Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 33. – (2010) (Szombathely, 2010)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Kolnhofer Vince: Adalékok a nyugat-magyarországi (szláv) korridor történetéhez

KOLNHOFER Vince Cseh politikusok is készítettek hasonló terveket. Karel Kramaf

1 képviselő a Reichstagban 1914. június 7-én, még a szarajevói merénylet előtt egy tervet adott át a párizsi orosz követnek. A 40 oldalas memorandum: „A szláv birodalom tervezete", egy szláv nagy birodalomról szólt, melyben Oroszország, Lengyelország, a Vencel korona országai (beleértve a magyar Felvidéket) a cár koronája alatt egyesülnének. Ez a birodalom Bulgáriával és a szerb dinasztia vezetésével egyesült délszláv államokkal együtt egy Összszláv föderációt képezett volna. A két országcsoportot nyugaton egy korridor kötné össze, amely egyben a közép-európai német-magyar szövetséget szétszakítaná (

SCHLAG 2001. 237-240). A horvát források alapján a korridor gondolata először a múlt század végén vetődött fel cseh és horvát egyetemisták körében (VALENTIC 1970. 32-33). 1895ben Ferenc József zágrábi látogatásakor egyetemisták egy csoportja Stjepan Radic vezetésével nyilvánosan elégetett egy magyar zászlót. A néhány hónapos börtönbüntetés letöltése után - mivel a zágrábi egyetemről kizárták őket Radic javaslatára beiratkoztak a prágai egyetemre, ahol szoros kapcsolatba kerültek a cseh egyetemisták haladó csoportjával. Prágában Tomás Masaryk volt legnagyobb hatással rájuk és ez nagyban befolyásolta későbbi politikai tevékenységük irányvonalát. Masaryk emigrációba vonulása előtt, a világháború kitörésekor - Ivan Lorkovicnak, aki ekkor a horvátországi vezető párt, a szerb-horvát koalíció befolyásos vezetője volt - felelevenítette a korridor gondolatát, amely szerinte Pozsony és Varasd, illetve a Duna és a Dráva között húzódna és amelyen nagyszámú horvátság él. Lorkovic ezután konkrétan kidolgozta földrajzi és statisztikai szempontból a tervet Masaryk számára. A cseh és horvát politikusokkal ellentétben a hivatalos szerb körök nem mutattak érdeklődést a terv iránt. Ilyen jellegű követelést még a maximális területi igények megfogalmazásakor sem vetettek fel. Annak ellenére, hogy a korridor gondolata tartalmazott nagyon sok kidolgozatlan elemet is, nem halt el a háború befejezése után sem. Azok a horvát politikusok maradtak a hívei, akik erősebb-gyengébb intenzitással, de fenntartották a kapcsolatot cseh társaikkal. A legfontosabb szerepet közülük mindenképp Stjepan Radic - a Horvát Népi Parasztpárt, majd Horvát Köztársasági Parasztpárt vezetője - játszotta (VRANjES-SoyAN 1992. 76-77). Érdekes, hogy a korridorról Radic először csak 1918. decemberi - ahogy ő írja, Csehország és Horvátország összeköttetése érdekében tett 1 Kramaf Csehszlovákia első miniszterelnöke volt 1918/19-ben. - prágai útjával kapcsolatban tesz említést önéletrajzában. Az útra december elején került sor, pontosan akkor, amikor Belgrádban kikiáltották a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot. Ez azt jelenti, hogy a cseh és horvát politikusok köreiben még mindig számítottak a terv megvalósításának lehetőségével. Radic, ahogy maga írja, felvázolta a cseh hivatalos köröknek azt a tervet, amelyet a zágrábi szerb katonai misszió vezetőjével, Dusán Simovic ezredessel dolgozott ki és amelyet Prágában nagy lelkesedéssel fogadtak. „A Muraközben élő horvátjaink az úgynevezett korridorban Pozsony, a mai Bratislava és Varasd között élő horvátokkal együtt, tehát Szlovákia és Horvátország között biztosítanák a szabad és tartós gazdasági és vasúti összeköttetést Csehszlovákia és Jugoszlávia között" (RADIC 1995. 83). Feltehetjük a kérdést, hogy mire alapozva készítette Radic ezt a tervet? Önéletrajzában nem közöl részleteket erről. Az említett Simovic ezredes, a zágrábi szerb katonai misszió vezetője Radic kezdeményezésére közbenjárt a Zágrábi Nemzeti Tanácsnál egy cseh dandár átvonulása érdekében, amelynek az albán határról Szarajevón keresztül kellett visszatérnie Csehszlovákiába. Radic kihasználta az alkalmat, hogy Simovic segítségével megvalósítsa a korridor gondolatát oly módon, hogy a dandár a Nemzeti Tanács engedélyével - azzal az ürüggyel, hogy a Varasd-Csáktornya-Szombathely-Sopron-Pozsony útvonalon gyalogmenetben tér haza - megszállná a leendő korridor északi részét. A javaslat szerint a Nemzeti Tanács csapatai szükség esetén segítenének a cseh dandárnak az akció során, egyben megszállnák a Muraközt, a Murán túli területet és a korridor déli részét. A tervet a zágrábi vezetés elvetette és utasítást adott a csehek lefegyverzésére, akik ezután a Maribor-Graz-Bécs vasútvonalon tértek haza (VRANjES-SoyAN 1992. 77-78). A megszállás tervét valós veszélyként élték meg az adott időszakban Magyarországon. Például a Budapesti Hírlap december 28-án két hírt közölt. „Távirat Bécsből. A Csáktornyát megszálló délszláv csapatok tagjainál menetlevelet találtak Szombathely felé. Úgy látszik az a terv, hogy a délszláv csapatok Nyugat-Magyarországon egyesülnek a csehekkel, s ezáltal az a veszedelem fenyegetné Bécset, hogy elszakad Magyarországtól és ezzel elveszíti egyik legfőbb élelmiszerforrását." A szombathelyi tudósító jelentése így szólt: „A délszláv csapatok hétfőn, december 30-án érkeznek meg Szombathelyre. A szálláscsinálók már ma ideérkeztek, Muraszombatot már megszállták a szerbek."

2 Az osztrák és magyar vezetők között már 1918-ban 270