégés átterjedt volna hazánkra, az utolsó békeévek március tizenötödikéi megemlékezéseinek alaphangját a beteljesülni látszó revízió adta meg. 1939-ben a forradalomra való emlékezést szinte teljesen háttérbe szorította Kárpátalja visszaszerzésének híre.

24 A lehetséges következményeket csak kevesek gondolták át, a többség viszont két évtizedes álmait látta beteljesülni. Az időközben Győr vármegyével egyesített Mosón megyében sem volt más a közhangulat; még a nem magyar többségű falvakban is lelkesen ünnepelték az elszakított területek egy részének visszaérését. 1940. március 15-én Magyaróvár közönsége a gazdászokkal és a középiskolákkal közösen rendezte ünnepségét. Az itteni elemi iskolában Országzászlót avattak; a műselyemgyári önképzőkörtől a Hubertus Sportegyesületen át a mosoni leventékig mindenütt lelkesen ünnepeltek. A magyaróvári leventekörzet az ünnepség alkalmával tétette le új tagjaival a fogadalmat. Az újságcikkek arra figyelmeztettek, hogy az addig