Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 32/1. (2009) (Szombathely, 2009)
IRODALOM - LITERATURE BÁRDOSINÉ DORNER, M. (1990): A Savaria Múzeum Helytörténeti Osztályának Gyűjteményei. - In: DÉNES, J. (szerk.): Múzeumi kincsek. Kiállítási katalógus. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, pp. 59-92. DABÓCZI, D. (1996): Iparművészeti gyűjtemény. 16-18. századi üvegek és fajanszok, habán kerámiák kat. sz. 9. - In: PUKLER, E. & TÓTH, K. (szerk.): Vasvármegye kincsei. Kiállításvezető Katalógus. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely. ILLÉS, P. (2005): Savaria Museum in Szombathely. - In: GRIESHOFER, F. (szerk.): KERAMIK 3 . Ethnographisches Museum Schloss Kittsee, Kittsee, pp. 140-165. KATONA, I. (1974): A habán kerámia Magyarországon. - Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 227 pp. LANDSFELD, H. (1950): Slovensko lidová keramiká v Modre. Lidové hmcírstvía dzbánkarství. - Praha. PISÚTOVÁ, l. (1974): Vzorník modranskej keramiky od Hefmana Landsfelda. - Zborník Siovenského národného múzea, 68 (Etnográfia, 15): 84-108. 1958-ban több tucat habán kerámiát leltároztak be a Savaria Múzeum Néprajzi Osztályára. A tálakról, korsókról, kannákról, tányérokról, fűszertartókról keveset tudunk, bár meg kell jegyezni, egy második világháború előtti növedéki naplóból kiderült, hogy 1926-ban a szombathelyi domonkos apácák két habán tányért, egy tálat és egy kancsót ajándékoztak a múzeumnak. A múzeum birtokában lévő műtárgyak készítési és származási helye nagyrészt bizonytalan. Egy részük - különösen vonatkozik ez a 17. század eleiekre - valószínűleg Nyugat-Magyarországon készült. Helyi mesterek munkái lehetnek a kukméri származású 18. századi fűszertartók is. Felirata alapján „16 HALKA MIHAL 79" felvidéki kerámiája az a korsó, melynek származási helye ismeretlen. Biztosra vehető, hogy felvidéki munka az a 19. század végi csalikancsó, aminek alján olvasható a „Modor" jelzés. A régi leltári száma alapján kideríthető, hogy a tárgyat 1905-ben vették Nemescsón. Modoron (Nyugat-Szlovákia), ahol 1636-tól bizonyítható a kerámiaművesség (PISÚTOVÁ 1974: 88) az 1880-as években agyagipari iskolát szerveztek; PISÚTOVÁ szerint 1883-tól, KATONA szerint 1884-től (PISÚTOVÁ 1974: 88; KATONA 1976: 83). Ez az iskola kifejezetten azzal 0 céllal létesült, hogy az itt élő néhány fehéredényes (fajanszkészítő) példájával bebizonyítsa a város 33, elsősorban közönséges főzőedényt előállító fazekasának, hogy a díszműáru készítése hasznosabb és célravezetőbb ennél (KATONA 1976: 83). A modori mintakönyveket 1919 és 1924 között állította össze Herman LANDSFELD, aki többek között a modori fajanszkészítésről is publikált. (PISÚTOVÁ 1974; LANDSFELD 1950). A csalikancsó fenéken található jelzések alapján feltételezhető, hogy e darab már az agyagipari iskola korszakából való. Habánoknak az anabaptistákat más néven az újkeresztényeket nevezték. A 16. század közepén a NÁDASDY-birtokon gyakorta előfordul, hogy kalugyereknek említik őket, utalva arra, hogy a görögkeleti papokhoz hasonló öltözetet viseltek. NÁDASDY Tamás 1562-ben bekövetkezett halála után viszont már nem találkozunk a kalugyer megnevezéssel. A Nyugat-Európából vallási okokból elüldözött újkeresztények a NÁDASDY-ak, BATTHYÁNY-ak, ZRÍNYi-ek Sopron, Vas és Zala megyei birtokaira Ausztria felől érkeztek. NÁDASDY Tamás, vallási felekezetre való tekintet nélkül minden jó kézművest és művészt befogadott. így nem véletlen, hogy az egykori számadások szerint 1548-1562 között Sárváron, Lékán, Sopronkeresztúron és Kapuváron habán ácsok, pintérek, ónosok, malomépítők is dolgoztak. Sopronban laktak, s innét jártak ki a várakba, kastélyokba, hogy a nádor megbízásainak eleget tegyenek. NÁDASDY Tamás halála után viszont jó három évtizedig nem találkozhatunk velük. A NÁDASDY-ak mellett ki kell emelni a BATTHYÁNY-ak szerepét, hisz a család birtokain már a 16. század közepén lehettek anabaptisták. 1600. április elején RUDOLF király utasítja BATTHYÁNY II. Ferencet, hogy a Regedén élő szektáriusokat űzze el birtokáról. Újabb nagyobb számú bevándorlásukra az 1620. november 8-án lezajlott fehérhegyi csata után kerül sor. Mikor Morvaországból menekülve a Felvidéken, elsősorban NÁDASDY Pál tulajdonában lévő Csejtén keresztül kerülnek a Nyugat-Dunántúlra, így például Kőszegre és a BATTHYÁNY-birtokokra, Németújvárra, Szalonakra, Rohoncra és Körmendre. Itt már nem zárt közösségekben élnek, hanem két-három családból álló csoportokban, a városokban elszórtan. Javadalmazásuk ekkor, is mint korábban jóval meghaladja az átlagos mesteremberekét. BATTHYÁNY Ádám 1629-es katolizálása ellenére maradhattak a főúr birtokain. Ennek ellenére 1622 után nem találunk rájuk vonatkozó dokumentumot, valószínűleg elvándoroltak. Ebben a helybeli lakosság is szerepet játszhatott, akik bizalmatlanul és irigykedve tekintettek a habánokra. DABÓCZI Dénes - HORVÁTH Sándor
