Boros Ádám: A tőzegmoha és a tőzegmohás lápokMagyarországon (Savaria Múzeum Közleményei 27. Szombathely, 1964)
fnohából keletkezik. Ézek a valódi tőzeg-mohalápok, Sphagnetumok, dagadólápok. Ilyen a mai Magyarország területén nincs, illetőleg csupán két lápcsoportban (keleméri két Mohos-tó, csarodai lápok) töredékesen fordul elő. A valódi tőzegmohaláp a Kárpátokban és az Alpokban sem gyakori jelenség. Dagadóláp, tőzegmohaláp Erdélyben pl. a Szentannia-tóval szomszédos Mohos vagy Kukojszás, a Hargita Lucs-melléke lápja, az Északi-Kárpátokban a Bori-lápok Árva (Orava) és Lengyelország határán, a Mánamarosi havasok között Alsószinevér, illetőleg Kalocsaimsád lápja a Talabor völgyében, a Eahno lápja a Gyil hegyvonulatban Beregben, a Csorba-tó körüli lápok és mások. A valódi tőzegmohalápokat németül Hochmoor-nak nevezik. Az elnevezés arra vonatkozik, hogy a tőzsgmohalápok közepükön magasabbak, mint a szélükön. Egyben azonban a valódi tőzegmohalápok az Alpok és Kárpátok vidékén magasabb tengerszint feletti fekvésben gyakoribbak, s így a Hochmoor-t rossz magyarsággal fellápnak fordították. Cholnoky Jenő a rossz felláp szó helyébe a szerencsés dagadóláp elnevezést vezette be, Czirbusz Ci. pedig még előbb hantlápnak nevezte. Ha a feltételek kedvezők, a dagadóláp átmeneti, vagyis sík lápból alakul ki. Ha csapadék bőven hull. a tőzegmohák gazdagon fejlődnek, gyorsan nőnek, likacsos voltuk, vízszívó képességük folytán a láp középen növekedésük gyorsabb, és a láp közepén kidagad, olykor több méter magasra kidomborodik, óriási párna alakját veszi fel, ez a dagadóláp. A dagadólápoknak megvannak a maguk jellegzetes tőzegmoha-fajai, amelyek az átmeneti lápokon hiányoznak, vagy ritkák, ilyenek a piros Sphagnum magellanicum (= medium), a gesztenyebarna Sphagnum fuscum és mások. A magyarországi tőzegmohás lápokon ezek közül csak az előbbi faj fordul elő kis foltokon. A tőzegmohalápoknak jellegzetes kísérő növényei vannak. A tőzegmoha különleges életfeltételeket hoz létre, amelyet a lápi növények egy része, a tőzegmohalápok jellegzetes kísérői megkívánnak. A nálunk is előforduló növények közül a húsevő harmatfű, Drosera rotundifolia, a tőzegáfonya, Vaccinium oxycoccos, a hüvelyes gyapjúsás, Eriophorum vaginatum kizárólag Sphagnum között él, illetőleg utóbbi a Sphaguum-lápokat csak nagy tengerszint feletti magasságban, így pl. a Tátrában az Ottónál 2000 m magasságban képes elhagyni. A keleméri Mohos és a csarodai két tőzegmohás lápon kisebb foltokban a dagadólápokra jellemző együttesek is előfordulnak, vagyis töredékesen, nyomokban a dagadólápok növénytársulásai is megjelennek. A hazai viszonyok mellett — az Örséget nem tekintve — a fűzlápoknak főleg abban a fajtájában van tőzegmoha, amely úszó lápon alakult ki, minthogy a savanyú talajt itt már főleg ez biztosítja. Ezért csak a láp belsejében él a tőzegmoha, a peremén nem. Ez is egyik oka annak, hogy több Sphagnumos láp felfedezése késett, a partról a tőzegmohás láp legtöbbször nem látható, csak a lápba behatoló természetvizsgáló fedezi fel. Az elmondottak szerint Magyarországon beszélhetünk tőzegmoha-előfordulásokról, átmeneti tőzegmohás lápokról, tőzegmohás égerlápokról, tőzegmohás fűzlápokról, tőzegmohás magassás-társulásokról, viszont valódi tőzegmohalápok, dagadólápok az említett töredékeket nem tekintve, területükön nincsenek. 66