Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)

Patay Pál: Vasi harangok

özvegye a saját neve alatt („Theresia iPfiistiermeáisterin") [működtette, majd aimiídó'n leánya, Firainícislka férjhezmemt (il80i7) Haeller Andráshoz, utóbbi vette át azt. Amikoir azonban PifíiS'tenmeíisiteir fia, Antall ifelnió'tit, iHaelller átengedte nielki a Ikőísizegi műhelyt, maga pédag átköltözött Szombathelyire (11809 után, de legkésőbb 1815-ben). Ezzel inumiár a megye kiét városában is dolgozott hanangöíntő mester.

98 Annak ellenére, hogy éppen az alatt az idő alatt (1808—1816), Köichel halálát követően Sopronban csak átmenetileg volt harangöntő mester (Mahr Ferenc),

99 Haeller András kőszegi működésiére vonatkozóan nem találunk adatot az evangélikusok harangjainak sorában. Ez lehet a véletlen műve is, de lehet annak is az oka, hogy a napoleom háborúk idejében a nehezebb gazdasági viszonyok korlátozták az egyházak harangok beszerzésére irányuló szándékát. Pfistermeister Antalnak is csak egy harangjáról történt említés a felsorolásunkban (Komenessöimjén 1815). Igaz, ez a mester nem sokáig dolgozott. Valamikor 1818 és 1822 közötti időben a locsmándi evangélikusok harangját, amelyet hozzá vittek átönteni, eladta. Az ebből keletkezett port elvesztette és a harangöntőházat is lefoglalták, de annak megvételére új mester nem jelentkezett.

100 így a kőszegi műhely egy időre be is zárt. A Szombathelyre költözött Haeller András ugyanaíkkor haláláig (1836) dolgozott ott. Harangjai köziül többet is említettünk (Nemesesó 1815, JNagygeresd 1822, Meszlen 1825, Csönge 1826, Kemeneskápolna 1833, Nemeskolta 2 db 1833). Mesterségét fia, Haeller József is folytatta, akinek harangjaival szintén találkoztunk (Mesteri 1851, Vásárosmiske 1856, Kemenesmilhályfa 1868). Őneki azonban az ifjabb Pfistermeister Antal személyében (a fentebb említett hasonló nevű mester fia, aki unokaöccse és egykori tanítványa volt)

101 idővel versenytársa támadt a megyében. Az ifjabb Pfistermeister ugyanis, amint vándoréveit letöltött«, 1845-ben Kőszegen újraélesztette a harangöntő műhelyt. Amíg a két Haeller harangjai az eddigi tapasztalataink szerint nem nagy területen terjedtek el,

102 addig az övéit a Dunántúlon szélesebb vidéken is fellelhetjük.

103 Ugyanakkor viszont több mint 4 évtizedes munkássága ellenére itt csak kettővel találkoztunk (Kissomlyó 1853, Cák 1887). Egy 1859-ben készült nagysimonyi harangon olvasható „Kuntz Henrik öntött Sárvár" felirat alapján arra következtethetünk, hogy Vas megyében hosszabb-rövidebb ideig egy harmadik műhely is működött a XIX. század közepén. Sajnos, ezen az egyen kívül Kuntz Henrik vagy a sárvári műhely tevékenységével kapcsolatban további adat még nem áll rendelkezésünkre. így bővebben nem is tudunk működésével foglalkozni. A felsorolt adatokból úgy tűnik, hogy a XIX. század első felében a vasi mesterek fedezték nagyjából a megye harangszükségletét. Idegenből származó harangokat ugyanis csak elvétve találunk ebből az időből. Meg kell itt említenünk a győri Mendel Jánost, akinek neve bobai (2 db 1820) és nemeskocsi (1825) harangokon fordul elő.

104 1816-ban a zittaui születésű Seltenhofer Frigyes Bécsből Sopronba költözött és ott újra megnyitotta a harangöntő műhelyt. Harangjai ugyan már 1823-tól kezdve szerepelnek az általunk félsoroltak között, de 1840-ig csak az eredetileg Sopron megyéhez tartozott községekből ismereteseik (Bük 1823, 1837 és 1840, Nagygeresd 1835). Ezt követően azonban már a régi Vas megye területén is megjelennék (Gérce 1845 és 1856, Uraiújfalu 1845, Nemeskeresztúr 1846). Az 1860-as évektől kezdve pedig úgy látszik, iteljiesien meghódította a ímegyei piacot — vagy legalábbis iámnak az evangélikus egyházakra kiterjedő részét. Amíg ugyanis 1860 és az első világháború közötti időből 182