Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

II. Egyházművészet - Csukovits Anita: Nagy Pál Miklós vallási botjai

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. Madarassy nem jegyezte fel, hogy a megtakarított pénzéből meghozatott drága képes album hogy került Nagy Pál Miklós kezébe, ki ajánlotta neki. Hogy a történelmi botokból hány készült, sajnos nem tudni, valószínűleg sok van magántulajdonban, de a jászberényi, a kecskeméti, a veszprémi, a gödöllői, a váci és a Néprajzi Múzeum is őriz ebből a típusból néhány darabot. A történelmi botok ára attól is függött, hogy hány fej került fel rájuk, a hírességek között a 7 vezér, királyok, politikusok, költők, az aradi vértanuk szerepeltek. Kecskeméten került egy botja a Gödöllőn élő népművészet-kutató, Magyar Kázmér kezébe, aki megkereste, többször meglátogatta, és megrendelésekkel látta el a faragót, sőt, az ő révén került 1914-ben a máriabesnyői kapucinusokhoz tehenésznek, amikor Kecskeméten már nem tudta ellátni munkáját. Nagy Pál Miklóst ugyanis ifjúkorában megtiporta egy bika, emiatt bal keze nyomorékká vált, bal szemére nem, jobb szemére alig látott.

4 A Gödöllő melletti kegyhelyre tehát már kiforrott stílusú faragó került, aki aztán a következő több, mint 30 itt töltött éven át nem sokat változtatott ezen. Madarassy így írta le az alkotó Nagy Pál Miklóst: „Éppen a tehenek között áll és lehajtott fejjel egy sétaboton babrál. A még nyers botot baljában tartja, jobbjában pedig egy kicsi gyöngyház nyelű zsebkést szorongat. A kés hegye a bot szárán ideges gyorsasággal szántogat, miközben a jobb szem csaknem ráfekszik a munkábavett botra... Ennyi testi fogyatékosság mellett igazán megcsodálni való, ahogyan dolgozik. Minden előrajzolás nélkül farag a botra... A faragás abból áll, hogy az elképzelt arcok, jelvények, virágok, növények, évszámok, fölírások körvonalait a kis késsel kiárkolja, vagy ahogy ő mondja: kibabrálja."

5 Az elkészült motívumokat a beledörzsölt fekete kocsikenőcs teszi életszerűbbé. (Természetesen a fát először faragásra alkalmassá kellett tenni - leggyakrabban berkenyéből, ahogy arrafelé hívják, barkócából készültek a botok, melyeket előbb parázs fölött megpörköltek, majd disznózsírral bekentek, bükkfahamuban meghempergettek, megmostak, újrazsíroztak, végül megfüstöltek.) A botok alapanyaga a Mátrából érkezett, a Besnyőre zarándokló mátrai búcsúsok hozták magukkal évről-évre Nagy Pál Miklós kérésére. A történelmi botok mellett készített „természeti botot" is, melyeket állatokkal díszített. Az ábrázolások itt is könyvekből kerülhettek a botra—hiszen sem a strucc, sem a zsiráf, sem a hiéna nem tartoztak az 1930-as években paraszti körben jól ismert állatok közé. Gödöllőn maradt fenn a Városi Múzeumban első világháborús botja,

6 amelyen a szembenálló felek katonai vezetőit faragta meg saját, apró-fejes stílusában. Nagy Pál Miklós legszívesebben botokat faragott, de rendelésre más tárgyakat is készített. Madarassy leírásában szerepel virágtartó, kavarókanál és díszkobak is - ez utóbbit egy fényképről ismerjük, a másik két tárgytípusról nincs más forrásból tudomásunk. A jászberényi múzeum őrzi két famozsarát is.

7 Ennek alapján is megítélhető Nagy Pál Miklós sajátos ismeretanyaga és világképe. 478