Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - fr. Vásárhelyi Anzelm OSB: Szerzetesek a XXI. században

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. Ver monasticum „Ver monasticum" (monasztikus tavasz) - ezzel a kifejezéssel azt a szellemi útkeresést jelöli az íratlan pannonhalmi rendtörténet, amely a monasztikus forrá­sok kutatására és az obszerváns életforma kialakítására irányult. A Magyar Ben­cés Kongregációban az 1930-as évek elején Mázy Engelbert tihanyi apát tett kí­sérletet arra, hogy Tihanyban megalapítsa a Magyar Seccaut, azaz a monasztikus struktúra szerinti autonóm monostort. Ez a kísérlet többek között korai halála mi­att meghiúsult. Az 1930-as, 1940-es években egy olyan nemzedék nőtt fel a pan­nonhalmi monostorban, amely a megtérés reguláris formáit, tapasztalatait kutat­ta. Élénken figyelték a magyar szerzetes közösségek megújulási törekvéseit, töb­bek között az 1945-ös attyapusztai karmelita és az 1946-ban alapított borsod­pusztai ciszterci közösséget. Levelezésben álltak Veress Ernő erdélyi spirituális­sal, aki Erős Alfréddel (Márton Áron püspök vikáriusa) együtt szemlélődő, monasztikus közösséget szeretett volna ott megtelepíteni. A monasztikus közös­ségek megújulási törekvései, a külföldi tanulmányutak, a monasztikus források kiadása és a Róma által kezdeményezett pannonhalmi vizitáció - mindezek ins­pirálták ezt a nemzedéket. A baloldali fordulat és az 1956-os elfojtott forradalom után 1957-ben Söveges Dávid atya így emlékezik vissza: „Mind valami szépet és nagyot akartunk, rendünk monasztikus megújulását. Volt terv, volt eszmény, volt szaktudás és lelkesedés, volt sok ima, s mégsem lett belőle semmi. Miért nem? Ezt még ma is nehéz megállapítani. Talán a rendi vezetők meg nem értése miatt. Meg hogy nekünk sem volt igazi vezetőnk." Hazánkban a rendszerváltozás után számos új kezdeményezés, remeteség és monostoralapítás szemtanúi lehetünk. Mind az ortodox, mind pedig a római egyház monasztikus családjai, férfiak és nők kisebb-nagyobb testvéri közös­ségeket alkotva nyitják meg magukat Isten Szentlelke előtt, hogy régi-új utak­ra vezesse őket. Adja Isten, hogy az imádságnak ezek a helyei kaput nyissa­nak a mennyre, az etnikai előítéletekkel terhes és az évtizedeken át súlyosan kompromittált magyar társadalomban a kiengesztelődés hathatós eszközei le­gyenek, s valóban Isten országának tanúi lehessenek mindnyájunk számára! A korforduló krízise az európai társadalom minden rétegét érinti, s ez alól nem tudta magát kivonni se a faluközösség, se a család, se pedig a szerzetes­ség intézménye. Minden nemzedék feladata, s egyben boldogulásának alapja a tradíció és az idők jeleinek értelmezése, megkülönböztetése. Nem csupán a szerzetesek dolga, hogy egy világméretű válságot, vagy Magyarországon az egyház nyomorúságát orvosolják, de joggal elvárhatjuk tőlük, hogy megosz­szák lelki adományaikat a monostorba érkező vendégekkel, tanítványi lelkü­lettel figyeljenek a Szentlélek hangjára, és kitartsanak az imádságban." így válhatnak a monostorok valóban a remény helyeivé, Isten országának ikonjává. 159

Next

/
Oldalképek
Tartalom