Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Horváth Sándor: Népszokások, vallásos élet

csak a Kárpáti Kelemen által soroltakat említsük. Ő írja egyebek mellett azt is, hogy „a rőti templomi levéltár adatai szerint e templomban már a reformácziót megelőző korban szokásban voltak". (KÁRPÁTI 1905: 45) A „folyamodás", azaz kérés vagy köszönet, hálaadás tárgyát képező szimbólumok a népélet gondokkal terhes, lényegesebb területeit lefedték: a kéz, a láb, a fej, a szem, a fül, a szív a betegségekre utal, miként az egész emberalakok is. A ház a családra, a háztartásra utalt, míg az állatfigura az állattartásra. A béka meg a csecsemő a gyermekáldás utáni vágyat, az erre vonatkozó ima, fohász nyomatékosítását szolgálta. Hasonló karakterűek csak finomabban részletezettek az ezüstofferek. Ilyeneket nemcsak az ismertebb búcsújáróhelyeken - mint például Kiscell - helyezhettek el a kegyképnél, hanem olyan kis hatósugarú, búcsújáróhelyként nem számottevő templomokban is, mint például Tömörd. A hat tömördi ezüstoffer közül egy rokokó hatású hosszú kabátban térdelő férfialakoson „EX VOTO 1718" olvasható. Jelentős számú votívképet is találhatunk megyénkben. Ismertek a XVIII. századi jaki fogadalmi képek (BOGYAY 1943: 78-81). Nevezetes a kőszegiek rőti Boldogasszonynak festett, de Szent Lénárdhoz és Szent Vendelhez egyaránt folyamodó 1746-os votívképe, hiszen - egyebek mellett - ezen a korabeli várost madártávlatból ábrázolták. Utóbbi a hazai Vendel-kultusz eddig ismert legrégibb tárgyi emléke (BÁLINT 1977/H: 385) (LELKES I960: 154). Már kevésbé ismert a szombathelyi domonkos-templom 1678-ból való fogadalmi képe, melyen Szent Márton látható a koldussal. A celldömölki kegytemplom kincstárában a XVIII-XIX. századi fogadalmi képek mellett XX. századit is találni. A votívokkal már a templomok népi vallásossághoz, paraliturgiához köthető tárgyainál tartunk. A templomok részei ritkán köthetők a népmíivészethez. De a bögöti kétszárnyú bejárati ajtaja ide tartozik. Kazettáiba Szent István és Szent László domborműve látható. A talpuk alatti feliratot övező girlandból gondolható csak, hogy barokk előképről vette az alkotó a figurákhoz a mintát. Maguk az alakok naivan leegyszerűsítettek, robusztusak, a sorokpolányi Lourdes-i Máriákhoz hasonlóan gúla-, illetve palackszerűek. Frontálisan szembeállnak, bár Szent László a csizmák és a fej - vagy talán csupán az arc - elfordításával félprofilt mutatna. Egy kisebb kazettában a magyar címerpajzs alatt a készítő vagy készíttető is megörökíttetett: „Pálffy K. Pecöl". Megyénk evangélikus egyházának gyülekezeteiben főképpen szép népies hímzésű úrvacsorai terító^k maradtak az utókorra a XVII-XVIII. századból. Az Utolsó Vacsorát ábrázoló nemescsói úrvacsorai terítő l650-ben készült. Jézus és az apostolok mellett négy angyal is látható a sarkokon. A figurális kompozíciót virágfüzér keretezi: benne az úrihímzések és a korabeli nyugat-dunántúli népies szőrhímzések stílusa vegyül (FABINY 1993: 12 és 14). A református templomainknak is az úrasztali térítőik a különleges díszei. Egy XVII. századi darabot közöld selyemmel és ezüst fonallal hímeztek: e kercaszomori úrasztali terítő is inkább sorolható 292