Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 30. (2006) (Szombathely, 2007)

Helytörténet - Dabóczi Dénes: Műtárgyak a kőszegi kőedénygyárból

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 30 (2006) mert hivatalosan így szerepeltek, ragaszkodik a kőedénygyár szóhoz (KATONA 1983: 154). Tehát az üzemeknél a kőedénygyár, míg magánál az anyagnál és tárgyaknál a keménycserép szakkifejezést tartja helyesnek. Dolgozatomban ez utóbbi szempont szerint használom én is az elnevezéseket, eltekintve az idézett irodalomtól, ahol a szerzők terminológiáját követem. A kőedénynek vagy másképpen keménycserépnek két fajtáját különböztetjük meg, a meszes, azaz puha, valamint a földpátos, azaz kemény, másnéven angol kőedényt. Hazánkban kaolin (földpát) lelőhely nem lévén, a puha kőedényt (továbbiakban: keménycserép) készítették a XIX. és a XX. században egyaránt. Anyaga fehérre égő tűzálló agyag, melyhez őrölt kvarcot, meszet vagy krétát kevertek. Formálás után ezt 1000-1100 °C-on égették ki. Majd a nyers árut (bisquitet) alacsonyabb hőfokon, tokokba helyezve, átlátszó ólommázzal bevonva újra égették. Az áttetsző mázzal beborított fehér keménycserép a porcelán hatását keltette. Tulajdonképpen ez volt a cél. Díszítése történhetett máz alatt és máz feletti festéssel, az előbbi volt az általánosabb. Az ólmos mázat különböző fémoxidokkal is lehetett színezni, de ezáltal átlátszósága nem változott (KATONA 1978: 11). A tömeggyártásra alkalmasabb keménycserépnek sok előnye volt. A XVIII-XIX. század fordulóján jóval olcsóbb volt, mint a kis számban és költségesebben előállított porcelán és sokkal hőállóbb volt, mint a fajansz. Ez különösen a szélesebb körben elterjedő forró italok kávé, tea, csokoládé miatt vált fontossá. Ráadásul az alapanyagok nagy részét itthon is be lehetett szerezni. A KŐSZEGI KEMÉNYCSERÉPGYÁRTÁS A történeti Magyarországon nem kevesebb, mint 44 gyárban gyártottak keménycserepet a XIX. században (KATONA 1978: 5).

2 Kifejezetten kőedénygyár először Kassán alakult 1801-ben, mely 1804-ben kapott szabadalmat és ettől kezdve a neve Császári és Királyi Szabadalmazott Angol Kőedénygyár volt, s 1840-ig működött. A városban rövidebb-hosszabb ideig még két kőedénygyár lézetett (KATONA 1978: 97-102). A Dunántúlon Pápán (1802), Nagymartonban (1818), Kőszegen (1837), Városlődön (1846), Bakonybélen (1852) alakult kőedénygyár. Tatán fajansz helyett 1824-től kezdtek el keménycserepet készíteni. Gyártottak keménycserepet Herenden is, a pécsi Zsolnay-gyár pedig különleges minőségű és szépségű műtárgyaival világhírnevet vívott ki magának már a XIX. század utolsó harmadában. 2 Katona Imre a következő kőedénygyárakat sorolja fel: Holies, Buda, Kassa, Körmöcbánya, Pápa, Batiz, Apátfalva, Bakonybél, Brassó, Besztercebánya, Eperjes, Görgényszentimre, Herend, Hermány, Hollóháza, Igló, Kakucs, Kászony, Késmárk, Kolozsvár, Krapina, Kőszeg, Lippa, Lukafa, Lunkászpri, Miskolc, Murány, Nagymarton, Nagyszeben, Pécs (Zsolnay-gyár), Fischer Ignác-féle gyár (Pest), Fischer Emil Üteg utcai gyára (Pest), Öv utcai gyár (Pest), Drasche-gyár (Pest), Gránit Csiszolókorong és Kőedénygyár (Pest), Rozsnyó, Sárospatak, Somorja, Szilvás (várad), Tata, Telegd, Telkibánya, Városlőd, Zágráb. 403