Mukicsné Kozár Mária: Magyarországi szlovének néprajzi szótára (Szombathely, 1997)
SEZONSKO ZAPOSLOVANJE 140 SEZONSKO ZAPOSLOVANJE — Zaradi preslabe zemlje, prenaseljenosti in zaradi težav pri zaposlovnaju je del prebivalstva iz -»Porabja moral od pomladi do jeseni na sezonsko delo. Pisani vin pričajo o tem 3 da so hodili v 18. in 19. stoletju na sezonsko delo ob košnji, žetvi in mlačvi celo v sosednje županije. Pred prvo svetovno vojno so hodili na sezonsko delo na avstrijska gradbišča in madžarske -»pristave (okopavanje pese, žetev, mlačev). Med dvema vojnama, zlasti v 30. letih, so delali na pristavah v županijah Vas, Somogy, Baranya in Fejér. Spomladi so okopavali peso in koruzo, poleti so želi in mlatili, jeseni so pospravljali sladkorno peso in koruzo. Tako so si družine zagotovile prihranke za zimo, toda spomladi so.ljudje znova morali s trebuhom za kruhom. Med obema vojnama so dobili za plačilo žito in nekaj denarja. Sezonske delavce (repaške) so novačili palirji (palèjr). Najslabše so bile razmere na cerkvenih pristavah, boljše na judovskih, še boljše pa na pristavah sladkornih tovarn. Najboljše so bile okoliščine in najboljši zaslužek na Nemškem (Mecklenburg). Po drugi svetovni vojni — še preden je bilo dovolj zaposlitvenih možnosti v -»Monoštru —je sezonsko zaposlovanje še vedno pomenilo glavni vir preživljanja. Poleti so želi, jeseni so pomagali pri pospravljanju koruze, sladkorne pese, čebule (zlasti v Mosonmagyaróváru). V 70. in 80. letih so hodili na sezonsko delo zaradi dodatnega dohodka (Dombóvár, Csepreg, Söpte). (-»noša, -»pesa) idénymunka — A rossz termőföld, a túlnépesedés és az elhelyezkedési gondok következtében a -»Sziovénvidék lakosságának egy része tavasztól őszig idénymunkára kényszerült. írásos adatok tanúsága szerint a 18. és 19. században kaszálni, aratni és csépelni a szomszéd megyékbe is eljártak. Az első világháború előtt ausztriai építkezésekre és magyarországi -»majorokba jártak idénymunkára (répakapálásra, aratásra, cséplésre). A két világháború között, főként a harmincas években, Vas, Somogy, Baranya és Fejér megye majorjaiban dolgoztak. Tavasszal répát és kukoricát kapáltak, nyáron arattak és csépeltek, ősszel pedig cukorrépát és kukoricát szedtek. így keresték meg a családok a télirevalót, de tavasszal újra el kellett menniük kenyeret keresni. A két világháború között gabona és némi pénz volt a fizetségük. Az idénymunkásokat (répaske) pallérok (palèjr) toborozták. Legrosszabbak voltak a körülmények az egyházi majorokban, jobbak a zsidó majorokban, még jobbak a cukorgyárak majorjaiban. Legjobbak voltak a körülmények és legjobb volt a kereset Németországban (Mecklenburg). A második világháború után — a -»szentgotthárdi munkalehetőségek beindulásáig — még mindig az idénymunka volt a fő jövedelemforrás. Nyáron arattak, ősszel kukoricát, cukorrépát és hagymát szedtek (főként Mosonmagyaróvárott). A hetvenes és nyolcvanas években jövedelemkiegészítés céljából jártak idénymunkára (Dombóvár, Csepreg, Söpte). (-»burgundi, -»viselet)
