Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 27. (2002) (Szombathely, 2003)

Újkori történelem – Helytörténet - Kiss Gábor–Tóth Kálmán: Tárlatvezetés hét hangképben

KISS G.-TÓTH К.: Gyűjteményünk kezdetei I. Itt pihen a jós, kit az isteni Caesar Augustus haragja honjából messzire számkivetett: hogy vágyott a szegény honi földbe' pihenni. Hasztalan! Itt rendelt neki a sors temetőt.

3 Mára, mint az ilyen típusú hagyományok általában, ez a legenda is sokat veszített csillogásából. A történet, amelynek több változata is van, így hangzik: A tengerparti Tomiba (ma Constanta, Romániában) száműzött költő élete legvégén, Kr.u. 17-ben mégis csak kegyelmet kapott, s Rómába visszatérőben, útközben érte a halál Savariában. A pannóniai városban tisztelői azután verses síremléket állítottak hamvai fölé, s a kőbevésett sírvers fennmaradt a 16. századig. Más változat szerint a költő mégsem itt, hanem száműzetésének színhelyén halt ugyan meg, de Savariában - bizonyos idő elteltével tisztelői jelképes síremléket, kenotaphiumot emeltek volna emlékezetére. A legenda mindkét változatát nagyon könnyű megcáfolni: egyrészt nem tudunk róla, hogy Ovidius kegyelmet kapott volna, másrészt Kr.u. 17-ben nem csak Savariának nem volt híre-hamva sem, de még Pannónia tartomány sem létezett. A másik, a jelképes síremlékről szóló változathoz: ha legalább még egy hasonló jelképes költői síremléket ismernénk a Római Birodalom több tízezernyi sírfelirata között - addig e teóriát sem tarthatjuk jó szándékú képzelet-játéknál többnek. Ugyanakkor nem kételkedhetünk abban, hogy valamiféle - ha nem is Ovidius személyéhez kötődő - alapja mégis csak van a legendának. A 16. században, Szombathelyen felbukkant egy különleges rítusra valló mellékletekkel kísért római kori sír, amelyhez a makacsul Savariához kötődő epigramma tartozhatott. A mellékleteket így vették leltárba: hat kőmécses, egy aranyból és egy rézből készült feliratos táblácska. A felsorolt leletek, köztük a vates-t említő felirattal, leginkább egy keleti kultuszokat gyakorló pap sírjához illenek. Tény, hogy kevéssel Savaria megalapítása után, az első század utolsó harmadában, összbirodalmi értelemben is nagyon korán tűnik fel a városban az Isis-kultusz. Jelentős templom is épül, amelyben a kultusz papjai tisztüket egyiptomi szokás szerint élethossziglan viselték és családjukban örökítették. Egy ilyen szentély sírjához már inkább illik a kőmécsesek előfordulása éppúgy, mint a rejtélyes arany és réztáblák felbukkanása. Ovidius savariai nyughelyének története tehát továbbra is a legendák világát színesíti. S hogy a „Keservek" harmadik elégiájának négy sora hol lenne a legméltóbb helyen olvasható, máig sem tudjuk pontosan... /// nyugszom, szerelemnek lágyszavú énekelője, Szellemem és művem hozta reám a halált; És te, ki erre haladsz, ha szerettél bárkit a földön, Kívánd, N ásónak légyen könnyű a föld.

4 SZENT MÁRTON SZÜLŐHÁZA ÉS KÚTJA - „HIC NATUS EST S. MARTINUS" Aláfestő zene: Bach, Brandenburgi verseny (F-dúr) Hányan vannak, kik épphogy alig élnek S az utakon hány koldus kéregeti Van-e ruhája? Észre sem veszed Mily farkasfoga van a téli szélnek. Márton mindig szívére hallgatott s Jézus szavára: Bőven adjatok! Istennek adod, amit adsz szegénynek. És mindenét, nem csak a köpenyét, Egész életét így osztotta szét, Mert boldogok, akik másokért élnek. 3. TÓTH ISTVÁN: Savaria legendái I. Ovidius sírja. Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 1999/1. 52. p.; KlSS GÁBOR -TÓTH ENDRE - ZAGORHIDI CZIGÁNY BALÁZS: Savaria-Szombathely története a város alapításától 1526-ig. Szombathely története 1. Szombathely, 1998. 238. p., a vers Balogh Gyula fordítása 4. Keservek, III. könyv, 3. Elégia. 362