Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 24/3. (1997) (Szombathely, 1997)

Csányi Marietta: Hitelesítő ásatás Tószeg-Ökörhalmon

CSÁNYI MARIETTA: HITELESÍTŐ ÁSATÁS TÓSZEG-ÖKÖRHALMON zamosítható csepel-szigeti sír (SCHREIBER 1986, 71, 2. kép). Kizárólag urnás rítusuak az említett kulcsi és szigetszentmiklósi temető sírjai. (BÓNA 1960, 13. Fig. 2, 3; SCHREIBER 1995, 6-17) A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a Nagyrév-kultúra korai és klasszikus időszakában a temetők a Tisza-vidéken a szórthamvas rítus dominanciája mellett, vegyes rítusuak voltak. A budatétényi szórthamvas és a csepeli csontvázas sír alapján hasonlóak lehettek a kortárs Duna-menti temetők is. A kultúra végső, Kulcsfázisában azonban egyeduralkodóvá válik az urnás temetkezési szokás. Ez, a temetkezési rítusban bekövetkezett változás a legfőbb régészeti bizonyítéka a Kisapostag-kultúra befolyásának (MOZSOLICS 1942, 31), mely éppen itt, a Duna-mentén, a két kultúra találkozási zónájában érvényesült legerősebben. Ez, a tárgyi emlékanyagban igazán meg nem fogható hatás az, mely a Nagyrév-kultúrán belüli változásokat elindította, s mint tudjuk, a középső bronzkor elején a Vatya-kultúra kialakulásához vezetett. (BÓNA 1975, 31) Az urnás temetkezés kizárólagosságát Kisapostag-örökségnek tekinthetjük a Nagyrév-kultúra végső fázisában és a Vatya-kultúrában egyaránt. Tószeg-Ökörhalmon közelebbi rítus szempontjából egyedül a 2. sír értékelhető. A megfigyeléseket, mivel későbbi következtetések forrásául is szolgálnak, érdemes elismételni. Lekerekített négyszög alakú, K-NY-i tájolású gödör D-i felében, enyhén íves elrendezésben, két sorban, szorosan egymás mellett állt a kilenc edény, a sírgödör üresen hagyott északi felének keleti sarkában egy kupacban a hamvak. (2. kép 3.) Önmagában ez az elrendezés csak tényként jegyezhető fel, különös értelmet nyer azonban, ha összevetjük a már idézett temetők sírjaival. A legfontosabbak ebből a szempontból a nagyrév-zsidóhalmi temető adatai. A szóbanforgó temető 19 szórthamvas sírja közül 11-ben ugyanez az elrendezés figyelhető meg, a többi - bolygatás miatt - nem értékelhető. Nemcsak távoli hasonlóságról beszélhetünk, hanem megdöbbentő azonosságról. A tószeg-ökörhalmi sír rajzát a nagyréviek mellé téve egyazon temetőhöz tartozónak vélhetnénk valamennyit. Különösen meglepő ez olyan kultúra esetében, amelyben a temetkezési rítus változatossága már-már azt sugallja, hogy a temetés kinek-kinek tetszése szerint történhetett. A tószegi és nagyrévi tapasztalatok azonban rácáfolnak e feltevésre, s éppen a temetkezési rítus szigorú, a sírgödör alakját, edények, tárgyak, emberi maradványok helyét is egyértelműen meghatározó kötöttségéről árulkodnak. E jelenség a kultúra nem túl gyakori, de általánosan elterjedt geometrikus díszítésű edényeinek, épületmaradványainak ismeretében válik érthetővé. (CSÁNYI 1982-1983, 55-57; CSÁNYI - STANCZIK 1982, 243, 5. kép; SCHREIBER 1984b.) Hátterében feltehetően olyan egyetemes világkép áll, melynek legfontosabb eleme a szimmetria és szabályosság. Ez fogalmazódik meg edények oldalán, házak falán meghatározott rendszer szerint kialakított, geometrikus ábrákból felépülő mintázatban, s ez fejeződik ki a szórthamvas sírok ismertetett négyzetes elrendezésében is. (CSÁNYI 1992, 86.) A négy ökörhalmi sírban előkerült 17 edény 7 típusba sorolható. 1. Kancsó. A 2. sír széles szájú kettős kónikus testű éles törésvonalú kancsója (4. kép 2.) a korai Nagyrév-leletegyüttesek legjellemzőbb típusa. Előzmények nélkül bukkan fel a kultúra kezdetén s tűnik el nyomtalanul a későbbiek folyamán. E korai, Ökörhalom-fázisban a sírok szinte elmaradhatatlan edénymelléklete. Hasonmásait ismerjük a régi ökörhalmi anyagból, Szolnok-Szandáról, Szigetszentmiklósról, Szentes-Berek lelőhelyről, Rákóczifalva-Kastélydombról. (BÓNA 1963, Pl. I. 9, Pl. II. 1,3, Pl. VII. 2, 6; GAZDAPUSZTAI 1957, XVIII. t. 5; CSÁNYI 1982-1983, 8. kép 1, 13. kép 2.) Szórványként az ország különböző pontjairól ismerjük (BÓNA 1963, Pl. VIII. 6-7, 9, 11, 13, Pl. I. 9), de nem hiányzik Dunaföldvár-Kálvárián a teli-telep alsó rétegeiből sem. (SZABÓ 1992, LXII. t. 4, LXIV. t. 1, 3, LXV. t. 1,LXXXIV. t.a,b.) 2. Korsók. A Nagyrév-kultúra vezérlelete, a kezdetektől a kultúra megszűnéséig a legkülönfélébb méretben, a 10 cm alatti kis korsócskáktól a 30 cm-t is megközelítő magasságú változatig a Nagyrév-sír- és telepegyüttesek legnagyobb számban előforduló típusa. Olyannyira kultúra-jelző, hogy hiánya esetén a leletegyüttes nem sorolható a Nagyrév-kultúrába. (CSÁNYI 1982-1983, 58.) Ökörhalmon a 17 edény közül hat képviseli e formát. Öt közülük méreteinél fogva a kis korsók kategóriájába tartozik Számtalan és ezért felsorolhatatlan analógiájuk ismert a kultúra egész elterjedési területén. Az itt előkerült kettős kónikus testű, lekerekített hasvonalú példányok, a váll jelölése nélkül (3. kép 2, 4. kép 5.), vagy alig látható jelölésével, minden esetben a perem alatt induló füllel (4. kép 6-7, 5. kép) a kora Nagyrév-időszak jellemző változatai. (CSÁNYI 1982-1983, 57) A „tucat-árunak" tekinthető korsók között kivétel a 2. sír alig kihajló peremű kis korsója (4. kép 6.). Egyetlen pontos analógiáját sem ismerjük, az egyik kiskőrösi edény mutat vele némi hasonlóságot. (BÓNA 1963, Pl. VIII. 4.) Az egyetlen nagyméretű korsót nemcsak erőteljes, lekerekített kettős kónikus teste, profilait alja keltezi a kultúra korai időszakára, hanem a perem alatt egy szakaszon kiszélesedő szalagfüle is. (BÓNA 1963, Pl. X. 11; CSÁNYI 1982-1983,57,10. kép la-b)