Népi vallásosság a Kárpát - medencében 1. Az 1990. december 8-9-én Sepsiszentgyörgyön megrendezett konferencia előadásai (Veszprém, 1991)

Jánó Mihály művészettörténész Sepsiszentgyörgy: Hitvédelem és határőrség (Észrevételek a gelencei felképek vizsgálatához)

mártoni kép a „Dubnic-i krónika" patrocinium csodájára emlékeztet minket és a párhuzam alapján a falképek könyörgő emberét egy székely határvédővel azonosítjuk. Idézzük hát a krónika ide vonatkozó részét: „A székelyek az Úr 1345-ik évében vízkereszt táján egynéhány magyarral kiszállván a tatárokra, számtalan pogányt kardra hánytak. A harc három álló napig tartott. És beszélik, hogy míg az öldöklés folyamatban volt, Szent László király fejét a váradi egyházban sehol sem találták. Az egyház őre negyednap újból bement keresésére, akkor már ott volt szokott helyén, de átizzadva, mintha élve, nehéz munkából vagy forróságból tért volna vissza. Az őr elmondta a csodát a kanonokoknak és egyéb jámbor embereknek, egy öreg tatár pedig megerősítette állítását. Azt beszélte ugyanis, hogy őket nem a székelyek és a magyarok verték meg, hanem ama László, akit mindig segítségül hívnak. És a többi tatár szintén bizonykodott, hogy mikor a székelység rajtok ment, egy hatalmas termetű vitéz járt előtte, magas lovon, fejében arany korona, kezében szekerce, és mindnyájunkat elfogyatott rettenetes csapásaival és vagdalkozásával. A vitéz feje fölött pedig a levegőben egy szépséges asszonyszemély tündöklött csodálatos fényességben, fejében arany korona. —Világos ebből, hogy a székelyeket Krisztusért harcoltukban maga a Boldogságos Szűz Mária és Szent László segítette a pogányok ellen, akik saját erejökbe és sokaságukba vetették bizodalmukat."

19 A tatár rabok beszámolója Szent László csodás megjelenéséről a székelyek körében a székelyek évszázados hagyományát rögzítette, amelynek alapjául egy másik történelmi ütközet szolgált, és amelyet mint a kerlési vagy cserhalmi ütközetet tart számon máig az emlékezet. Történelmi tény, hogy 1068-ban, Gyula besenyő vezér Osul nevű főembere a Moldvában lakó besenyőkkel („kunokkal") és az úzokkal a borgói szoroson át Erdélybe, onnan a meszesi kapun át pusztítva Biharig hatol, majd Szatmáron át a Szamos mentén visszatér Erdélybe, ahol Salamon király, Géza és László hercegek a kerlési (vagy cserhalmi) ütközetben (Doboka vm) szétszórják seregét. Az események két fontosabb színhelye Bihar vára és vidéke valamint a meszesi kapu (gyepű) bejáratánál fekvő Kerlés (Chirales,) község határában emelkedő Cserhalom, önként adódik a feltételezés, miszerint e vidékek lakossága részt vehetett a „kunok" elleni harcokban. Anonymustól tudunk a székelyek X. századi bihari jelenlétéről: „Árpád vezér és nemesei közös elhatározással sereget küldtek Mén-Marót bihari vezér ellen. Ennek a hadseregnek ősbő meg Vélek lettek a kapitányai és vezetői. Ezek a szigetről nekiindulva a homokon keresztüllovagoltak, majd a Bod-révnél áthajóztak a Tisza folyón. Innen továbblovagolva a Kórógy vize mellett ütöttek tábort. Ott a székelyek, akik előbb Attila király népe voltak, Ősbőnek hírét hallva, békés szándékkal elébe jöttek, s önként kezesül adták fiaikat különféle ajándékokkal. Sőt Ősbő serege előtt első had203